A The Roving Chess Club Seagull című vadonatúj dalának egyik inspirációja Csehov Sirálya volt.
„Jó párszor mondták a dalainkra, hogy ablakon merengősek, és sokáig nem teljesen értettem, de azt éreztem, ez már-már zsánerünk lehetne. Aztán rájöttem, hogy nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy utazom valahova és merengek az ablakon, amikor születtek ezek a dalok, így lehet, hogy ezek az élmények átjárták valahogy a DNS-üket.”
– fogalmazott Kaufman Joel, a zenekar énekese.
Az utazás és az ablakban elsuhanó táj mellett fontos inspiráció volt a mostani megjelenéshez Csehov egyik örök érvényű műve is.
„A gimnázium alatt az egyik legmeghatározóbb olvasmányélményem a Sirály volt, aztán évekkel később zenésztársaimmal, Marcival és Tonival (Miskolczi Marcell és Guba Ágoston) láttuk a darabot Székely Kriszta rendezésében, ami mindhármunkra nagy hatással volt. Visszahozta a régi emlékeimet a műről, Csehov életképei jelennek meg a szövegben saját élményekkel kiegészülve, és végül egy nap alatt írtuk meg a dalt. Abban a garázsban raktuk össze már zenekarként, ahol annak idején hárman kezdtük. Könnyen kigurult az egész, ismét nagyon működött a kémia.”
– mesélte Joel.
A The Roving Chess Club régi vágya teljesül idén nyáron: július 1-jén a Fran Palermo előtt állnak színpadra a Kobuci kertben, idén ősszel pedig ha minden igaz jön az album is.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.