Újra Magyarországon a mesés francia Masomenos-duó

Avatar photo
2013.03.18., 13:53

Március 22-én újra hazánkban lép fel a rendhagyó francia techno páros a Masomenos.
A káprázatos performanszairól híres csapat ezúttal az Akváriumban varázsolja felejthetetlenné az estét.


Ritkaságszámba megy azoknak az előadóknak a száma, akik puszta zeneiségük mellett vizuális élménnyel tudnak szolgálni közönségük számára. Joan és Adrien párosa, azaz a Masomenos ennél is tovább ment. Egyedülálló módon egy külön világot teremtettek, szorosan összefonva a techno szellemiségét a színes design elemekkel, meghökkentő ruhakollekciókkal és vizualitással.

A hatás lebilincselő, hiszen mind a design, mind a zene önmagában is megállja a helyét produkciójukban, azonban e kettő párosításával a Masomenos messze az egyik legérdekesebb és legkelendőbb projekt a jelenkori techno szcénában.

Állandó fellépéseik és design prezentációik mellett saját kiadót menedzselnek Welcome To Masomenos néven. A 2008 óta működő vállalkozás minden egyes megjelenésével a toplisták élén áll, mely legfőképpen annak köszönhető, hogy néhány kollaborációtól eltekintve – (Seuil, SIS, Tobi Neumann, Cabanne stb.) – szinte kizárólag a csapat saját munkái jelennek meg a kiadónál. Így válik teljessé a kép, hiszen projektjeiket a legapróbb részletekig a páros kellemesen játékos, kreatív világa szövi át, ezzel egy sokkal szabadabb és színesebb értelmezést adva a techno műfajának.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A francia duó 2011-ben a Made Inn szervezésében telt házas buli keretében ismerkedett meg először a magyar közönséggel, ezúttal pedig idén márciusban látja őket újra vendégül az Akvárium és a Made Inn; Poli és Polarize személyében. A múltbéli partik tekintetében ezúttal is hatalmas élményre lehet számítani, a megjelenés mondhatni kötelező!

Időpont: 2013. március 22. (péntek) 22:00
Helyszín: Akvárium Klub
Jegyek: 2990 Ft, elővét: 2490 Ft

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás