Új vizeken a The Rapture

Avatar photo
2011.09.1., 9:54
A The Rapture albuma körülbelül azt az érzést adja vissza, mint amit a borítón is láthatunk: a frontember, Luke Jenner édesapja egy szörfdeszkán állva lovagolja meg a hullámokat – ugyanilyen pozitív, izgalmakat rejtő és hihetetlenül könnyed lett az In the Grace of Your Love címet viselő korongjuk.
Öt év hosszú idő, főleg, ha egy olyan zenekar albumára kell várni ennyit, mint a The Rapture. A bandát 1998-ban alapította Vito Former és Luke Jenner, akik intenzív turnézással és gyakori fellépésekkel próbáltak berobbanni a köztudatba. Ennek végül meg is lett az eredménye: bemutatkozó albumuk (Echoes, 2003) rengeteg pozitív kritikát kapott. A No sex for Ben című számuk (amelyet a Grand Theft Auto IV névre keresztelt számítógépes játék zenéi közé írtak) a Rolling Stone listáján a 26. helyet érte el a „Legjobb 2008-as dalok” között, valamint a Gossip Girl harmadik évada is ezzel a dallal indul. Nem meglepő, hogy a track más filmekben is felcsendül, többek közt az Echoes a Misfits című sorozat főcímzenéjéül szolgál és a Superbad egyik epizódja alatt is hallhatjuk.

Idén júniusban tették közzé beharangozó „How Deep Is Your Love” című számukat, illetve osztottak meg részletes információkat az In The Grace of Your Love címet viselő új albumról. Érdekesség, hogy a kiadó ismét a DFA lett – ahol legelső lemezüket is jegyezték – és a How Deep Is Your Love is kapott egy „DFA”-s bakelitlemezes videót (mint amilyet például anno a Yacht Dystopia, vagy a Holy Ghost! Wait and See című szerzeményei). Az albumon egyébként ez a leghosszabb dal a maga hat és fél percével, egyben az egyik legkiemelkedőbb pont imaszerű dalszövegével, fülbemászó refrénjével, vokáljával, és szaxofonszólójával.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A legtöbb szám szövegének alapját az énekes-gitáros, Luke szüleihez fűződő problémás kapcsolata, illetve feleségének és fiának a hiánya ihlette. A negatív dolgok azonban a hangzásvilágban egyáltalán nem ütköznek ki, az összes számot körbelengi valami pozitív atmoszféra: elég csak meghallgatni például a Roller Coaster-t. Az egyszer fent, másszor lent filozófia uralkodik a lemezen nem csupán a mondanivaló (kapcsolati problémák, veszekedés), hanem a ritmusok esetében is. A Come Back To Me szerzeményük szintén különleges darab, hallgatása közben az ember ráébred, hogy bármennyire is gyűlöli a „lambada” dallamot, van olyan környezet, ahol elviselhető, sőt mondhatni élvezetes is! Saját bevallásuk szerint az egész korong szívét a címadó In the Grace of Your Love adja, amely a koncerteken tökéletesen megalapozza a hangulatot a show további részéhez. Helyet kap még egy himnikus reflektálás az MGMT Kids című számának egyik remixére (Children), balladának induló, de aztán a dob bekapcsolódásával felturbózott elmélkedés az életről (Bluebird) és tapsolással feldobott funky/elektro ütemek (Miss You).

Mit kapunk a The Rapture-től negyedik alkalommal? Méltóságteljes, elejétől végéig magas színvonalú, mindenféle erőlködéstől mentes, táncolható dance-punk dalokat, amelyeket meghallgatva még a hosszú várakozási időt is megbocsájtjuk nekik.

A teljes album meghallgatható

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás