Amaranthe
„Csak becsukjuk a szemünket, és élvezzük az utazást, a zenei kalandozást” – Amaranthe-interjú
Tavaly ősszel jelent meg az Amaranthe legutóbbi, ötödik stúdióalbuma, a Helix, és bár az együttes zenéje leginkább a heavy metal környékén mozog, a tagok szeretnek magukra újító szemmel, „dance metal” együttesként tekinteni. Erről és a svéd banda hajtóerejéről az énekes Nils Molin és a basszusgitáros Johan Andreassen beszélgetett velünk a legutóbbi magyarországi koncertjük után a VOLT Fesztiválon.
Mi visz titeket előre a modern metálforradalomban?
Nils Molin: Az, ha ügyesek és bátrak vagyunk. Kell, hogy legyen bennünk egy óriási belső hajtóerő, hatalmas szenvedély és lelkesedés az iránt, amit csinálunk.
Miben rejlik az együttes ereje?
N. M.: Abban, hogy bár mi hatan nagyon eltérő háttérből jöttünk mind zeneileg, mind alapvető életkörülményeket tekintve, a különbözőségeink összehoztak minket, és szorosan együtt is tartanak a mai napig.
Johan Andreassen: Ráadásul ugyanaz a cél lebeg előttünk, ami úgy kovácsol össze, hogy közben rengeteg energiát tudunk belőle meríteni.
Eltérő zenei háttérrel mennyire könnyű közös nevezőre jutni a dalok megalkotásakor?
N. M.: Ez változó, sok mindentől függ, de olyan régóta vagyunk benne a zeneiparban, hogy már rájöttünk, egyszerűen muszáj nyitottnak lennünk a különböző zenei műfajokra. Ez a hozzáállás segít minket abban, hogy közös nevezőre kerüljünk. A szabadidőnkben sem csak metált hallgatunk, simán elfér mellette a pop is.
J. A.: Abban mindannyian egyetértünk, hogy nem stílustól függ, hogy egy dal mennyire jó. A minőség és a zenei műfaj nem áll egymással összefüggésben.
Élvezzük, hogy kísérletezhetünk, és talán ezért is születnek gyorsan, rövid idő alatt a dalaink már a kezdetek óta. Csak becsukjuk a szemünket, és élvezzük az utazást, a zenei kalandozást.
Hogy találjátok meg a tökéletes egyensúlyt a pop és a rock vonalán?
N. M.: Én személy szerint úgy gondolom, hogy a lényeget tekintve nincs túl nagy különbség a kettő között, de általában Elize (Elize Ryd, a zenekar énekesnője – a szerk.) és Olof (Olof Mörck, billentyűs, gitáros – a szerk.) írja a dalokat, és ketten könnyen megtalálják a harmóniát.
Mekkora figyelmet fordítotok általában az albumkritikára?
J. A.: Attól függ. Bizonyos esetekben érdemes odafigyelni rá, például akkor, ha az írás építő jellegű, és tanulni lehet belőle, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a lemezkritika mindig egyetlen ember véleményét rejti, nem a teljes közönségét.
Ha valamivel nagyon nem értünk egyet, akkor inkább elengedjük a fülünk mellett, hiszen ha komolyan a szívünkre vennénk az ilyesmit, akkor nem sok keresnivalónk lenne a zeneiparban.
A színpadon pontosan mit szeretnétek átadni a közönségnek?
N. M.: A rockzenét meghatározza az az adrenalin, ami a zenekart és a közönséget egyaránt átjárja a koncerteken. Szerintem ez az erő az oka annak, hogy a műfaj még ma is él.
Ezt a fajta energiát keressük mi is, ezt szeretnénk megteremteni és átadni, mert nemcsak a rockot élteti, hanem minket, embereket is.
J. A.: Így van! A zene egy univerzális nyelv, amelyben az az elképesztő, hogy mindenki egyaránt élvezheti, teljesen mindegy, hogy aki hallgatja, melyik országból érkezett, milyen a kultúrája, milyenek a politikai nézetei. És ha már itt tartunk, szeretném hozzátenni, nem véletlen, hogy mi inkább kihagyjuk a politikát és a vallást a dalainkból. Sokak szerint fontos eszköze a gondolatterjesztésnek, de mi nem szeretnénk tiltakozásra használni. Veszélyes fegyver lehet.
