Új dalokat is tartogat évindító best of koncertjére a Kiscsillag

Avatar photo
2018.01.6., 14:57

A Kiscsillag zenekar hosszú idő után ismét Budapesten játszik, méghozzá az Akvárium Klub NagyHalljában január 19-én.

Különleges best of programmal készül Lovasi András és zenekara, hiszen erre az estére mind az öt tag magával hozza az eddig megjelent öt Kiscsillag-lemezről kiválasztott öt kedvenc dalát. A koncert további érdekessége, hogy itt debütál élőben két teljesen új felvétel is, amelyek a Semmi Konferencia című album óta az első új dalok a Kiscsillagtól.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Lovasi András vezette formáció 2005-ös megalakulásakor még hobbi garázszenekarként indult az akkor még aktív Kispál és a Borz árnyékában, mára hazánk egyik legismertebb art-rock bandája. A mindig gitáralapú, de számos stílust magában ötvöző szerzeményeik és Lovasi emblematikus szövegvilága karakteres és bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá érlelték a Kiscsillagot, amely az albumok megjelentetése mellett a színházi és irodalmi elemeket is használó zenés estekkel, valamint a Semmi Konferencia című artrock színházzal is bizonyította sokoldalúságát.

Jegyek
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás