Ma este tartja lemezbemutató koncertjét a különleges, megkapó hangulatáról ismert Pegazusok Nem Léteznek zenekar. A cím (és borító) nélküli első nagylemez túlzás nélkül az év eddigi legjobb magyar korongja, és ennek apropóján beszélgettünk az Esti Kornélból is ismert Lázár Domokos Dodival a zenekar felállásáról, a minimalista hangzásról, illetve hogy milyen érzés újra „elsőlemezesnek” lenni.
A Pegazusok Nem Léteznek duóként indult, majd kvartetté bővült. Miben láttátok ennek szükségességét? El tudjátok képzelni, hogy a jövőben beszáll még valaki, vagy most inkább úgy érzitek, elérte a zenekar a végleges formáját?
Eleinte úgy koncerteztünk, hogy a dob-basszus laptopról ment, ami kétség kívül bájos meg aranyos volt, de egy idő után – miután az első EP-nk megjelent – úgy éreztük, hogy ez nagyon megköti a kezünket a dalírásban és a színpadon is. Felmerült, hogy legalább a koncerteken legyen velünk még két ember, mert az élő dob-basszus dinamikáját nem lehet számítógéppel visszaadni. Ugyanakkor már amikor először próbáltunk Robival (Németh Róbert a Heaven Street Seven gitárosa – a szerk.) és Ágostonnal (Lázár Ágoston az Esti Kornél dobosa – a szerk.), egyértelművé vált – nekünk biztosan, de szerintem nekik is -, hogy ők ebben a zenekarban nem session- zenészként fognak létezni, hanem rendes tagokként. Nekem most így kerek és egész a Pegazusok, nem gondolom, hogy újabb tagokkal kellene bővülnünk.
Nem titok, hogy az énekes/billentyűs Ács Eszter és a te – vagyis az eredeti felállás két tagja – az életben egy párt alkottok. Ez nehezíti vagy inkább könnyíti a közös munkát? Mennyire tudjátok különválasztani a két dolgot? Előfordul, hogy azt mondjátok, „most szünet van, itthon nem beszélünk a zenekari dolgokról”?
Nem olyan könnyű erről beszélni, mert sokszor mi magunk sem tudjuk, hogy hol húzódik a magánélet és a zenélés közti határ. Az nyilván mindenki számára egyértelmű és emiatt nem is titok, hogy sok, a magánéletünk által is ihletett dolog van a dalokban és finoman szólva sem pozitív kontextusban. Vannak jobb és rosszabb periódusok, de az alkotói energiáinkat inkább a negatív élmények stimulálják, legalábbis eddig ez volt a jellemző.
Eszter kivételével mind már egy sikeres, többlemezes együttesből jöttetek. Milyen érzés volt újból „elsőlemezes” előadónak lenni? Mennyiben volt nehezebb a Pegazusok-lemez megvalósítása egy Esti Kornél- vagy egy HS7-lemeznél?
Én jelentős különbséget nem éreztem a miénkkel szinte párhuzamosan megjelenő harmadik Esti Kornél- és az első Pegazusok-lemez elkészítése között. Mind a kettő anyagon ugyanazzal a fanatizmussal dolgoztam, nem volt bennem olyan érzés, hogy a Pegazusoknál még belefér egy-két bénaság, vagy hogy itt még nincs akkora tét és elvárás. Nem tudok máshogyan hozzáállni, mert ugyanolyan fontos ez a zenekar, mint a másik, és tényleg teljesen mindegy, hogy ez „elsőlemezes”, az meg „háromlemezes”. Mi nem igazán tudunk ilyen kategóriákban gondolkodni, hogy hogyan kell viszonyulni egy „első lemezhez”, és mennyiben másképp egy sokadikhoz.
A lemez keverési és produceri munkáját te magad vállaltad el, és ha jól tudom, nem ez az első eset, hogy ilyen funkciókat is ellátsz. Honnan értesz ehhez, illetve mennyire nehéz „átülni a másik oldalra”, és külső fülként hallgatni a saját zenédet? Gondoltál már arra, hogy ezt a tehetséget komolyabb szinten, más együtteseknél is kamatoztasd?
Ez egy olyan szerelem, ami kb. 3 éve megtalált, autodidakta módon elkezdtem megtanulni, és azóta nem nagyon tudom elképzelni, hogy a saját zenekaraim dolgait másra bízzam. Pedig nyilván vannak nálam sokkal profibb és tapasztaltabb producerek/hangmérnökök, és amúgy sem vagyok egy ilyen összeférhetetlen alak, akivel ne lehetne együtt dolgozni, mégis ez a helyzet. Nekem mindkét zenekarnál van egy hangzás a fejemben, amit a felvételek előtt megálmodok, és képes vagyok hetekig éjjel-nappal a gép előtt ülni, míg az eredmény meg nem közelíti ezt a magamban felállított mércét. Baromi szubjektív ez az egész keverési-produceri munka, ezerféle irányba el lehet vinni egy anyagot, nagyon határozott döntések kellenek ahhoz, hogy „ne folyjon szét” egy lemez. Talán a Pegazusok-lemeznél is az volt a legnehezebb, hogy kívülről – és bármennyire is lehetetlennek tűnt -, külső fülként kellett ráhallgatnom a dalokra. Nem tudom, hogy ez mennyire sikerült, nem vagyok a saját munkámmal maradéktalanul elégedett, és már tudom is, hogy mit fogok másképp csinálni a következő lemeznél.
A lemez megjelenésében és hangulatában, hangzásában minimalista hatású, viszont én egyáltalán nem nevezném egyszerű lemeznek. Szerintetek hol húzódik a két fogalom (minimalista és egyszerű) között a határ? És mennyire volt tudatos ennek az összhangnak a megteremtése?
A minimalista szó szerintem inkább a hangzásra és az attitűdre értendő a mi esetünkben. Nem gondolom, hogy ezek a dalok könnyen emészthetőek. Azok az emberek, akik úgy szeretnek a világban lenni, hogy a rossz dolgokról hallani sem akarnak, és menekülnek az ilyen helyzetek elől, azok nem fogják szeretni ezt a lemezt. Nálunk ez a minimalista hangzás a dalok hangulatához illeszkedik, azt próbálja erősíteni. Vannak olyan számok, ahol rálépünk a torzítóra, mert egyszerűen úgy érezzük, hogy ezeknél a részeknél a hangulat ezt megkívánja. Hogy ez mennyire tudatos, azt nem igazán tudom megmondani. Ezt a fajta „minimalista zúzást” eléggé megkedveltük Robiék érkezése óta.
Ennek megfelelőnek terveztek esetleg valamilyen színpadi megjelenésbeli változást? Eszter szakmájából – színművész szakos – bizonyára ért ahhoz, mi az, ami jól mutat a színpadon. Mennyire hagyatkoztok rá ebben a kérdésben?
Ebben a kérdésben szinte teljesen Eszter ízlésére bízzuk magunkat, tényleg ő ért ehhez a legjobban. Az is az ő ötlete volt, hogy a lemezünk teljesen fehér legyen. Ezenkívül ő az énekesnő, a zenénk hangja, koncerteken rajta van a legnagyobb nyomás.
Úgy érzem, hogy kialakítottatok egy jó értelemben vett imidzset, ami a zenétől kezdve a megjelenésen át mindenre kiterjed. Megteremtettétek a „Pegazusok-hangulatot”, amit az ember rögtön érez, ha hall vagy lát titeket, és ennek tökéletes lenyomata lett az első lemezetek. Mit gondoltok, egy ilyen mérföldkő után áthágjátok ezt a burkot, vagy inkább haladtok tovább az úton, és építitek, fejlesztitek azt, amit elkezdtetek?
Szerintem az „imidzsünk” lényege, hogy nem akarunk másmilyennek tűnni, mint amilyenek vagyunk. A zenében azt hiszem ezért nem kell külön tennünk, a megjelenésben viszont kell, és erre a kezdetek óta figyelünk. De a lényeg, hogy szerintem egy zenekarnak nem meggyőznie kell a közönséget, ez nem egy termék, amit minden áron le kell dugni az emberek torkán. A „nézzétek, milyen jók vagyunk” helyett egyszerűen csak „nézzétek, ilyenek vagyunk„, aztán majd mindenki eldönti, hogy ez neki tetszik-e vagy sem. Ezt a hozzáállást, ami szerintem a zenekar hangulatát adja, fejleszteni nem igazán lehet. Ha ez egy „burok”, akkor ezt mi nem szeretnénk áthágni.
Interjú: Biczó Andrea
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.