A The Anahit zenei metamorfózisának egy felszabadult popdal az eredménye

Avatar photo
2021.06.18., 17:25

Az elmúlt néhány hónapban teljes zenei átalakuláson ment keresztül a budapesti bázisú The Anahit zenekar. Ennek a könnyen érzékelhető metamorfózisnak egy újabb lenyomata a Limited Edition című dal és annak videója, amely egyben egy szókimondó fricska is a pénzorientált emberekkel szemben.

A The Anahit számára a tavaly három részletben megjelent Let Me Inject You with My Sins című lemez egy korszak végét jelentette. A zenekar áprilisban indult el egy teljesen új úton 2070 című dalával, amelyet a Don’t Touch My Hair című szerzemény követett, most pedig a harmadik állomáshoz érkeztünk. A Limited Edition tehát egy újabb nyomatékosítása annak, hogy a banda a háta mögött hagyta a melankóliát, és sokkal poposabb, vidámabb, könnyebben befogadható vizekre evezett.

 
 

Az átalakulásról a The Anahit frontembere, Csányi Rita beszélt:

Őszintén szólva annyira szomorú volt ez a Covid-időszak, hogy nem bírtam magamat még jobban lehozni az életről a szomorú témákkal. A másik pedig az, hogy úgy érzem, az önterápiának most egy időre vége. Három lemez során kiírtam magamból az elmúlt éveim fájdalmait, és nem lenne hiteles, ha megint ezt tenném, mert jól vagyok, és már más dolgok foglalkoztatnak.

Kocsis Dániel, a zenekar dobosa hozzátette:

Az elmúlt időszak azért minket is megviselt. Ez egyfajta felüdülés volt a zenekar számára, hogy amikor leültünk az új dalokon dolgozni, hihetetlen jókedvvel és boldogsággal álltunk fel és ugrottunk neki az akkor még kilátástalan hétköznapoknak.

Fontos leszögezni, hogy a könnyedebb irány a szövegvilág éléből egyáltalán nem vett el, sőt: a személyes ihletettség maximálisan jelen maradt, de kiegészült egy kis iróniával, illetve jó adag humorral és felszabadultsággal. A Limited Edition hátteréről Csányi Rita a következőképp mesél:

Egy ismerősöm ihlette, akit kizárólag a pénz foglalkoztat, az anyagi dolgok és semmi más. Mivel egy időben sokat kellett a közelében lennem, ezért heti szinten hallgattam a materialista megjegyzéseit, illetve azt, hogy szerinte még a tehetséget és a szerelmet is meg lehet vásárolni. Egyszer annyira felidegesített, hogy amikor hazaértem, dühből megírtam a dal első felét.

 
 

Az “új korszak” a dalírásban is hozott egy kis változást: néhány szerzeményen Ujvári Jánossal dolgoznak közösen. De ami sokkal látványosabb, hogy minden számhoz készül egy letisztult, erős színekkel operáló dalszöveges videó is.

A vizuális tartalmak között van kapcsolat: mindegyik az éjszakában játszódik, ami egy erős összekapcsoló elem a dalok között. Az ötletet Hajba Andrással közösen találták ki, és minden videó a közös kreatív munka eredménye, illetve mindegyikben az adott szerzeményhez legjobban kapcsolódó szín dominál.

A The Anahit tehát maximum sebességre kapcsolt, a popos iránnyal pedig új kapuk is megnyíltak előtte. Dalait nemzetközi rádiós lejátszási listákon is megtalálhatjuk, így a tervek szerint jövőre már nemzetközi turnéra indul a zenekar. Addig is gőzerővel készül új dalokkal és videókkal, nyári fellépésekkel, illetve a már szokásosnak mondható, őszi önálló nagykoncerttel.

Íme tehát a Limited Edition a The Anahittől!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás