Az elérhetetlen hajhászásáról és a mérgező dolgok vonzásáról szól BÖBE új kislemeze

Avatar photo
2021.05.28., 11:10

Szécsi Böbe szólóprojektje egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Megjelent a heart ïs where the poïson ïs című vadonatúj száma, amely az októberre tervezett debütáló lemezének előfutára. A dal egy hétköznapi témát dolgoz fel nem éppen hétköznapi stílusban.

BÖBE elmesélése szerint a családjában az apukája megszállott zenerajongásának köszönhetően már kisgyermekkorától kezdve központi szerepet tölt be a művészet. 13 éves kora óta foglalkozik dalszerzéssel, hosszú éveken keresztül közreműködött különböző formációkban és zenekarokban, ahol rengeteg saját tapasztalatot és ismeretet szívott magába. Így érkezett el a 2019-es mérföldkőig, amikor úgy döntött, elindul saját útján, és belevág szólókarrierjébe.

 
 

Az elmúlt két év rengeteg változást hozott a saját művészetében is, például a karanténidőszak alatt lehetősége nyílt jobban beleásni magát a dalszerzésbe. A Fïne című szólódalának sikerén felbuzdulva pedig úgy érezte, hogy helyes úton jár, így első nagylemezének minden számát maga hangszereli és producereli.

Saját bevallása szerint kifejezetten élvezi ezt a fajta új kísérletezgetést és kifejezési módot, mert azáltal, hogy mindent maga gondol ki és valósít meg ténylegesen, a dalai teljesen önazonos formában kerülhetnek a nyilvánosság elé.

 
 

Első nagylemezének előfutára a heart ïs where the poïson ïs, amelynél a korábbiakhoz képest rendhagyó módon először a zenei alapot készítette el, és ehhez jött az énekdallam, majd végül a szöveg. A szerzeményről a következőképp mesél:

A dal az elérhetetlen hajhászásáról szól, és azt a kérdést boncolgatja, hogy miért mindig azok a dolgok vonzanak minket, amelyek mérgezőek a számunkra. Mint minden saját szerzeményem, ez is személyes tapasztalatok alapján íródott. A heart ïs where the poïson ïs-ben rejlő feszültség és indulat a hangszerelésben köszön vissza, amit igyekeztem a végletekig fokozni.

 
 

BÖBE művészetében a kezdetek óta hangsúlyos szerephez jut a vizuális megjelenés is, amit szintén saját maga álmodik meg különböző érzések, érzelmek, hangulatok mentén. Kifejezetten fontosnak tartja, hogy a képi világ is tükrözze azt az üzenetet, amit szerzeményei hordoznak. Így nem véletlen az sem, hogy a mostani kislemez borítóján egy petúnia látható. Mint mondja, ennek jelentősége majd az október végére tervezett debütáló lemezének kontextusában válik világossá:

Mindig is vizuális típus voltam, így általában a munkafolyamat része nálam, hogy ne csak a dalokat és a szövegeket álmodjam meg, hanem a dalhoz tartozó képi világot is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családomban nemcsak a zene, de az egyéb művészeti ágak is jelen vannak: a lemez kapcsán az animációkat az öcsém, Szécsi Ödön, a grafikákat pedig a párja, Lakó Dorka készítik el.

A saját meghatározása szerint „bittersweet pop„, azaz keserédes pop műfajú dal tehát egy újabb jelentős lépcsőfok BÖBE szólókarrierjében, illetve a puzzle első darabja. Bár a lemez teljes koncepciója egyelőre meglepetés, a heart ïs where the poïson ïs ízelítőt ad az énekes-dalszerző most megkezdett útjából. Hosszú távú tervei közt egyébként a hangszerelés terén való önfejlesztés, a nemzetközi kikacsintás és izgalmas kollaborációk is szerepelnek.

Íme tehát BÖBE legújabb dala, a heart ïs where the poïson ïs!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás