Mew
„Egyikőnk se számított rá, hogy zenészek leszünk” – Mew-interjú
Zenei stílusok komplexitása és szürreális vizuális háttér határozza meg a Mew világát, amelynek horizontját már több mint húsz éve tágítják a dán zenekar tagjai, Jonas Bjerre (ének, gitár), Johan Wohlert (gitár, basszus) és Silas Utke Graae Jørgensen (dobok). Az idei Visuals című lemezzel kiegészülve immáron hét albumot hordoztak körbe öt kontinensen az elmúlt időszakban, nekünk pedig Berlinben sikerült utolérnünk a bandát november végén. Az első magyar Mew-interjút Johan Wohlerttel készíthettük el, aki mesélt a leggyorsabban elkészülő, legutóbbi lemezükről, a különleges vizuáljuk és a belső gyermeki én kapcsolatáról, és hogy mitől lesz olyan különleges a Mew-hangzás.
Idén adtátok ki a hetedik lemezeteket, a Visuals pedig minden eddiginél rövidebb idő alatt készült el, ami egészen szokatlan tőletek. Hogyhogy most felgyorsították a folyamatokat? Hogyan állt össze a Visuals?
Ha visszanézünk a mögöttünk álló időszakra, valóban mindig elég sok időre volt szükségünk a lemezmegjelenések között. Ez azért lehetett így, mert azok a fajta dalok, amelyeket mi írunk, egészen komplikáltak, sok időt igényeltek, mire megérkeztünk a végső változatokhoz. Tudjuk, mivel jár, ha csak mondjuk minden negyedik évben adunk ki új albumot, tudjuk, milyen érzés, és hogy ez miként befolyásolja a karrierünket. Kíváncsiak voltunk, milyen az, ha tényleg keményen dolgozunk, és megjelentetünk egy újabb lemezt két éven belül ahelyett, hogy négy-öt évet várnánk. Azt hiszem, azért is tudtunk nekiállni ilyen hamar, mert eleve sok dalötletünk volt talonban. Amikor befejeztük a +- album turnéját, arra gondoltunk, nézzük meg, mi lesz, kezdjünk neki, amúgy is frissnek és izgatottnak éreztük magunkat az új számok felvétele miatt. Ezt egyfajta kísérletnek tekinthetjük.
Bejött ez a másfajta munkatempó? Ezentúl kevesebbet ültök majd egy-egy lemezen?
Volt pár remek előnye annak, hogy gyorsabban történtek a dolgok, de most, hogy a Visuals-turné végén járunk már, szerintem szükségünk lesz szünetre. Majdnem négy éve vagyunk úton, stúdióztunk, turnéztunk, aztán megint stúdióztunk, megint turnéztunk… Szóval most biztos több idő telik majd el a következő albumunkig! (nevet)
A Visuals esetében Jonas először a vizuális hátteret alkotta meg, és ez hatással volt a készülő dalokra is. Ez egy merőben más alkotói folyamat a korábbiakhoz képest. Hogyan nézett ki ez a gyakorlatban?
Való igaz, hogy egyes számoknál előbb volt meg a vizuális ötlet, minthogy befejeztük volna azokat – egyszerűen kíváncsiak voltunk, hogyan működhet ez.
Amikor már kiadtál hat albumot, és húsz éve csinálod ezt, akkor azért az ember törekszik arra, hogy új, izgalmas utakat találjon ahhoz, hogy inspirálódjon, és dolgozzon.
Mivel mi mindig is használtunk vizuált, és mindig is inspiráltak minket a vizuális elemek, ezért mókás ötletnek tűnt, hogy megnézzünk képeket, és kitaláljuk, milyen dal illene hozzá. Ezzel létrejött egyfajta együttélés a képek és a zene között, miközben korábban mindig először írtuk meg a zenét, aztán jöttek a képek ezek köré. Szóval most kicsit máshogy zajlott a folyamat, de érdekes volt így dolgozni.
Silasszal ti is részt vesztek a vizuál megalkotásában, vagy az egy az egyben Jonas területe?
Főleg az övé. Nyilván beszélek vele arról, hogy mi tetszik nekem, és mi nem, de általánosságban véve ez az ő szerepe, az jelenik meg, ahogyan ő vizuálisan értelmezi a zenét.
Ahogy néztem a videóitokat, főleg a Visuals vizuális „kivonatát”, amelyet megosztottatok YouTube-on, feltűnő, hogy Jonas sok képzeletbeli, gyakran szürreális lényt használ. Te mennyire látsz a fejébe? Valamiféle mitológia, esetleg fantasy filmek és könyvek szereplői inspirálják?
Azt hiszem, hogy nagyon jó kapcsolatban áll a belső gyermeki énjével. Azt gondolom, minden kreatív ember lényegében így van vele, mert ez valójában arról szól – mindegy, hogy zenét írsz, festesz, fotózol –, hogy elemekkel játszol, amelyekkel valahogy megpróbálsz alkotni valamit. Úgy vélem, hogy a mesebeli vagy a pszichedelikus elemek gyerekkorig nyúlnak vissza, ahhoz, hogy mik voltak hatással rád gyerekként, legyen szó fura rajzfilmekről vagy bábjátékokról.
Szerintem ezek a dolgok, amelyekkel ő felnőtt, valamennyire még mindig részei az ő vizuális szótárának.
Folyamatosan emleget egy animációs filmet, az a címe, hogy A sötét kristály (The Dark Crystal), talán Jim Henson az egyik készítője? Aki a Muppet Show-t is csinálta. Az egy fura mesefilm, amely minden bizonnyal nagy hatással volt Jonasra, illetve az elmúlt években sok manga is inspirálta.
Visszatérve a felvételekhez – 2015-ben Bo Madsen kilépett az együttesből, és hárman maradtatok. Bár nem ez az első alkalom, hiszen korábban te is távoztál a Mew-ból egy időre…
Ez így van, 2006 körül, és 2014-ben csatlakoztam újra.
Mennyiben volt más ebben a mostani felállásban együtt dolgoznotok? Voltak nehézségek?
Nem mondanám nehezebbnek, sőt, inkább sok tekintetben könnyebben is ment így. Bo nyilvánvalóban rengeteget adott hozzá a bandához, a hangzásunkhoz… De ugyanez volt, mikor én elmentem. A No More Stories… albumot már nélkülem csinálták, amely egyébként egy nagyszerű lemez, de bárki meg tudja mondani, hogy én nem vettem részt a felvételekben. Nem volt ugyanolyan agresszív, nem volt benne annyi erő, de attól még egy nagyon jó album, amit imádok. A Visuals egyes részletei tekintetében ugyanúgy meg tudod állapítani, hogy Bo már nem része ennek, hiszen nyilvánvalóan hiányzik az ő stílusa, ahogyan ő gitározik. A végeredmény, a zene mindig attól fog függeni, hogy akkor épp ki van a bandában. De szerintem az egésznek a legjavát Jonas hangja jelenti, az, ahogyan ő egyedi módon strukturálja az akkordokat, mert mindaz úgy hangzik, mint a Mew, emiatt olyan karakteres, mindegy, hogy Bo vagy én játszom-e. Azt nem tudom, hogy ha Jonas egymaga csinálná a lemezt, az úgy szólna-e, mint a Mew – mert már kiadott egy saját albumot, ami csak részben volt olyan, mint a mi zenénk. Ahogy mi játszunk, ahogy hangszereljük, és strukturáljuk őket így, mi hárman, szerintem az elég nyilvánvalóan megjelenik a számainkban. Jonasnál viszont tényleg nagyon jellegzetes, ahogyan dalokat ír, és zenét szerez.
Mew-ként már több mint húsz éve zenéltek együtt (függetlenül attól, hogy nálad volt egy hosszabb szünet). Gondoltad volna, hogy ennyi idővel később is még ezt fogod csinálni, és hogy itt fogsz tartani a bandával? Milyen elvárásaid voltak, amikor még nagyon az elején jártatok?
Elég nagy elvárásokkal vágtam neki ennek a projektnek, és amúgy is nagyon ambiciózusak voltunk fiatalokként, szerettünk volna eljutni különböző helyekre a zenénkkel. Ha most megkérdezel egy fiatalt, hova képzeli magát húsz év múlva, senki sem tud erre őszinte választ adni, senki sem tudja megjósolni a jövőt. Most, hogy itt ülök ennyi évvel később, azt mondom, nagyon gyorsan eltelt ez az időszak, úgy érzem, hűha, hova tűnt ez az idő? De ugyanakkor ha visszagondolok 1995-re, amikor az első albumunkat vettük fel, szinte úgy tűnik, mintha az egy teljesen más élet lett volna.
Szerintem egyikőnk se számított rá, hogy zenészek leszünk, mert egyikőnk sem zenészcsaládból érkezik. Fura, hogy oda jutottunk, ahova.
Említetted, hogy elég régóta turnéztok most, szinte az összes kontinensen megfordultatok. Ha mondhatnál egy kiemelkedő pillanatot, mi lenne az?
Hú, nagyon sok volt, elég nehéz kiválasztani akár csak párat. Szeretünk olyan helyekre járni, amelyek számunkra egzotikusak, ahova normál esetben nem mennénk. Például sokat játszunk Dél-Ázsiában, és mivel ott minden más kulturális szempontból, mint amit megszoktunk, nemcsak zenei, hanem kulturális tapasztalatokat is szerzünk, és ez kiemelkedő számomra. Nagyon szeretünk az USA-ban is koncertezni, elég szép élmény körbeutazni az országot. Szóval vagy a japán, vagy az amerikai koncerteket emelném ki.
És a világ körüli turnézások közepette hol találtok meg a legnagyobb nem dán nemzetiségű vagy akár nem európai rajongótáborotokat?
Ez egy jó kérdés. Vagy Indonéziát mondanám, vagy Mexikót, esetleg az USA-t.
Ha már itt a karácsony: hogyan tervezed az ünnepeket most, hogy vége a turnénak?
Ez az évnek egy olyan szakasza, amit nagyon-nagyon szeretek! Igazán jó érzés, hogy együtt a család, kényelmesen elvagyunk. De én is ugyanúgy ünneplem a karácsonyt, mint mindenki más.
Van esetleg Mew-karácsony nálatok?
Nem, még karácsonyi ebédünk sincs igazából!
És mi volt a legőrültebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptál?
Hm… Nem is tudom. (elgondolkozik)
Vagy mindig csak normális dolgokkal ajándékoztak meg?
Amúgy igen! Még senki sem adott nekem egy autót vagy ilyesmit! (nevet) Szeretem, amikor a fiam, aki most 11 éves, kreál nekem valamit az iskolában. Ő nagyon kreatív, elég szép fakéseket készít, meg ilyesmiket. Jó, amikor valami személyeset csinál nekem, ezek nagyon sokat jelentenek.
