ArtHungry díjazottak
A hét műtárgya: Fragments, az örökség univerzális témája
Az ArtHungry tavalyi formatervezési díját a MAIII Collective nyerte el a Fragments című érzékeny, személyes emlékezetből építkező kollekciójával, amely a családi örökség és a kortárs design határmezsgyéjén mozog. A projekt hazai és nemzetközi bemutatkozása során is erős visszhangot váltott ki a kulturális identitás finom, személyes megközelítése miatt. A kollektíva tagjai arról mesélnek most, hogy miként vált a közös munka valódi alkotói platformmá, mit jelent számukra a közép-kelet-európai identitás, és hogyan formálta őket a díj utáni időszak.
Tavaly egy olyan érzékeny tárgyválogatással nyertétek meg az ArtHungry formatervezési díját, amely több önálló mini-kollekciót tartalmazott. Mikor jött el a tervezésben az a pont, amikor realizáltátok, hogy olyan szinten összecsengenek a munkáitok, hogy kollektívaként kell folytatnotok?
Valójában előbb voltunk kollektíva, mint a koncepció maga. A MAIII Collective már hónapokkal a Fragments kollekció tervezése előtt megalakult, és eleve közös gondolkodásra, közös alkotásra szerveződtünk.
MAIII Collective: Fragments kollekció │ Fotó: Csige Aranka
A Fragments nem különálló munkák „összeérése” volt, hanem egy tudatos közös folyamat eredménye. Már az elejétől arra törekedtünk, hogy a tárgyak formavilágukban, anyaghasználatukban és színeikben is rezonáljanak egymással. A kollekció egysége nem utólagos felismerés, hanem kiindulópont volt: arra építettünk, hogy van egy közös szemléletünk, amit együtt szeretnénk artikulálni.
Lukovics Flóra: ÚTRAVALÓ │ Fotó: Csige Aranka
A kollekció a felmenőktől örökölt tudás és identitás továbbadásáról szól. Volt-e olyan visszajelzés Stockholmban vagy az ArtHungry után, ami teljesen új megvilágításba helyezte számotokra a „közép-kelet-európai identitás” kérdését? Volt bármilyen markáns különbség a tárgyak hazai és nemzetközi fogadtatása között?
Számunkra az egyik legfontosabb visszajelzés az volt akár Stockholmban, akár az ArtHungry után, hogy mennyire sokan tudtak kapcsolódni a tárgyakhoz, még akkor is, ha teljesen más kulturális háttérből érkeztek.
Az a szándékunk, hogy a tárgyak diskurzust indítsanak el, organikusan megvalósult: a látogatók elkezdték megosztani a saját történeteiket, saját családi emlékeiket. Rájöttünk, hogy miközben nagyon specifikus kontextusból indulunk, a személyes emlékezet és az örökség témája univerzális.
Mivel a tárgykollekcióban a családi hagyományok modern adaptációi jelennek meg, milyen reakciókat kaptatok a családtagjaitoktól az általuk inspirált tárgyakra? Sikerült-e integrálni ezeket az objektumokat a mindennapi életbe, vagy volt-e velük egyáltalán ilyen célotok?
A családi reakciók nagyon meghatóak voltak. Timári Blanka nagyszülei például teljesen elérzékenyültek a maradék bőrdarabokból összeállított suszterszék láttán. Mindannyian pozitív visszacsatolást kaptunk a családunktól és barátainktól sokszor nem is magára a tárgyra, hanem arra a gesztusra reagáltak, hogy az emlékeiket, tudásukat beemeltük a munkánkba.
Timári Blanka: SUSZTER │ Fotó: Csige Aranka
A Fragmentsben a kezdetektől a történetmesélő funkció volt az elsődleges.
Az érdekelt minket, hogy a sztereotípiákon túlmutató kulturális identitásunkat hogyan lehet tárgyakon keresztül megmutatni.
Ugyanakkor érdekes módon szinte mindegyik beépült valamilyen formában a mindennapjainkba, és van, amelyik továbbfejlődött; Csiby-Gindel Rebi például az ÚSZKÁT egy rezidenciaprogram keretében vitte tovább.
Csiby-Gindele Rebeka: ÚSZKA │ Fotó: Csige Aranka
Szerintetek mire szolgál leginkább a Fragments-kollekció: a saját identitásotok kommunikálására vagy egy általánosabb kulturális narratíva továbbéltetésére?
Azt szerettük volna, hogy a projekt ne csak rólunk szóljon. Fontos volt, hogy mások is tudjanak kapcsolódni és elgondolkodni azon, hogy számukra mi az, ami valóban önazonos és természetes a kulturális identitásukban.
A kollekció tehát egyszerre személyes és kollektív narratíva. Egyéni történetekből indul, de egy tágabb kulturális párbeszédbe szeretne belépni.
Hogyan változott a belső dinamikátok az első nemzetközi bemutatkozás és díj után?
A díj és az első nemzetközi bemutatkozás megerősített minket abban, hogy van értelme közösen gondolkodni. Azóta elkészült a Common Ground, a Fragments további kiállításokon is szerepelt, és több új területen is aktívak vagyunk: kurzusokat tartunk, workshopokat szervezünk, egyesületet alapítottunk, és közben a következő projektünkön dolgozunk.
Van ma „kollektív hangotok”, vagy inkább erősödtek az egyéni szerzői irányok?
A belső dinamikánk sokat tisztult. Nagyon sokat tanultunk egymástól, és egyre egyértelműbb számunkra, mi a közös nevezőnk. Mindannyiunknak vannak egyéni projektjei és irányai, de a kollektíva nem az önérvényesítés terepe, hanem annak a közös gondolkodásnak a platformja, ami külön-külön talán nem tudna ilyen formában megszületni.
Ha a MAIII Collective 10 év múlva visszanézne erre a projektre, mit szeretnétek, hogy ez a kollekció jelentsen? Egy induló manifesztumot, egy korszak lenyomatát, vagy egy lezárt fejezetet?
Valami nagyon jónak a kezdetét. Az első olyan projektünket, amelyet hazai és nemzetközi közegben is bemutathattunk, és amely valódi szakmai visszajelzéseket hozott. Számunkra a Fragments a közös munka erejének bizonyítéka is: annak, hogy képesek vagyunk fókuszáltan, következetesen és egymásra figyelve dolgozni.
Fotó: Ábrahám Viktória
A MAIII Collective tagjai: Csiby-Gindele Rebeka, Wende Roberta, Hanko Eszter, Dawson-Vadász Viki, Schillinger Laura, Timári Blanka, Lukovics Flóra, Kisgyörgy Balázs, Zala Zsófi
A Fragments kollekció az ArtHungry felületén ›
MAIII Collective Hivatalos | Instagram
2026. március 3-ig várjuk a nevezéseket a 9. ArtHungry Díjra, melyre ezúttal is tervezőgrafika, képgrafika, illusztráció és formatervezés témakörökben lehet pályamunkákat benyújtani az ArtHungry.com-on.
Részletek és nevezési segédanyag ›
