Zakatoló kapitalizmus és hipnotikus house: megjelent GLORIA bemutatkozó EP-je

Avatar photo
2022.05.8., 12:37

Dányi Krisztina énekes-dalszerző-producer három dalt mutat meg legújabb projektjéből, amelyekben az elektronikus zene kliséi és műfaji elemei keverednek.

fotó: Szombat Éva

GLORIA Dányi Krisztina énekes-dalszerző-producer legújabb projektje: első megjelenése a PTS című dal volt 2020 decemberében, amelyhez Kostil Luka (Kinopravda) készített deep fake technológiát is alkalmazó, egyedi látványvilágú videoklipet. A kisfilm 2021-ben elnyerte a Magyar Klipszemle legjobb klipnek járó díját, valamint emellett beválogatták a World Of Music Video című kiállítás művei közé is, amely az UNESCO Világörökség részének számító német Völklingen vasművek épületében látogatható október végéig. A kiállításon a klip olyan művészek alkotásai között szerepel, mint Michel Gondry, Spike Jonze, Lil Nas X, vagy Billie Eilish.

GLORIA perszónáját Szombat Éva Capa-díjas fotóssal közösen alkották meg. Különc karakterét a digitális kapitalizmus inspirálta: annak hatásai az egyénre és a társadalomra; hogy mindig a munka körül forog az életünk; hogy nincs megállás; hogy a folyamatos technológiai újítások összefonódnak önmagunk jobbá tételének örök kényszerével. Róla sem lehet egyértelműen eldönteni: ember-e, vagy android.

A dalaimat a mindennapok inspirálják, a közös életünk a kapitalista realizmusban. Könnyű kapcsolódni ezekhez a témákhoz: mindannyiunkat érintenek, hiszen mind ugyanabban a rendszerben élünk. A különbség pusztán annyi, hogy vannak, akik ennek a rendszernek az előnyeit élvezik, míg mások a hátrányait szenvedik el – de nincsenek határok, a szabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak

– mesél Krisztina a most megjelenő EP hátteréről.

fotó: Szombat Éva

A LVS-en szereplő három dal közül kettőn egyidőben, nagyjából öt évvel ezelőtt kezdett el dolgozni. A David Bowie inspirálta címadó dal már ekkor elkészült, a THD viszont csak nemrég nyerte el végleges formáját – sőt, az eredeti ötletet egy teljesen más koncepcióban valósította meg.

Rengetegszer átírtam, és egész egyszerűen nem működött, ezért inkább nem erőltettem. Nemrég viszont elkezdtem egy teljesen új dalt írni helyette, és végül ebből lett a THD. Ennek a nehéz alkotói folyamatnak számomra az volt a tanulsága, hogy ha nem vagyunk hajlandóak elengedni valamit, akkor nem tudja a helyét átvenni egy újabb, jobb dolog.

A harmadik track pedig az LVS új verziója, amely a Melancholy Mix címet kapta, és szinte véletlenül készült el: az EP megjelenéséhez közeledve egyre kevésbé tetszett Krisztinának az eredeti verzió, ezért  egy teljesen más hangulatú dalkezdeményben használta fel a szöveget.

fotó: Szombat Éva

A függőség, kételyek, a zavarodottság-érzés a háromszámos kislemez központi témái. A THD című dal megállíthatatlan, monoton, mindent felfaló hangjai mögött ott cseng a napi rutin egyhangúsága, amit mindannyian ununk, a legtöbben mégis tehetetlenek vagyunk vele szemben. Az LVS két verziója pedig ugyanannak az éremnek két oldala: azt a kettősséget testesítik meg, ahogyan egyszerre vágyunk bensőséges kapcsolatokra, és rettegünk az ezzel járó intimitástól és sebezhetőségtől.

Hallgasd meg GLORIA bemutatkozó EP-jét, az LVS-t!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás