Avatar photo
2022.10.11., 13:15

Átadták az idei Magyar Formatervezési Díjakat

Idén 43. alkalommal ítélték oda a Magyar Formatervezési Díjakat. A zsűri ebben az évben is négy pályázati kategóriában – termék, vizuális kommunikáció, terv, diák – értékelte a beküldött pályaműveket, alkotásokat.

A zsűri döntése alapján végül a következő projektek kerültek díjazásra:

Termék kategória

Nieto Ramón CATMAGNET és Laufer Ferenc RELIEF című munkája került be díjazottként a termék kategóriába.

A CATMAGNET esetében egy olyan mágneses kioldóeszközről beszélünk, amely megkönnyíti a horgászást, mindemellett kisebb „környezeti terhelést” is jelent.

A RELIEF kályhacsempe-kollekció sajátossága, a csempék bordázata, mely amellett, hogy karakteres külsőt kölcsönöz a kályhának, növeli annak fűtőképességét is. A csempék felhasználása egészen tág spektrumú, hiszen a azokat nemcsak összefüggő elemekként lehet egymáshoz illeszteni, hanem alkalmasak kályha- és kandallóbetétek burkolására, ökotűztér elemekből álló külső levegős cserépkályhák, sőt, elektromos kályhák kialakítására is!

Terv kategória

Egyedüli díjazott idén a terv kategóriában Oravecz András HEAD:LINK EEG mérőkészüléke lett.

Segítségével agyi és keringési tevékenységről kaphatnak információt az orvosok, szakemberek. Egy fejpánttal (HEAD:LINK), csuklóra és bokára rögzíthető- (WATCH:LINK), valamint mérési adatokat feldolgozó eszközzel (QX LINK) végzi a szükséges méréseket.

Vizuális kommunikáció kategória

Barakonyi Szabolcs FORTEPAN MASTERS albuma, és Boskovitz OszkáKADARKA névre keresztelt betűcsaládja került be idén a harmadik kategória díjazottjai közé.

A Fortepan online elérhető privátfotó-archívumából gondosan válogatott, egészen pontosan 333 fotót tartalmazó FORTEPAN MASTERS album nemcsak tartalmában, de megjelenésében is kiemelkedő, és hiánypótló. A kötet nem pusztán egyszerű könyv formájában mutatja be a képeket, hanem túllépve a megszokott nyomtatott formátumon, több módot is nyújt olvasójának arra, hogy befogadja annak tartalmát. Ezt a sajátos, egyedi koncepciót Salát Zalán Péter alkotta meg, a kötet művészeti vezetője és az ötletgazda Barakonyi Szabolcs, a felelős kiadó Simó György, szerkesztője pedig Szilágyi Róza Tekla.

A Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika Tanszékének oktatója, Boskovitz Oszkár KADARKA betűcsaládja váltakozó vonalvastagságú talpas betűk, ún. antikvák közé tartozik. A fontkészlet statikus szerkezete mellett kalligrafikus jegyeket is magában hordoz, mely által a betűtípus könnyen felismerhető. A betűcsalád a latin karakterek mellett az összes nyugat- és közép-európai, román, török, valamint balti nyelveken is szedhető.

Oszkárt az ArtHungry által tavaly kiadott TypoHungry – Tipográfia Magyarországon a XXI. században című művészeti album kurátoraként is ismerhetitek.

Diák kategória

HOMMAGE TO RUDOLF UJVARY elnevezésű munkájával került be a díjazottak közé Ujváry Berta Zsófia, aki történetesen Ujváry Rudolf építész unokája.

Berta nagyapja munkásságát dolgozta fel szövöttanyag-kollekciójában. Négy ikonikus Ujváry Rudolf épületet választott ki, melyeknek alaposan megvizsgálta a szerkezetét, homlokzatát, és ezekre alapozva kezdett el egy olyan formanyelvet felépíteni, amely a nagyapja terveiből, az ő szemléletéből merítkezik. A kollekcióhoz 8 kéziszövött mintadarab készült, melyek esetében a tervező a szövetek taktilis szerkezeti kialakítására is nagy hangsúlyt fektetett.

Különdíjak

DEDAS ülőbútor kollekció

Hevesi Annabella (IO line and round) tervei alapján került fejlesztésre a Bauhaus meghatározó hazai alkotóinak – többek között Lantos Ferenc – hagyatékából inspirálódó, közösségi terekbe szánt ülőbútor együttes. A gyártás során a fenntarthatóságot is figyelembe vették, a felületek egyenként kárpitozott, moduláris panelek.

TALKY játékterápiás eszköz

A TALKY a családon belüli traumák, érzelmek feldolgozásában nyújt kreatív támogatást. A tervező, Pataki Katalin egy negatív és pozitív elemeket tartalmazó készletet tervezett, ezek segítségével alkothatják meg a gyermekek a családtagjaikat. Az összeállított alakok sajátosságai (színei és formái) által határozható meg a gyermek családtagokhoz fűződő viszonya.

Katalin projektje 2021-ben elnyerte a 7. ArtHungry Díj formatervezés kategóriájának fődíját.

GEOFORM vázasorozat

A négy tárgyból álló kollekcióban Sinkovits Zsuzsanna Zsófia négy természeti jelenséget, és szintén négy tájtípust dolgoz fel. A vázák Magyarországon fellelhető geológiai képződményekből inspirálódtak, melyek kivitelezésében a tervező vegyítette a 3D-s technológiát a kézműves, és ipari metódusokkal.

A projekt 2021-ben egy második helyezést és egy különdíjat is elvitt a 7. ArtHungry Díj formatervezési kategóriájában.

IF JEWEL ékszermárka

A márka sajátossága, hogy egyes ezüst, 3D nyomtatott ékszereihez egyedi tartókat is kínál a vásárlói számára. Ezek a tartók azonban nem különálló egységként jelennek meg, hanem szerves részei magának az ékszernek, mely tárolóknak a tervező, Égi Marcell színes, játékos külsőt alkotott meg.

IP-ALAPÚ KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZER

Az alkotók – Dr. Lelkes Péter †,  Papp Zsolt, Bálint Zoltán, Vigh Balázs, Hory Péter –, egy kifejezetten konferenciákra tervezett kommunikációs eszközt fejlesztettek ki, mely egy érintőképernyős IP-alapú rendszer. A képernyő videók és dokumentumok megjelenítésére is alkalmas, így a papír alapú kommunikációt is kiválthatja a konferenciák alatt.

A díjazott munkák a Néprajzi Múzeumban a Budapest Design Week keretein belül – melyről bővebben itt írtunk – október 16-ig megtekinthetőek.

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás