Van 100 szavatok arra, hogy történetbe foglalva írjátok le a budapesti hétköznapokat?

Avatar photo
2019.05.13., 15:31

Egy város, két városrész és huszonhárom kerület, legalább kétmillió lakos és naponta több millió élmény – Budapest mára igazi nagyvárossá vált, ahol minden percben, mindenhol történik valami. A képeslapok és a prospektusok leírásai mögött mi, budapestiek hétköznapi történetek millióit éljük át. Végigsuhanunk biciklivel a rakparton kora reggel, és közben valami boldogságfélét érzünk. Egy félresikerült randevú után kocsmáról kocsmára kóválygunk, és véletlenül éppen abba az emberbe futunk bele, akibe tényleg szerelmesek leszünk. Egy állásinterjúra várva meglepődünk rajta, hogy az újépítésű irodaház ötödik emeletéről a háztetők között látszik a Szabadság-szobor. A Mindspace most ezekre a történetekre kíváncsi – méghozzá 100 szóban Budapest címen.

A 100 szóban Budapest egy olyan történetíró pályázat, amely városlakóknak és nem városlakóknak egyaránt szól. A pályázat célja elősegíteni a kulturális és tudatos részvételt a város életében, illetve irodalmi szövegekkel és illusztrációkkal színesíteni a köztereket. A beküldött történetek legfeljebb 100 szóból állhatnak, és valamilyen (bármilyen) módon kapcsolódniuk kell Budapesthez.

 
 

A zsűrinek pár hete van, hogy elolvassa és kiválassza a legjobb tizenkét történetet (a korábbi évek munkáit a pályázat honlapján lehet böngészni), amelyekhez kortárs művészek készítenek illusztrációkat. Ezeket a CAFe Budapest Fesztivál keretében rendezett kiállításmegnyitón lehet majd először látni ősszel, a legeslegjobb három író pedig pénzjutalmat is kap. Idén másodszor külön kategóriában indulnak a 18 év alattiak, akiket külön jutalmaznak a szervezők. A legjobb 100 történetből pedig készül majd egy mindenki számára elérhető zsebkönyv is. A versenyt a Mindspace szervezi az ötletgazda chilei Plagio csapatával közösen.

 
 

Idén a zsűri tagjai a legkülönbözőbb módon kapcsolódnak a szövegekhez és a szövegíráshoz, így teljesen eltérő szemszögből olvassák majd a beküldött történeteket. Székely Kriszta színházrendező változatos életutat tudhat maga mögött: élt már Laoszban, dolgozott az RTL Klubnak, jelenleg pedig tanít. 2017-ben Nóra, karácsony Helmeréknél című darabja elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat a POSZT-on. Jakab Julit leginkább színésznőként ismerjük, többek között olyan filmekből, mint az Oscar-díjas Saul fia vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, de filmdramaturgként és forgatókönyvíróként is dolgozik. Busa Pista az Irie Maffiában vagy a Zubolyban a ritmus és a szöveg háborítatlan békéjét teremti meg hosszú évek óta. Visszatérő zsűritag Nagy Dániel Viktor színész, aki majdnem mindegyik versenyt figyelemmel kísérte, és azóta is nagyon lelkesen vállalja a felkérést, sőt, saját zenés feldolgozásokat is készít kedvenc történeteiből.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A pályázatokat a 100 szóban Budapest weboldalára feltöltve vagy postai úton beküldve lehet beadni, a beküldési határidő 2019. július 15.

Bővebb információ a 100 Szóban Budapest hivatalos honlapján, Facebook– és Instagram-oldalán.

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás