Morcheeba
„Az ilyen alapvető útjelzők nélkül mind elveszettek lennénk” – Ross Godfrey (Morcheeba) interjú
Idén jelent meg a Morcheeba legújabb, Blackest blue című albuma, amit a közelmúltban élőben is bemutattak a Budapest Parkban. A bulit megelőzően lehetőségünk volt interjút készíteni velük, a zenekaralapító Ross Godfrey-vel beszélgettünk.
Az új album a pandémia elején, az állandó pörgést követő hirtelen leállást során kezdett formát ölteni. Milyen folyamat volt számotokra a Blackest blue megalkotása?
Egyetlen dal, az Oh Oh Yeah már kész volt addigra. Épp egy nagy európai turnéra indultunk akkoriban, de az első koncert után vissza kellett fordítanunk a turnébuszt és haza kellett mennünk. Több, mint egy évre otthon ragadtunk, ekkor kezdtük el megírni az albumot.
Az akkori élményeink nagy részét a munkafolyamat során dolgoztuk fel, márpedig a pandémia kezdetén – és azt megelőzően is – elég sok nehéz és sötét időszakot éltünk meg. Szerettük volna az emberek tudtára adni, hogy kihívásokkal teli, megpróbáltató életszakaszon vagyunk túl, amin keresztülmenve sokat tapasztaltunk, tanultunk és változtunk – remélhetőleg pozitív irányba.
Nem csak zenekari szinten volt megterhelő ez az időszak, magánéletileg is. Nem találkozhattunk a rokonainkkal, barátainkkal, nem ölelhettük meg a szeretteinket, és nagy nyomást helyezett a családjainkra, hogy egy házban ragadtunk. Persze, ennek volt pozitív oldala is, hiszen alapvetően élveztük, hogy ilyen sok időt tölthetünk párjainkkal, a gyerekeinkkel. Mind rendkívüli lehetőséget kaptunk arra, hogy tanuljunk és fejlődjünk.
Nagyon őszintének kellett lennetek magatokkal a dalok megalkotása közben annak érdekében, hogy olyan mélységű mondanivaló szülessen, amihez sokan tudnak szívből kapcsolódni. Hozott fel benned olyasmit a munka, amivel nem volt könnyű szembesülni?
Igen, felért egy terápiával, katartikus folyamat volt. Eleve azért kezdtem el gitáron játszani annak idején, mert más módon nem tudtam elég jól kifejezni magam. Azt vettem észre, hogy a szomorú dalok játszása furcsa módon képes jobb kedvre deríteni. Felvidít.
Nekem a zenélés a legegyszerűbb módja annak, hogy felhozzak a tudatalattimból olyan dolgokat, amikkel másképp talán nem is tudnék szembesülni, amiket nem tudnék máshogy feldolgozni.
Abban bízom, hogy ehhez a folyamathoz más emberek is tudnak kapcsolódni. Azt hiszem, a legtöbb zenésznek ez a célja.
Miként foglalja össze az album címe mindazt, amit a tartalma képvisel?
Ez egy absztrakt, homályos cím. Én magam nagyon szeretem a blues-zenét, számomra ez az album a legsötétebb blues, amit megalkothattunk. Az albumon szereplő The Moon című számot eredetileg Irena Žilić írta, egy horvát énekes dalszerző, akivel annak idején összebarátkoztunk és turnéztunk. Annyira megszerettük ezt a dalt, hogy úgy döntöttünk, csinálunk belőle egy feldolgozást. Irena dalának mindössze egy versszakja volt, Skye (Skye Edwards, a Morcheeba énekesnője – a szerk.) pedig írt hozzá egy másodikat, aminek az egyik sorában szerepelt a Blackest blue kifejezés. Innen emeltük át ezt albumcímnek. Számomra olyan ez a zenei anyag, mint egy útjelző, ami mutatja az irányt a legsötétebb időkön keresztül, és kivezet a másik, pozitív oldalon.
Szerintem fontos, hogy az emberek kifejezzék az érzéseiket, hogy ezáltal segítsenek egymásnak. Ez mindannyiunk feladata a társadalomban, mégsem ez folyik a médiából vagy a politikusok felől. Ezért gondolom, hogy nélkülözhetetlen szerepe van minden zenésznek és művésznek. Az ilyen alapvető útjelzők nélkül mind elveszettek lennénk.
Milyen érzés hatással lenni mások életére? Nem ijesztő belegondolni, hogy milyen erő van a kezetekben?
Próbálunk nem agyalni ezen. Mi csak csináljuk, amit szeretünk, ami jó érzésekkel tölt el minket, és remélhetőleg más embereket is. Szerintem egyikünk sem veszi ezt ilyen komolyan, csak szeretnénk segíteni eloszlatni az emberek szorongásának és fájdalmainak egy részét. A zene egyfajta utazás, és ennek a jelentősége megnőtt, amikor be voltunk zárva a lakásainkba, a házainkba. A zene lett az utolsó lehetőség arra, hogy felfedezzük az univerzumot.
Hogy tudtál a munkafolyamat során egyszerre felszabadult és mégis felelősségteljes lenni?
Amikor késztettük az albumot, a gyerekeink épp otthon tanultak, mert be voltak zárva az iskolák. Meg kellett tanulnunk jól használni az időnket, az energiánkat, és kiépíteni egy megfelelő harmóniát.
Ismét bebizonyosodott, hogy ahhoz, hogy másokkal törődni tudjunk, előbb magunkkal kell megtanulnunk törődni. Hiszen, ha magunkat el hanyagoljuk, másokra sem tudunk energiát fordítani. Kedvesnek, megbocsájtónak és megértőnek kell lenni magunkkal, és meg kell érteni, hogy nem lehet mindig igazunk.
Hibázhatunk, megbánhatunk dolgokat, de ez egy fejlődési folyamat része. Az élet nem könnyű, de lehetőségünk van felülkerekedni a hibáinkon, és jobbá válni. Fontos, hogy optimisták és pozitívak maradjunk, mert túl könnyű belecsúszni a depresszióba és a szorongásba.
Hogyan inspiráljátok egymást Skye-jal ennyi év közös munkát követően?
Zenével, dalszövegekkel. Mindig új dalokat hallgatunk, új inspirációk után kutatunk. Az öregedésnek is megvan az előnye, mert mindig az aktuális önmagunkra reflektálunk. Nem próbálunk fiatalok maradni, és nem a rádióknak írjuk a dalainkat. Csak kifejezzük, miként érezzük magunkat. És ha magunkkal őszinték vagyunk, reméljük, mások is megértenek minket, hallgatni és élvezni tudják a zenénket.
Fotók: Nagy Marci / Budapest Park
