„Szeretném visszahozni a nyers hangzást” – Washed Out-interjú
Idén is az év egyik legfontosabb elektronikus eseményét rendezték meg a Millenáris Teátrumban: a 2013-as Electronic Beats Fesztivál budapesti állomását a teljes zenekarral fellépő Ernest Greene, azaz Washed Out nyitotta. Az egekbe magasztalt 2011-es Within and Without című debütalbum dalai mellett természetesen az idei Paracosm lemezről is bőven kaptunk ízelítőt. Az élőben kissé áthangszerelt dalok sokkal energikusabban szólaltak meg, így egy remek és emlékezetes fellépést követően beszélgettünk Greene-vel.
Köszönet a szuper fellépésért!
Én is nagyon élveztem, bár ez nem volt egy egyszerű nap: tegnap Londonban játszottunk, ma repültünk ide. Frankfurtban át kellett szállni, és az együttes fele egyszerűen elveszett, csak fél órával a fellépés előtt sikerült ideérniük, ráadásul pár hangszerük sem volt meg… (nevet)
Te jó ég! Izgultál, hogy mi lesz?
Igen, eléggé! Itt még barátaink sincsenek, akik esetleg kisegíthettek volna. Szóval kicsit aggódtam, hogy a többiek egyáltalán befutnak-e időben, de végül minden jóra fordult.
A karrieredet te is EP-k kiadásával kezdted, hármat is megjelentettél az első album előtt. Mennyiben volt más a nagylemezkészítés folyamata, mint az EP-ké?
Az EP-k inkább dalválogatások voltak, amik hosszú idő, úgy 2-3 év alatt születtek. Emiatt kisebb is volt a nyomás, akkoriban még nem gondolkodtam teljes képben, összhatásban. Ez az albumoknál nem így van. Az összes kedvenc lemezem önmagában is művészeti darab, aminek van eleje, közepe, vége, és összetartja az egészet valami. Ezért az album kapcsán teljesen másképp kellett hozzáállnom, sokkal több tervezést igényelt, koncepcióban kellett gondolkoznom, ilyesmik.
Lehet, hogy tévedek, de nekem olyan srácnak tűnsz, aki nagyon szeret otthon, csendben, saját magányában zenét fabrikálni. Ha jól tudom, 2011 körül például a feleségeddel a semmi közepére költöztél, hogy felkészülj az első albumodra. Nehezedre esik százak, ezrek elé kiállni a színpadon?
Nem tévedsz, pontosan ilyen vagyok. (nevet) És igen, nehéz dolog, főleg az elején volt az.
Azt hiszem, még mindig jobban élvezem azt a részt, amikor a dalok készülnek, közelebb áll hozzám ez a kreatív feladat.
De persze, a turnézásnak is megvan a maga szépsége, hogy ennyit utazom, hogy minden este máshol vagyok, új emberekkel találkozom, a kalandosabb énem ezt is szereti. Kellett egy kis idő, hogy hozzászokjak a színpadhoz, sőt, még mindig kicsit izgulok ilyenkor. Az segít, hogy ott van velem egy zenekar, hiszen sokáig csak egyedül zenéltem, és attól sokkal idegesebb voltam. Megnyugtat, hogy a barátaim ott vannak körülöttem.
Engem őszintén kicsit meg is lepett, hogy van körülötted egy zenekar. Mikor és hol találtad őket?
Amikor régebben egyedül álltam ki a színpadra, valahogy kényelmetlenül éreztem magam. A zenémet mindig is a tánczene inspirálta, de nem eléggé ahhoz, hogy kiálljak, és úgy tegyek, mint mondjuk egy DJ-set során, ahhoz egyszerűen túl lágy. Sokkal poposabb, van benne egy kis indierock-hatás is, így szerintem logikus volt, hogy zenekarral adjam elő ezeket a dalokat. Így sokkal szórakoztatóbb számomra, és hiszem, hogy a közönség is jobban élvezi, ha nem csak egy számítógép mögött állok egyedül. Beszéltem persze már olyanokkal is, akik hiányolják a régi szólóstílusomat, és az igazat megvallva azt egyszerűbb is volt összehozni.
Például magadat nem hagyod el félig a reptéren…
Pontosan! (nevet)
Régebben azt nyilatkoztad, hogy te elsősorban producer vagy, és csak másodsorban zenész. Hogy érezted magad attól, hogy a produceri munkálatokat meg kellett osztanod Ben Allennel mindkét albumod készítése során?
Először nagy kihívás volt, mert nagyon erős elképzeléseim voltak arról, mit akarok, hogyan szóljanak a dalaim. És ő is hasonlóan állt hozzá. Megosztottuk egymással a gondolatainkat, ami egy nagyon érdekes tapasztalat, aztán valahol igyekeztünk félúton megvalósítani azokat. Szeretek együttműködni másokkal, mert alapvetően csak én rakom össze a dalokat, és jó, ha mások is hozzáépítik a saját ötleteiket, megmondják, min kell változtatni.
Szeretnél a harmadik albumon is vele dolgozni?
Nem tudom. Nagyszerű producer, de két lemez után úgy gondolom, ideje egy kicsit változnom, szeretném kicsit visszahozni az régi, nyers hangzást. Az EP-im eléggé amatőrök voltak, mégis van bennük valami varázslatos dolog, egy kemény hangzás, amit kicsit hiányolok. Az albumok talán túl tiszták, túl tökéletesek, szeretnék egy kicsit elbaszottabb hangzást.
Az egyetemi diplomádból (Informatikus Könyvtáros szakon végzett) úgy sejtem nagyon okos és olvasott srác lehetsz. Szerinted ez hozzájárul a dalszövegeidhez?
Valamennyire biztosan.
Azt hiszem, a versek és a zeneszerzés között van valamiféle kapcsolat.
Tanultam filozófiát is, az csak a vitákról, a teóriák megdöntéséről szól, de az én agyam egy sokkal álmodozóbb módon működik, sokkal több érzelemmel, kevésbé vagyok racionális fajta. Fogalmam sincs, ez mennyire befolyásol, de mindig is könnyen írtam zenét, egyszerűen leülök és jön belőlem.
Régebben azt nyilatkoztad, hogy depressziós voltál, ami számomra érződik is az első albumon, míg a másodikon már nem. A Paracosm egyfajta gyógymód volt számodra, hogy túljuss ezen?
Pontosan. Az elmúlt 3-4 év – hogy a Washed out egy stabil dolog lett, hogy ebből meg tudok élni – sokat segített ebben. Boldog magánéletem van, és minden nap azt csinálhatom, amit szeretek. Ez egy teljesen más pont, mint ahol néhány évvel ezelőtt tartottam. Akkoriban boldogtalan voltam. A zene azt hiszem, egyébként is egyfajta gyógymód. Alapvetően melankolikus típus vagyok, és a zene segít abban, hogy kihúzzam magam a gödörből.
A második albumon a hangod is sokkal tisztább, mint az előző anyagokon, mintha kiléptél volna az árnyékból. Több önbizalomra volt szükséged, hogy megtedd ezt a lépést?
Igen, tapasztalatot kellett gyűjtenem a zeneszerzés és a producerkedés terén is. A másik dolog, hogy szerettem volna egy kicsit mást csinálni, mint eddig, nem akarom újból és újból ismételni önmagam. Szeretnék fejlődni, változni. Valószínűleg a vokál sosem lesz olyan hangos, mint a popdalokban, de számomra már az is nagy előrelépés volt, hogy jobban előtérbe helyeztem magam.
Azt is nyilatkoztad korábban, hogy nagyon fel tud idegesíteni, ha különböző dolgokat kell egy időben csinálnod. Ma például kijöttél egy új videoklippel, este pedig felléptél. Ez is ilyen dolog?
Igen. A nap végén leülök, és azt érzem, hogy én mégiscsak zenész vagyok, én csak dalokat szeretek írni. Néha az élő fellépések és a lemezeladások üzletszerűsége kihoz a sodromból. Van persze, hogy nagyon szórakoztató, amikor egy új videoklip ötletén dolgozunk, de előfordul, hogy csak azt szeretném, hogy mindenki hagyjon békén, és leülhessek egyedül zenét szerezni. De ez is hozzátartozik az egészhez, és ha ez kell ahhoz, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, hát legyen. Tulajdonképpen nagyon hálás vagyok az egészért.
Megbántad valaha, hogy leszerződtél a Sub Pophoz?
Azért ezt nem mondanám. A Sub Pop egy nagyon tapasztalt kiadó, emellett elég nyitottak ahhoz, hogy hagyják, hogy a kreatív munkám a saját medrében haladjon, emiatt nem panaszkodhatom.
Interjú: Biczó Andrea
Fotók: Gáspár Milán
