A Zara környezetvédelmi kampányának arca lett brit csodagyerektrió, a Honey Hahs

Avatar photo
2017.12.21., 23:33

Új dallal jelentkezett az angol szupergyerek-trió, a Honey Hahs. A Mikulás szánján megérkezett Forever című daluk egy őszíntén kedves, karácsonyi hangulatra hangoló kisfilm, amit első párizsi fellépésük idején maguk forgatták le az ünnepi forgatagban. 

A lányok szerint a Forever-t édesapjuk ihlette, aki elkezdett aggódni amiatt, hogy közeledik a világvége. Rengeteg élelmiszert vásárolt, hátha többé nem lesz esélyünk boltban vásárolni. Irdatlan mennyiségű zabot, rizst és macsolát raktározott el. A dolog visszafelé sült el, nem tudták elég gyorsan enni a készleteket, ezért rendkívül elszaporodtak náluk az egerek. Édesanyjukat a szívroham kerülgette, de legalább lett két kiscicájuk az egerek vadászatára.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Honey Hahs egyébként három dél-londoni nővér triója, és ami igazán megdöbbentő bennük, az az, hogy átlagéletkoruk mindössze 11 és fél év. Szerzeményeikben határtalanul őszinte gyermek szemükön keresztül reflektálnak a világ dolgaira.

Eddig olyan előadók zárták szívükbe őket és működtek közre velük, mint például Goat GirlFat White Family, Insecure MenShame és a Micachu and The Moonlandingz. Rowan a csapat gitárosa és zongoristája, Robin játszik basszusgitáron, Sylve dobol és valamennyien énekelnek. Debütáló albumuk 2018-ban várható, a Rough Trade Records gondozásában.

“Ne ragadj le azon, hogy hány éves emberek készítetik ezt a lemezt: ezek a dalok ahhoz a szellemhez beszélnek, ami mindannyiunban megtalálható – csak néha az évek háttérbe szorítják. Jó, ha olykor emlékeztetnek erre az ősi igazságra: a Fiatalság fog megmenteni minket!” – mondta Jarvis Cocker a trió zenéjéről.

A Zara spanyol világmárka felkérte a banda ifjú dobosát Sylvie-t, hogy szerepeljen fenntarthatósággal és környezetvédelemmel kapcsolatos kampányukban. A videót, melyben szintén az ő daluk csendül fel, már több, mint 250 ezren nézték meg.

Nézz bele te is ITT, s nézd meg az egész kampány anyagát ITT!

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás