Rengetegen várták a napot, amikor az Evanescence végre nem egy klipforgatás miatt, hanem egy tényleges koncert kapcsán látogat el Budapestre. Rajongóik számára június 18. lett a piros betűs ünnep: a PeCsa Music Hall belső termében fél 10-kor felcsendültek a szeretett taktusok, és Amy Lee egy igazán fülledt és ütős estét csapott a már amúgy is forró helyiségben.
A PeCsa nagytermét majdnem teljesen megtöltötte a hatalmas rajongóhad, amelynek legelszántabb képviselői már kora délutántól letáboroztak a bejárat előtt, és a kánikula ellenére is kitartottak a – szerencsére árnyékos részre eső – helyük mellett. Bár a zenekar délután késve érkezett a helyszínre, az előre kiírt kezdési időpontot percre pontosan tartották, és fél órával 10 előtt dübörögni kezdett a legutóbbi, saját maguk után elkeresztelt album legismertebb slágere, a What You Want. A nagy rockertábor istennőként köszöntötte Amy Lee-t, aki az est folyamán többször is kiemelte, mennyire nagyszerű közönség vagyunk, s ezt az emberek rengeteg közös énekléssel és vastapssal hálálták meg.
Hiába a nyitott ajtók sora, a teremben komoly hőség alakult ki, és a beszorult meleg levegő egyáltalán nem könnyítette meg az életet. Elképzelni sem tudom, mit érezhettek az elöl nyomorgó, összesűrűsödött tömegbe szorult rajongók, de le a kalappal az est folyamán tanúsított kitartásukért. Az énekesnő is érzékelte a fullasztó helyzetet, és sajátos módon próbált segíteni rajongóin: két szám között rengeteg vizet locsolt az amúgy sem rövid hajára, és némi headbanges mozdulatsorral az első sorban állókra „továbbította” a hűsítő vízcseppeket hajkoronájáról.
A fülledt est folyamán szinte az összes klasszikus elhangzott, természetesen az új lemezről származó friss dalokkal egyetemben. Nem lehet olyan számot mondani, ahol ne őrült volna meg a tömeg, de nyilván a legismertebb számok voltak a legnépszerűbbek, így pl. a What You Want, a Bring Me To Life (ezúttal ugyan férfivokál nélkül, csak a szólózó Amy-vel) , a Going Under vagy a Call Me When You’re Sober is eszement hangorkánt vont maga után. Akadtak azonban olyan emlékezetes pillanatok, amikor az üvöltés helyét az ámulat és a csendes gyönyörködés vette át. Amy Lee lenyűgöző orgánuma az egész éjszaka során elképesztően szenvedélyesen és csodásan szólt, de a hangja minden kétséget kizáróan akkor volt a leggyönyörűbb, amikor az Evanescence időt álló balladáit szólaltatta meg zongorája mellől. A Lithium, a Your Star vagy a My Immortal a földöntúli élmények megtestesítői voltak eme forró éjjelen, amikor még a hőségtől szapora lélegzet is lelassult, vagy éppen elállt.
A nagy meleg mellett az egyetlen kivetnivalót talán csak a fénytechnikában lehetett találni: bár a látványos elemeket mellőző színpadkép felturbózását nyilván csak a fények és lézerek erősítésével lehetett orvosolni, ám e téren kissé túlzásba estek. A vakító reflektorok sokszor úgy égették szemeinket (vagy legalábbis az enyémet), akárcsak az égen lévő nagy tűzgolyó a bőrünket – de mégis ki hunyná le a szemét, ha úgy nem láthatja Amy Lee energikus jelenségét? E negatívum persze nem nagyon csorbította az est értékét, amely tényleg nagyot szólt – és itt kiemelt taps a hangosításnak is –, csak kár, hogy a 16 számos setlist ellenére is igazán rövidnek hatott az élmény.
(A koncertről Lékó Tamás készítette a fotókat, a galériát pedig ezen a linken találjátok.)
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.