Arctic Monkeys a VOLT Fesztiválon

Avatar photo
2014.03.4., 13:13

Az idei Brit Awards-győztes Arctic Monkeys a legfontosabb európai fesztiválok headlinere, és az összes mérvadó zenei szaklap szerint az év legjobbjának választott zenekar – miután a Sziget időpontjában nem lesz Európában – július 6-án, vasárnap, a VOLT Fesztiválon lép színpadra. Mivel az egész régióban kizárólag Magyarországon lép fel a csapat, várhatón több tízezren érkeznek majd Sopronba erre a hétvégére. A VOLT így egy nappal hosszabb lesz, a bérletesek kedvezményes áron vehetnek részt a vasárnapi programon. A jegyértékesítés március 7-én, pénteken déli 12 órakor indul idehaza és több európai országban.


ArcticMonkey-BRITs2014600

Az ideivel együtt már három alkalommal választották őket Anglia legjobb zenekarának a Brit Awardson. A legnagyobb tekintélyű zenei szaklapok, az NME és a Q Magazine is egybehangzóan őket tartják az év koncertzenekarának és a legjobb brit együttesnek. Ötmillióan rajonganak értük a Facebookon. Chris Martin, a Coldplay frontembere szerint ők a világ legjobb bandája és Matt Bellamy (Muse), valamint Lars Ulrich (Metallica) mellett, Bono is nagy rajongójuk. Korábban soha nem jártak Magyarországon, pedig több tízezer rajongó várja őket itthon. Korábban soha nem jártak Magyarországon, pedig több tízezer rajongó várja őket itthon. 2014. július 6-án, a VOLT Fesztivál plusznapján ad koncertet az Arctic Monkeys.

“Gyakran előfordul, hogy nemzetközi sztárok más periódusban turnéznak Európában, mint amikorra mi szeretnénk meghívni őket. Mivel a fesztiválportfoliónk ma már szinte az egész nyarat lefedi, sok esetben ilyenkor fel tudjuk ajánlani, hogy a Sziget helyett a VOLT-ra, vagy éppen a Balaton Soundra jöjjenek, és ugyanez fordítva is igaz” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója.  „Természetes, hogy egy Arctic Monkeys nagyságrendű produkciót elsősorban a Szigetre próbáltunk elhozni idén is, hiszen a csapat rajongói – itthonról és külföldről – biztosan megtöltenék a nagyszínpadunk egész küzdőterét” – tette hozzá. „Ráadásul az Arctic Monkeys évek óta a kívánságlistánk éllovasa, ezért nagyon bizakodtunk, amikor tavaly az általunk szervezett törökországi fellépésük alkalmával ígéretet tettek, hogy idén megpróbálnak hozzánk is eljutni. Az idei – egyébként is bíztatóan alakuló – Sziget-program valódi koronája lehetett volna, ha augusztusban végül Európában turnéznak. Amikor eldőlt, hogy mégsem jó nekik a Sziget időpontja, szerencsére ki tudtuk használni a portfoliónk lehetőségeit és nem kellett lemondani róluk. Így most örömmel jelenthetjük, a hazai közönség Magyarország második legjelentősebb fesztiválján, a VOLT-on napjaink talán legfontosabb és legaktuálisabb bandájával találkozhat” – jelentette be Gerendai.

“Az elmúlt években már sokszor tettük magasra a lécet a VOLT Fesztivál nemzetközi “line-up”-jával, hiszen sosem könnyű teljesíteni a közönségünk elvárásait. Azt azonban eldöntöttük, hogy a világ legnagyobb fesztiváljainak elsőszámú headlinereivel több okból sem érdemes próbálkoznunk. Egyrészt a fesztivál infrastrukturális háttere kényelmesen 20-25.000 vendég fogadásra alkalmas, ezt jelentősen bővíteni kellene ilyen esetekben. Másrészt a VOLT jegyárai európai mércével mérve alacsonyabbak, mint ami egy ilyen szuperprodukció meghívásához és kigazdálkodásához szükséges” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál főszervezője.

Most mégis “kivételt tettek”, az Arctic Monkeys személyében ugyanis nemcsak a VOLT történetének legnagyobb világsztárja érkezik Sopronba, de kétségkívül ők ma Európa legfontosabbnak számító rockbandája is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

További információk és jegyek: http://www.sziget.hu/volt

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás