A 31. Művészetek Völgye testközelből
Idén 31. alkalommal rendezték meg a Művészetek Völgye fesztivált, ami egy tíz napos ünneplése a zenének, táncnak, színháznak és mindenféle kézműves alkotásnak. A rendezvényen három szomszédos településen járhatóak be a legkülönfélébb programok: Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. És hogy pontosan milyen is volt számomra sokak kedvenc nyári kirándulása? Elmesélem!
A fesztivál már javában tart, amikor nyakamba véve a világot Szegedről cirka 5 és fél óra alatt megérkezek Kapolcsra július 27-én, szerdán.
Szerencsémre nem kell sokáig cipekednem, a szállásomul szolgáló kert alig 3 perc sétára van a buszmegállótól.
Igen, jól olvastátok: egy kert, ami elsőre engem is meglepett, de ezen a fesztiválon jól bevett szokás, hogy helyi lakosok sátrazóknak adják bérbe a kertjüket.
Én Gyulánál telepedek le, és már az első pillanatban érzem, hogy rutinosan mindenre odafigyeltek. A kertben mosdó, tusoló és a különböző eszközök töltésére szolgáló elosztók sorakoztak, hogy nekünk csak a sátrunk felállításán kelljen aggodalmaskodni. Miután berendezkedem és minden szükséges cuccom bepakolom a direkt fesztiválozáshoz vett Dencs Marica Design övtáskámba – ez itt bizony a reklám helye, mert ez a szuper kis tatyi úgy lett kialakítva, hogy minden, ami kellhet, beleférjen, szóval koncertekre járóknak csak ajánlani tudom –, meg is indulok az aznapi első koncertre, amit a Middlemist Red ad a Kőbánya Udvarában. Míg cirka 7 perc alatt felérek a helyszínre, az utamat különböző más helyszínek és standok tarkítják, nem győzök pislogni, hogy a kertekben micsoda pultok vannak felállítva, és mennyire izgalmasan használják ki a település adta lehetőségeket. Útközben elered az eső, de ez igazán senkit sem zavar. A koncerten aztán meglepetésemre szolgál, hogy másfél órát kap a zenekar, ami valljuk be, ilyen rendezvényeken inkább csak a legnagyobb színpadokon fordul elő. Következő programomnak a Panoráma színpados Elefánt-bulit nézem ki, ahova, mint utóbb rájövök, a lehető leghosszabb útvonalat sikerült megtalálnom az összes közül, de legalább addig is felfedezhetem a helyszínt. A kóválygás miatt majdnem pontosan kezdéskor esek be a kapun, így a hangosítópult magasságából indul számomra a banda fellépése, onnan próbálok előrébb jutni, ami kb. a középmezőnyig sikerül is. A zenekar előadására nem találok itt sem kivetnivalót, sőt Szendrői Csabi, az énekesük betegség után is remekül hozza, amit vártunk. Azonban egy, a Middlemist Red alatt megfogant, az Elefántra már igencsak kikívánkozó kérdés nem hagy nyugodni:
miért jönnek el emberek egy koncertre és állnak be a tömegbe, ha aztán végig beszélgetik az egészet?
Szinte mindegy, hogy mennyire előre állok, ugyanazzal szembesülök: körülöttem többen a zenét túlkiabálva végig csak csevegnek. Persze, nem azzal van a baj, ha eszükbe jut valami és gyors elmondják a mellettük állónak, hanem amikor már-már mások szórakozását is megzavarva jobban hallani őket, mint a hangfalakból szóló zenét. Ezen azért próbálok gyorsan túllendülni és kiélvezni, hogy hol is vagyok. Amint az Elefánt lejátszotta az utolsó hangot, szaladok is megkeresni a buszmegállót, hogy a Csigabusszal mihamarabb átjussak Taliándörögdre, a Run Over Dogs bulijára. Sajnos, már a felénél járhat a műsor mire átérek, de még így is sikerül meghallgatnom a régóta bakancslistás zenekart. Innen indulok vissza Kapolcsra, hogy a Petőfi udvar – Hajógyár színpadán egy szintén élőben még nem hallott előadóra szórakozhassak, a Swamp Creatures-re. Az ő koncertjükkel zárom a napot és egy kis levezető séta után be is vackolom magam a sátramba.
Másnap korán kelek, igyekszem minél előbb elkészülni, hiszen rengeteg mindent néztem ki a programfüzetből. A reggeli kávé mellett átfutom ezeket, és kompromisszumosan elosztom a két napra. Így első utam az előző esti utolsó helyszínre vezet, ahol egy színes műsor keretein belül bemutatják, mennyi-mennyi dal is épül ugyanarra a négy akkordra, sőt, még dobfelismerés és zenekarirányítás is belefér az időbe, ez a forró délelőttöt elég jól elindítja. Mivel van egy kis szabadidőm a következő kinézett program előtt, ezért nyakamba veszem Kapolcsot, hogy mindent jól körbejárva megismerjem a helyszíneket. Teljes véletlenséggel bele is botlok egy szegedi kávézóba, így az otthon ízei kedvéért el is fogyasztom egyből a második kávém. Körbecsatangolok a kézműves vásárban, minden kis udvarba belesek és el is száll az idő. Megindulok aznapi második programom, egy barista bemutató felé, amit a Goosebumps Coffee Lab baristája tart. Cirka másfél óra alatt annyi újdonságot tanulok a kávékról, azok ízjegyeiről és a pörkölésről is, hogy felsorolni is nehéz lenne.
Szimpatikus „oktatónk” mindenkinek főz kóstolóba egy presszót. Így azt várná az ember, hogy ezen a ponton már a függőleges falakat is meg tudnám mászni a koffeintől, de épp ellenkezőleg.
Ebéd közben megüt a fáradtság, így átrendezem a délutáni terveimet, és csak csatangolok, szívom magamba a hely hangulatát és be-belesek néhány kézműves workshopra. Majd ahogy hül picit a levegő és kezd elviselhetőbbé válni a világ, megindulok aznapi első koncertemre. Az IDEGEN játszik a Kőbánya udvarában, és még a darazsakkal folytatott harc se tudja elterelni a figyelmem, milyen hihetetlen energiákkal vannak jelen a színpadon. Az élményt pedig különösen páratlanná varázsolja, amikor az egyik dal közben egy hatalmas gólya repül el a fejek felett. Koncert közben ismerős arcokba futok, így meg is van a továbbiakra a társaságom, együtt megyünk tovább a Csaknekedkislányt meghallgatni a dombtetőre. A zenekar remek hangulatot varázsol a parkettre, és a nézőtéren is pont annyian vannak, hogy az élvezhető legyen. Aztán egy időre ismét külön válunk, a társaság Carson Comara megy, én pedig Dorogi és a Damara fellépésébe is belehallgatok. Előbbi megidéz régi fesztivál élményeket, ahogy egy kedves barátnőmmel ugráltunk ugyanezekre a dalokra, akkor még Intim Torna Illegál néven. Utóbbi pedig a feltörekvő előadók körében kifejezetten izgalmas. Miután a koncerteknek vége, a társaság meggyőz, hogy menjek át velük Vigántpetendre önismereti diszkóra, azonban odaérve csalódottan nyugtázzuk, hogy halott a buli, és mindenki csak a földön üldögél. Így visszabuszozunk Kapolcsra, felmegyünk a Káli Kunyhóhoz és ott beszélgetünk.
Harmadnapra izgalmas terveim vannak: miután megveszem a Kuthy kávézóban a napindító frissen sült vajas croissant-jeges kávé kombót, átbuszozok Taliándörögdre, hogy különböző fotós programokat próbáljak ki. Egyből egy kis ismertetővel kezdünk, például, hogy hogy s mint is működik az objektív vagy mi az a lyukkamera. Ez utóbbit a helyszínen ki is próbálhatjuk, sörösdobozokból előre le vannak gyártva. Egy szintén egyedül fesztiválozó lány szegődik mellém, ő fényképez, én modellt állok. Közben kiderül, hogy ő is foglalkozik fotózással, s míg várunk a sorunkra, hogy előhívhassuk a képet, kellemes beszélgetésbe kezdünk.
Ezután jön az igazán izgalmas rész: sötétben, tradicionális módon előhívni a fotót.
Ez még csak a negatív, így egy következő, már igazán trükkös körben ezt alakítjuk a valódi fényképpé. Ehhez „villantanunk” kell, azaz megtalálni azt a megfelelő gyorsaságú lámpa fel- és lekapcsolást, ami pont annyi fényt ad, amennyi szükséges. Amikor ezzel kész vagyunk, visszautazok Kapolcsra, hogy belehallgassak egy beszélgetésbe a Petőfi udvarban. Majd felkeresem a barátaim által ajánlott nagyon finom csirkés tortillást, és megyek is legendás magyar dalokról hallani. Itt Hegyi György mesél dalszövegírókról és általuk szerzett közismert számokról. Amikor ennek vége, maradok a helyszínen, hogy egy újabb bakancslistás előadót halljak: a Kaltenecker-Marko duót, akik egy dobbal és egy szintetizátorral varázsolnak el minket a hőségben. Aztán szaladok fel, hogy elfoglaljam biztos helyem az Esti Kornél koncertre. A kőkemény, tökös rock mellett még az is belefér, hogy rezidens fotósukat, sincot felköszöntsük szülinapja okán egy együtténekléssel. Majd az átállás alatt belehallgatunk a VAN zenekar fellépésébe, amit mi tévesen a hasonló nevű filmzenekarral kevertünk, így két dal után inkább megindulunk 30Y-ra. Ők izgalmas látványelemekkel tarkítják a megjelenésüket, de hozzák a szokásos színvonalat. Innen leszaladok a FIÚK bulijának végére, hogy végre őket is halljam élőben, majd barangolok, előbb a Folk udvar, majd a Dodzsem diszkó köt le néhány percre, és ez a nap is eltelt.
Lassan elcsendesednek az udvarok, és én is nyugovóra térek, hogy reggel még az eső előtt elindulhassak.
Ez végül nem sikerül, a pakolás utolsó mozzanatai közben szakad le az ég, és hiába az esőkabát, csuromvizesen baktatok be utolsó reggeli kávémért. Itt egy nagyon kedves nő felajánlja, hogy üljek az ő asztalához nyugodtan és eszembe is jut az az első este hallott mondat, amit a szomszéd sátor elől hallottam, miszerint ők azért szeretik a Völgyet, mert itt mindenki mindenkivel kedves.
Az asztaltársamról még megtudom, hogy idegenvezető, és hogy élvez itt megismerni új dolgokat, mindenkitől begyűjteni ajánlásokat, így hát én is megteszem tippjeimet, majd útnak is indulok újból az esőben, hogy aztán már csak a buszból lássam a csendes Kapolcs vízben úszó körvonalát.
Találkozunk 2023-ban.
A 32. Művészetek Völgyére már el is indult a jegyértékesítés a fesztivál hivatalos oldalán ›
