Szőnyeg – ez az egykor főképp az otthonunkat díszítő berendezési tárgy mára elárasztotta a kávéházakat, a közösségi médiát és újabban a kortárs művészeti kiállítótereket is. Itt az újranyíló 1111 galéria friss csoportos kiállítása WHAT THE RUG? címmel.
A szőnyegkészítés is reneszánszát éli, amely részben annak is köszönhető, hogy egyre több képzőművész és designer ismeri fel a szőnyegben mint médiumban rejlő lehetőségeket. A 1111 galéria kiállításán, a WHAT THE RUG?-on épp ez a tendencia kerül górcső alá.
Puklus Péter: Csendélet friss vízzel és gyümölcsökkel (A kisgyermek álma), 2023 (részlet)
Megnézhetjük, milyen motivációk bújnak meg az újhullámos szőnyegalkotás mögött: az új kézművesség tradicionális alkotói szemléletben gyökerező, ugyanakkor kortárs gyártástechnológiákkal ötvözött trendjét; a digitális alkotás ellensúlyozásának igényét; a kézimunka meditatív jellegét; és az új médiumokkal történő kísérletezés élményét.
Fischer Judit: Suba, 2021
A WHAT THE RUG?-on nem egy tematikusan szorosan összetartó válogatás kerül bemutatásra, ehelyett a szőnyeg médiuma köti össze az alkotókat: van köztük, aki a tuftingolásal kezdte meg alkotói pályafutását, mások a már jól bejáratott művészeti praxisukat terjesztették ki a szőnyegkészítéssel.
Fuzzy Earth: Harvest in The Hanging Gardens, 2022
Helyenként már ismert motívumok, témák elevenednek meg, teljesen új térbeli formákban. Így a kiállítás tárgyain keresztül megismerjük, milyen narratív lehetőségek nyílnak meg a szőnyegszövésben, a személyes élmények feldolgozásától kezdve, a digitális ikonográfia újragondolásán át egészen az ökológiai rendszerek spekulatív vizsgálatáig.
A kiállítás címét az egyik alkotó, Lovrity Anna Katalin szőnyegkollekciója inspirálta.
Kiállító művészek: Fischer Judit, Fuzzy Earth, Hornyai Kamilla / KATMA studio, Kádár Emese, Lovrity Anna Katalin, Puklus Péter
Kurátor: Sárai Vanda
Cím: 1111 Budapest, Kende utca 1.
A kiállítás 2023. május 17-ig látogatható az alábbi nyitva tartás szerint:
Szerda, csütörtök, péntek: 14.00-18.00
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.