„Amit itt megtanultunk, át tudjuk ültetni a magánéletünkbe is” – Siklósi Örs-interjú

Mivel készültök az augusztus 30-i Barba Negra Track-koncertre?

A budapesti koncertek általában hosszabbak szoktak lenni, mint a fesztivál- vagy klubfellépések, másfél-két órás időtartamúak, így azokat a számokat is van lehetőségünk leporolni, amelyeket már nagyon régóta nem játszottunk, ez most is így lesz. Ezen kívül érkezik egy új dalunk is, ami klasszikus értelemben az aznapi koncerten lesz először hallható. Megy is az izgulás rendesen, mert jó ideje nem jöttünk már ki újdonsággal, és ilyenkor mindig kíváncsiak vagyunk, hogy vajon a közönség hogy fogja értékelni, mit fog gondolni róla.

Ez egy nagyon izgalmas szám lesz, ami nyárisláger-szerű nótának íródott, viszont nem akartunk egy újabb, bulizással és életszeretettel kapcsolatos számot. Olyat már sokan írtak, így ez inkább a bulizás árnyoldaláról szól.

Arról, hogy az ember tök másnaposan is képes elindulni az éjszakába és hajlamos végigveretni egy napot, rosszabb esetben hármat-négyet vagy akár hetet is, főleg így nyáron.

Ezek szerint ti sem tudtok beleunni a rock and roll életérzésbe?

Nem, bár én már kezdem érezni magamon az elkispolgáriasodás jeleit, azaz hamarabb akarok lefeküdni aludni, és ha egyszer elmentem bulizni, akkor már nem nagyon van kedvem másnap is kimozdulni. Ezért is adja fel a leckét, amikor egymás után három vagy négy koncertünk van, és mindenkinek van egy házi pálinkája, amit meg kell kóstolni.

Az ilyen éjszakázások mellett mi tölt fel energiával?

Az alvás! Ha nem alszom napi nyolc órát, nagyon elviselhetetlen vagyok.

Visszatérve az új dalra, ennyi sikerrel a hátad mögött is képes vagy még mindig izgulni a fogadtatás miatt?

Az új számok megjelenésekor igen, olyankor mindig tűkön ülök, és olvasgatom a hozzászólásokat, a kommentelgetés misztériumát egyébként is nagyon mókásnak tartom. Szerintem aki 2019-ben kommentelget, az vagy a szüleink korosztálya, vagy nagy életbánattal rendelkezik. Aktuálpolitikai meg közéleti dolgokkal kapcsolatban semmit sem olvasok el, csak a hozzánk kapcsolódó kommenteket, mert az számomra izgalmas, sőt, a negatív kommentekre már válaszolgatni is szoktam. Legutóbb például valaki azt írta, sz*pjunk lovat, én meg odaraktam neki egy lovas gifet. Ezek szórakoztató dolgok, Soma (Schiszler Soma, basszusgitár – a szerk.) is nagyon szeret ezen viccelődni.

Tudomásul kell venni: nem lesz olyan, hogy az egész világ kedvel minket vagy a zenét, amit csinálunk, és ez teljesen normális. Meg teljesen normális az is, hogy el akarnak minket küldeni a k*rva anyánkba.

Egyedül a saját közönségünk véleménye miatt olvasom ezeket a kommenteket, mert én nekik akarok megfelelni. Azoknak az embereknek, akik érdeklődést mutatnak az iránt, amit csinálunk. Az ő véleményük fontos.

Dalszövegírás során mennyire rendeled magad alá mások véleményének?

Nagyon fiatalon, 15-16 évesen kezdtük el csinálni ezt a zenekart, nyilván, eleinte fontos volt, hogy ki mit gondol róla, és kardunkba tudtunk volna dőlni az első klipünknél, amit valaki lefikázott, miután felraktuk a YouTube-ra. Ez akkor még borzalmasan rossz érzés volt, de az ember szépen lassan megtanulja kezelni a kritikát.

A Viszlát nyár volt az első olyan dal, amelyet kompromisszummentesen írtunk, azzal csak saját magunknak akartunk megfelelni, máskülönben biztosan nem lett volna benne üvöltözés vagy hörgés.

Ha tudtuk volna előre, hogy kivisz az Eurovízióra, akkor valószínűleg másként csináljuk, de akkor az meg annyira nem lett volna önazonos, hogy nem is jutottunk volna ki vele.

Mennyire ijesztő nem megalkudni, merni felvállalni a kudarc lehetőségét?

Akármennyire is az, érdemes. Az emberek folyamatosan félnek attól, hogy valami nem fog sikerülni, és épp azért nem sikerül majd nekik, mert félnek. Nem mernek bevállalni egy csomó mindent. Én sokkal jobb és eredményesebb életet élek, mióta többet kockáztatok, de nyilván, kockáztatni is okosan kell. Nem lehet mindent feltenni egyetlenegy számra a rulettasztalon, mert akkor lehet, hogy besz*pod.

Ezek szerint hiszel a gondolat teremtő erejében?

Kevésbé spirituális megközelítésben, de igen. Én csak annyit mondok, hogy szegény embert az ág is húzza. Ha valaki mindenben folyamatosan a sz*rt látja, akkor a döntései is egyre rosszabbak lesznek, ha viszont arra gondol, hogy minden király, haladni kell előre, céltudatosan és boldogan kell élni az életet, akkor kevesebb esélye lesz arra is, hogy beteg legyen, mert a pozitív hozzáállása segít megőrizni az egészségét is. Emellett az anyagiakat is képes lesz jobban alakítani, ami által meg sokkal sikeresebb lehet.

A zenekar miként formálódott az Eurovíziós Dafesztivál óta?

Én annak örülök nagyon – ezt így a fesztiválszezon végén már mondhatom –, hogy nem hogy kevesebben lettek volna a nézőtéren, hanem sokkal többen voltak ránk kíváncsiak, mint tavaly, pedig akkor volt igazán nagy hype-ja a zenekarnak. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy azóta kijött a Fekete részem című lemezünk, illetve a Madách Színházban felvett, áthangszerelt album plusz DVD-vel, volt a USNK-vel is közös számunk, és folyamatosan azért küzdünk meg azon ötletelünk, hogy miként tudjuk még előrébb vinni a szekeret. Szerintem az a tök jó bennünk, hogy itt nemcsak egy ember dolgozik azon, hogy működni tudjon a zenekar, hanem az összes tag igyekszik a maga módján hajtani a dolgot. Olyanok vagyunk, mint egy család.

Fontos az, hogy meg tudjuk beszélni a problémáinkat, mert problémák mindig vannak, ahogy összetűzések is, hiszen mindannyian művészlelkek vagyunk valamilyen szinten. Nehéz ilyen beállítottsággal igazán összetartóvá faragni egy csapatot, de szerencsére sikerült, és amit itt megtanultunk, át tudjuk ültetni a magánéletünkbe is.

Hogyan működtök együtt alkotókként?

Mindenki dalszerző a zenekarban, és otthon írogatja a dalait, amit vagy az AWS-be szán, vagy csak szórakozásból készít. Időnként születnek olyan szerzemények, amelyeket nem lehet átültetni a zenekarba, ezért nekem például vannak akusztikus nótáim, amiket külön szoktam játszani. Soma pedig egy nagyon progresszív gondolkodású srác, neki is vannak olyan számai, amelyek már abszolút nem férnek be az AWS-be, mert nincs bennük egyetlen négynegyed sem, ezeket ő is máshova viszi el. Lényeg a lényeg, mindannyian írunk dalokat a zenekarba, és ezekből közösen választjuk ki, hogy melyik kerül ki a következő két hónapban, vagy melyik legyen rajta a lemezen. Amikor ezt eldöntöttük, a választott dalra elkezdek szöveget írni. Amint ez kész van, elmegyünk a stúdióba, és felénekeljük a dalt, ahol Brucker Bence – aki nemcsak a gitárosunk, hanem a hangmérnökünk is –, megkeveri az anyagokat. Ekkor pedig jön a dolog veszekedős része, amikor két-három napig ott ülünk a stúdióban, és mondjuk Bencének, hogy mit hova tekerjen. Ilyenkor szoktunk csapkodni meg üvöltözni.

A színpadon milyen a dinamikátok?

Néha félek, hogy a többiek fejbe vernek a gitárjaikkal, mert van mozgás rendesen, de eddig még nem okozott senki senkinek agyrázkódást vagy nyílt csonttörést. Törekszünk arra, hogy mindenkire jusson egy kis reflektorfény.

Az én kezemben van a mikrofon, én tudok közvetlenül kommunikálni a közönséggel, de mindenki kiveszi a részét a koncertből úgy, hogy az egy teljes egység legyen, ne pedig egyvalakiről szóljon.

Ez nálunk azért működik jól, mert mindenkit külön-külön is szeret a közönség a saját egyénisége miatt.

Miért mindig mezítláb koncertezel?

Mert mezítláb sokkal kényelmesebb, és eddig csak egyszer rázott meg az áram. Az egyik fesztiválon elszállt az elektromosság, és amikor visszajött, a testemen is átment. Úgy éreztem, mintha valaki teli csüddel gerincen rúgott volna, de aztán elmúlt.

Van kedvenc AWS-dalod?

Abszolút, kéthavonta egyszer meg is hallgatom mindet, izgalmas. A második lemezünket például mai szemmel már viccesnek látom. Aranyos volt meg minden, de ilyet többé nem csinálnék.

Tehát azért hallgatod vissza őket, hogy tanulj belőlük?

Aha, utólag visszahallgatva csomó hibát fölfedezek bennük, és utána tudom, hogy mit nem szabad többször elkövetni, de ettől függetlenül nem vagyok maximalista. Szóval, visszatérve a korábbi kérdéshez, amit a legjobban szeretek a saját dalaink közül, az a Kén, higany, só című számunk. Azt nem szoktuk koncerten játszani. A materializmusról szól, egy érdekes életfilozófiai elmélkedés. Akkor született, amikor már Ninának, a feleségemnek udvaroltam, és nem tudtam elaludni, miután felmentem hozzá kicsit kapatos állapotban. Gondolkodtam dolgokon… Például azon, hogy minket atomok alkotnak, az atomokat meg neutronok, elektronok satöbbi, és még azokban is ott vannak a húrok, meg csomó minden, ami alkotja őket, és mindez a végtelenségig folytatódik lefelé a mikrovilágban. Aztán belegondoltam abba, hogy mi itt élünk a Földön, ami benne van egy naprendszerben, ami benne van egy csillagövezetben, ami benne van egy galaxisban, ami benne van egy galaxishalmazban, ami meg egy univerzumban van benne, és hát, ugye több univerzum is létezik, szóval ebben az irányban is végtelen hosszan folytathatnánk a sort…

Azon elmélkedtem, hogy mi van, ha mi csak parányi alkotóelemei vagyunk az egész nagynak, mint ahogy minket is az atomok alkotnak? Ahogy ez szöget ütött a fejembe, elkezdtem azon filózni, hogy az életünk előre meg van írva, hiszen a bennünk lévő atomok mozgása is csak az őket magába foglaló nagyobb dolog rendszeressége miatt létezik.

Attól függetlenül viszont, hogy talán előre meg van írva minden, nekünk ugyanúgy meg kell hoznunk a döntéseinket, ugyanúgy kell élnünk, mint azelőtt. Tehát ezen agyaltam, aztán meg utánaolvasgattam a materializmusnak, és így nagyjából megfogalmazódott bennem a lényege. Csak abba vicces belegondolni, hogy mindez teljesen magamtól jutott eszembe annak ellenére, hogy az egészet már jó pár évvel ezelőtt megírták. Bár tény, hogy kellett pár pohár bor ehhez.

FRISSÍTÉS: Az AWS új dala időközben elérhetővé vált a YouTube-csatornáján, a Még lélegzem pedig rögtön videoklippel együtt látható-hallható!

Címkék: usnk, schiszler soma, brucker bence, barba negra track, eurovíziós dalfesztivál, a dal, interjú, aws, programajánló, siklósi örs, viszlát nyár