„A mi világunk még ennél is radikálisabb lenne, ha elengednénk magunkat” – Péterfy Bori-interjú

Még áprilisban azt mondtad, nagy kérdés ebben a krízishelyzetben, hogy sikerül-e magasabb szintre lépünk emberileg, vagy összetörünk a depresszióban. Szerinted sikerült magasabb szintre jutnunk?

Szerintem mindenkinek személyes történet, hogy ez az időszak hogyan épül be az életébe. Nagyon sok emberrel beszéltem, akik mondták, hogy például leszoktak a vásárlásról, nem vettek új ruhát régen, mert minek ennyi cucc? Biztos, hogy voltak bizonyos hozadékai, de közben amilyen az ember, hozzászokunk ehhez a szürreális állapothoz.

A világban én annyira nem érzem, hogy ez pozitív változást hozna. Hazánkban meg sajnos főleg nem.

Ha jól értem, globális értelemben a fogyasztói társadalommal szemben van kritikád?

Nyilvánvalóan, szerintem minden gondolkodó, érző embernek van kritikája a fogyasztói társadalommal szemben. Olyanokkal szerencsétlenkedünk, hogy hova rakjuk a szelektívet, meg ne vegyünk nejlonszatyrot, de közben miért nem alakítják át ezeket a pokoli gyárakat, és miért nem olcsóbb az alternatív energia? Lehetne sorolni; egyszerűen azt érzi az ember, hogy tényleg nem a mi kezünkben van ez az egész.

A Bori X-et egy vidám lemeznek szántátok, amit nehéz volt összehozni. Közben eltelt három év, itt a COVID-19, a karantén és egy teljesen ismeretlen élethelyzet, a Szikra pedig az egyik legsötétebb Love Band-anyag lett. Hogyan reagálsz a világban történő gyors és negatív változásokra? Te személy szerint ezt hogyan dolgozod fel?

Sokkoló volt, de szerintem mindenkit lesokkolt. Még március elején volt az utolsó koncertünk – amiről nem tudtuk, hogy egy ideig az lesz -, és akkor még beszéltük is, hogy oké, pár hét vagy hónap kiesik, de lehetetlen, hogy bebukjuk a nyarat. Aztán tényleg elsöpört mindent a járvány. Szerintem nagyon sokat lehetett tanulni és építkezni is ebből az egészből. Például, hogy ilyen nyugiban meg tudtuk csinálni ezt a lemezt, teljesen más emberi és művészi hozzáállásból, mert egyébként sokszor rohanás és stressz az életem az állandó színpadra lépéstől színészként, énekesként.

Ami még pluszban megnehezítette, hogy erre a teljes totális világbizonytalanságra rátevődött még egy bizonytalanság, hogy a társadalom, amelyben élünk, hogyan reagál és menti meg állampolgárait egy ilyen helyzetben. Kicsit azt lehet érezni, hogy sehogy.

Még mindig fontosabb, hogy stadion épüljön, meg hogy hova rakosgatják a lenyúlt pénzeket, minthogy bármi más történjen, és ettől még fojtogatóbb volt a helyzet. Rohadtul fel kell találnia az embernek saját magát, és különböző túlélési technikákat keresnie, mert nincs védőháló.

A sajtóközleményetekben azt írtad, hogy irigyled azokat a művészeket, akik elvonulhatnak alkotói szabadságra. Milyen volt távmunkában dolgozni a Szikrán?

Ez a része tényleg élményszerű volt, hogy ennyire lehetett egy dologra fókuszálni és koncentrálni. Ilyet még soha nem tudtunk csinálni.

Ezt csak világsztár zenészek könyvében olvasni, hogy kibérelnek valahol egy tengerparti házat, és ott dolgoznak összezárva, aztán kijönnek két hónap múlva, hogy itt a lemez, tessék.

Nyilván itt nem ez volt a helyzet, mert nem voltunk együtt a zenekarral (csak én meg a Tövisházi Ambrus, aki a zeneszerző-producere és az agya a zenekarnak). Mi nagyon fókuszáltan tudtunk dolgozni.

Nem változtatja meg nagyon a zenét az, hogy ez a fajta személyesség eltűnik a folyamatból, hogy ti bementek a próbaterembe összerakosgatni dalokat, ehelyett hangsávokat küldözgettek egymásnak?

Igazából annyira nem állt tőlünk távol, mert alapvetően a Love Band elektronikus zenében gyökeredzik. Az őszenekarunk, az Amorf Ördögök az szinte teljesen az volt. Ott azzal a kihívással kellett szembenéznünk, hogy hogyan lehet ebből élő felállás.

Ambrus egy fantasztikus hangmintagyűjtő. Olyan dolgokat vesz fel, hogy nem is hiszed el, egy-egy számban miknek a hangja van, például egy nyikorgó liftajtóé. Nem tudok olyan hangot mondani, amit ne tudna hasznosítani, és ezért ő alapvetően már kész zenékkel áll elő.

Ő egy zenei zseni, felgitározik és feldobol bármit, aztán azokat a már felvett vagy hangmintából berakott dolgokat cserélgeti. Ezeket elküldi ez együttes tagjainak, akik ebben a helyzetben otthon játszottak rá. Ez valóban a próbateremben szokott megtörténni, és így kimaradt egy fázis, de mi soha nem az az együttes voltunk, akik együtt szerzik a zenét. Ambrus hangszerel és zenét szerez, és ez elevenedik meg a zenekar által.

Úgy emlékszel vissza, hogy hihetetlenül inspirált ez a kizökkent világ, és egy olyan családból jössz, ami nagyon kötődik az irodalomhoz, a legtöbb szöveget pedig te írtad a Szikrára. Szükséges, hogy valami ennyire radikális történjen ahhoz, hogy igazán rá tudj kapcsolódni az írásra?

Eddig is írtam nagyon sok jó dalszöveget. Inkább az van, hogy én nagyon színpadi ember vagyok, ebben nőttem fel. Nekem az íráshoz egyszerűen több időre van szükségem. Az kell, hogy el tudjak mélyülni, hogy nagyon rá tudjak koncentrálni, kivéve egy-két esetet, amikor hirtelen beugrik valami.

Most idő az bőven volt, és pluszban volt ihletettség is, mert ilyen helyzetben még életünkben nem voltunk.

Ezen a lemezen is sok közreműködő fordul meg – mint Saiid, Szabó Benedek vagy Pándi Balázs -, de mindenki más irányból jön. Hogyan alakítja a zenéteket a változatos közreműködők felhozatala?

Általában személyes úton jönnek össze ezek a kollaborációk. Olyannal, akivel épp én vagy Ambrus valahogy együtt dolgozik, vagy akit nagyon szeretünk, vagy akit még nem ismerünk, de nagyon szimpatikus, mint Henri a Fran Palermóból. A Saiiddal közös A kéket vagy a pirosat régebbi szám, csak pont két lemez között jött ki, és ezért került a Szikrára, de alapvetően, ha azt mondjuk, hogy rapbetét, akkor elsőnek mindig ő jut eszünkbe. Az ő világa, az agya és szövegei alapján egyszerűen testvérek, rokonok vagyunk (nevet). Pándi Balázs nagyon jó barátja Ambrusnak és nekem is. Egy borzasztóan zseniális, inspiráló embernek tartjuk. Róla kevesen tudják, hogy egyébként világsztárokkal szokott együtt dolgozni a maga zenei stílusában, és a karantén alatt sokat beszéltünk vele, így adta magát, hogy nehogy már ő ne legyen rajta. Szabó Benedekkel meg Ambrus szerintem kooperál valamit, és hát neki is zseniális a szövegvilága, nagyon szuverén.

Pándit ilyen téren érdekesnek találom, mert alapvetően zajrock meg avantgárd vonalról jön, és azért nálatok is meg van ez a fajta elvontság popzene formájában.

Nagyon! Sőt, sokszor az a kihívás Ambrus számára, hogy azokat az elképesztő őrült zenei témákat, amik kigurulnak belőle, azt hogyan tudja ő maga – csúnya szóval élve – poposítani.

Azért a mi világunk ennél még radikálisabb lenne, ha elengednénk magunkat.

Az albumról a Nem ma fogott meg a legjobban, ami leírja, hogy nem ma lesz az apokalipszis, de ketyeg az óra, és csak időt nyertünk. Mi aggaszt a koronavíruson kívül, ami alapján azt érzed, hogy nincsenek jó kilátásaink?

Ez a szám inkább személyes nekem. Egyrészt benne vagyok egy kapuzárási pánikban. Egy ideje észrevettem magamon, hogy mindent számolok. Ebből még hány lesz? Hány teliholdat fogok még látni? Még hányszor fog velem ez megtörténni? Annyira mániákusan figyelem ezt, és olyan érdekes, mert ez már jóval előbb elkezdődött. Koncertezni is úgy megyek ki, hogy ennek kurva jónak kell lennie, mert ha ez lenne az utolsó, akkor ennek így kell megmaradnia az emberek emlékeiben. Egy picit beleszagolhattunk abba, hogy azért minden nagyon törékeny.

Ezen kívül nem csak a világban van probléma. Nálunk itt ez a teljes belső bizonytalanság és erőszakos szétszakítás a társadalomban, ami a felfoghatatlanság határait régen átlépte.

Konkrétan az, hogy attól függ, hogy milyen tévécsatornát néz valaki, az két teljesen párhuzamos univerzum. Persze nem azt sírom vissza, amikor gyerekkorunkban egy esti mese volt, és kész. Aztán ami elkezdődött az SZFE-történettel, az olyan, ami felett nem lehet a szemünket behunyni, azt gondolom, hogy ennek itt a vége.

Szerinted mit lehet tenni, hogy elviselhetőbbek legyenek ezek az állapotok? Te, mint művész, ezt hogyan oldod fel magadban?

Szerencsére művész vagyok, ezért nagyon sok mindent tudok kezdeni ezekkel az állapotokkal. Például bele lehet rakni egy lemezbe, vagy bele lehet rakni a szerepeimbe. Ezen kívül kapaszkodom abba a szűkebb közegembe, ahol biztonságban érzem magam. Olyan emberekkel veszem körbe magam, akik inspirálnak, akikkel oldjuk ezeket az érzéseket egymásban, vagy pedig építő jellegűen kibeszéljük ezeket a dolgokat. Akikkel látunk válaszokat, lehetőségeket, hogy mit csináljunk. Meg most lett egy kiskutyám, az nagyon sokat old a szorongáson (nevet).

Ezzel nem érzed, hogy magadat is buborékba zárod?

Én magamat védem azok ellen a dolgok ellen, amiket egyszerűen nem fogok fel.

Hogy lehet ennyi hazugságot elhinni? Hogy lehet ezt működtetni? Néha teljes csalódást érzek, hogy nem lehet ilyen gonosz a világ és az emberek. Ezt nagyon nehéz megemésztenem, nyilván a művészek érzékenyek is ilyenre, mert ezzel dolgozunk.

Korábban már beszéltél az itthon érzékelhető fojtogató légkörről, most pedig itt van az SZFE-ügy. Téged meglepetésként ért ez? Mik a gondolataid ezzel kapcsolatban?

Annyi gondolatom van ezzel kapcsolatban, hogy az nem férne bele egyetlen riportba. Nehéz azt mondani, hogy meglepett volna, mert tényleg egy ideje a dolgok, amik történnek, annyira hihetetlenek. Még akkor is, ha már évek óta hallom, hogy ez a terv, mégis meglepetésként ér. Megdöbbentő, hogy tényleg nincs semmi Vidnyánszkyék oldalán (Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és az SZFE kuratóriumi elnöke – a szerk.). Nincs terv, nincs program, nincs semmi. Egyetlenegy ideológiai mondat van, hogy hol van a keresztény-jobboldali kultúra ebből? Nem jártam egyetemre, de nálam szerintem senki nem tud jobban néptáncolni, és senki nem tud több népdalt, ezt most tök komolyan mondom. Ráadásul erdélyi családból származom, úgy szívtam magamba ezt a kultúrát, és őrzöm a szívem csücskében. De hát nyilván nem beszélek róla, mert ezt most már egy olyan szegletben őrizgetem, mint az én kincsemet. Nem erről van szó, hanem valami olyan dologról, amit tényleg csak döbbenten lehet nézni. Ez az egész egy arcátlan hazugság. Nincs is erről mit beszélni. Erről mit lehetne? Azt, hogy Mundruczó Kornél és Wéber Kata ott állnak a világsiker előtt álló filmjükkel, amelynek Martin Scorsese az egyik producere, és erre egy fideszes képviselő azt írja, hogy hányinger? Azt hiszem, hogy erről ennyit. Nem adhatjuk oda a nemzeti kincsünket, a kultúránkat. Úgy gondolom, hogy azt mi emberek őrizzük. Ezért nem lehet párbeszéd, mert a másik oldalon nincs semmi.

Stáb

Fotó / Lékó Tamás
Haj / Tábori Kyra
Smink / Ballai-Miklós Glória

Címkék: saiid, Tövisházi Ambrus, szabó benedek, péterfy bori, lékó tamás, Péterfy Bori & Love Band, koronavírus, interjú, pándi balázs, szfe, phenom' plán, szikra