Crystal Castles: II
A banda ismertségére minden bizonnyal nagyban rásegített az, hogy a dalaik többször is elhangzottak a Skins című brit sorozatban – mindenki tudja, hogy ezek a számok azóta már-már kultikussá váltak, gondoljunk csak a Motörhead Ace of Spades-jére, melyre a sorozat óta tinik ezrei rázzák a fejüket: divat, vagy nem divat, ez van. Úgy gondolom, hogy a CC első, cím nélküli lemeze sokkal vadabbra, „prüntyögősebbre” sikerült, mint a „II” című utódja, és ez egyáltalán nem baj, mivel attól még egyáltalán nem fogyaszthatóbb és populárisabb – épp csak annyira, hogy a Petőfi Rádió repertoárjába is beleférjen. A második album véleményem szerint sokkal erősebb, sokkal kiforrottabb, tele olyan számokkal, melyekre még sok-sok év elmúltával is emlékezni fogunk. Az album azért is különleges, mert őrültebbnél őrültebb helyszíneken vették fel a számokat: ilyen például egy izlandi templom, egy detroiti garázs, vagy épp egy kis kabin Kanadában.
A nyitó szám, a Fainting Spells egy kicsit emlékeztet a régi, videojáték-elemekkel tűzdelt Crystal Castles-re, igazi zúzós, ugrálós szám, melyből még rengeteget találunk az albumon: itt van például a Doe Deer, mely a maga másfél perces hosszával is letépi a fejünket – talán jobb is, hogy jön a Baptism, mely az egyik személyes kedvencem. Akadnak még bőven „bulizósabb” számok, mint az Intimate, a Not In Love, vagy a Pap Smear: ezek hallatán szinte látom magam előtt Alice zavartan ugráló mozgását, egy-egy stage dive-ját, vagy sikítását. Az album szerencsére nem ragad le a pattogásnál, vannak jóval nyugisabbra megkomponált tételek is: a legnagyobb sláger kétségkívül a Celestica, de a Vietnam is bátran pályázhat a dobogóra, a bronzérem pedig legyen a bájosan zavaros I Am Made of Chalk-é, bár ezt inkább kakukktojásként jelölném meg.
Ethan a számokban ezúttal is sok sample-t használt fel, ilyen szempontból a legérdekesebb talán a Year of Silence, melynek az alapja egy Sigur Rós szám. Az album összességében egy nagyon jól felépített anyag lett, melyről a kritikusok is ódákat zengnek. A legnagyobb kérdés az, hogy vajon tudja-e hozni a csapat az albumról megszokott hangzást élőben is? A videók alapján azt kell mondanom, hogy csodát senki ne várjon, azonban Alice személyisége bőven kárpótol a hiányzó effektekért: ez a lány 21 éve ellenére hatalmas ikon, kicsit őrült, kicsit furcsa, de végtelenül profi előadását egyszer mindenkinek látnia kell. Ami azt illeti, a madarak azt csiripelik, hogy hamarosan fogjuk is, így ha lement az album utolsó száma is, várunk titeket az első sorban.
