Bréking! 21 év után ismét Budapesten játszik Ice-T és a Body Count

Avatar photo
2017.12.5., 11:46

A Body Count a legendás rapper, Ice-T hobbiprojektjeként született meg, majd lemez lemezt követett, ők pedig 27 éves pályafutásukkal, a hatodik, Bloodlust című korongjukkal érkeznek a Budapest Parkba június 17-én.

A Body Count-ot bár a hazai zenerajongók és kritikusok számára nem kell bemutatni, azonban kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy élőben is látták a brutális formációt. Mostanáig, a zenekar ugyanis a New Beat szervezésében 21 évvel legutóbbi budapesti koncertje után most elfoglalhatja méltó helyét a Budapest Park színpadán!

A Los Angeles-i banda 1990-ben alakult, amikor az addig sem éppen szolidságáról ismert Ice-T és heavy metál rajongó unokatestvére szobatársak nem lettek és hatására Ice-T rá nem kapott erre a műfajra. Az út innen egyenesen vezetett a Body Count-hoz, ami végül 1992-ben dobta piacra első nagylemezét. Ice-T első szóló lemeze, a Rhyme Pays volt az első olyan hip-hop album, amire felkerült a „Szülői felügyelettel” pecsét, így nem csoda, hogy a Body Count felvételein is a durva szövegek domináltak. Sőt, Cop Killer című daluk miatt debütáló anyagukat egy időre be is vonták.

A Body Count rajongói a bandát éppen ezek miatt a humort sem nélkülöző, gyakran társadalom és rendszerkritikus szövegek miatt imádják a zenekart.

Az alapító tagok közül egyébként már csak Ice-T és Ernie C gitáros vannak a bandában, D-Rock és Beatmaster V dobos rákban, míg Mooseman basszusgitáros egy utcai lövöldözésben hunyt el, ami majdnem a banda végét is jelentette. Végül túllépve a gyászon és a nehézségeken igazán 2014-re, a Manslaughter megjelenésével tértek vissza eredeti önmagukhoz, mely végül folytatásában, az idén megjelent Bloodlust-ban teljesedett ki igazán. A friss album ráadásul nemcsak a közönség, de a kritikusok elismerését is kivívta, régi hangjuk megtalálásáról pedig mi sem tanúskodik jobban, mint a Black Hoodie és annak nem minden humort nélkülöző klipje. Nem csoda, hogy a Legjobb Metál Előadás kategóriájában a dalt Grammy-díjra is jelölték idén!

A Body Count sosem volt még ennyire brutális, végre ismét élőben láthatjuk a kreativitása csúcsán lévő bandát június 17-én a Budapest Parkban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A jegyek elővételben december 8-tól kaphatók a www.budapestpark.hu oldalon

Facebook-esemény.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás