Sufjan Stevens és a Death Cab For Cutie is új lemezzel jön

Avatar photo
2015.01.13., 11:12

A címben nevezett előadók jófejségből ötösre vizsgáztak, amikor a mindig keserves hétfőt jó hírekkel dobták fel. Sufjan Stevens és a Death Cab For Cutie ugyanis hamarosan új lemezzel tér vissza a köztudatba. Ráadásul nemcsak a bejelentéseiket hangolták össze: az ugyanannyi dalt tartalmazó albumaikat is szinte ugyanazon a napon dobják majd piacra.


dcfc

Az amerikai Death Cab For Cutie tavaly apadt trióvá, miután 17 év közös munka után búcsút intett az együttesnek a gitáros-dalszerző Chris Walla. Távozását énekesük, Ben Gibbard a Rolling Stone-nak úgy említette, mint „vonal a homokban„, afféle határ a múlt és a jelen között. Akkor azt mondta, ez most „egy olyan lehetőség, amellyel a zenekar olyasvalamivé válhat, amivé csak akkor tud, ha elveszít egy alapító tagot„. Walla azonban nem lépett le azonnal, hiszen hiába jelentették be, hogy utoljára 2014 szeptemberében játszik a bandával, ő továbbra is aktívan részt vett az új lemez felvételeiben, és egészen a befejezésig végigkísérte a munkát. A nyolcadik album címét (Kintsugi) is részben az exgitáros ihlette, melyről a basszusgitáros Nick Harmer mesélt az amerikai magazinnak.

A Kintsugi egy japán művészeti stílus, amelynél a törött kerámiákat igazi arannyal illesztik össze újra. A tárgy megjavítása ezzel vizuális része lesz a történetének. Mindez beleillett a filozófiánkba, és összekapcsolódott mindazzal, amin most személyesen és szakmailag is keresztülmegyünk. Japánban ebben a művészeti mozgalomban maga a javítás, a kár sokkal fontosabb a történet részeként, mint az, hogy valamit helyrehozzanak az eredeti állapota szerint.

Az Atlantic kiadó gondozásában március 31-én érkező Kintsugi borítója ilyen lesz:

dcfc-kintsugi

És ez a 11 szám lesz rajta:

1. No Room in Frame
2. Black Sun
3. The Ghosts of Beverly Drive
4. Little Wanderer
5. You’ve Haunted Me All My Life
6. Hold No Guns
7. Everything’s a Ceiling
8. Good Help (Is So Hard to Find)
9. El Dorado
10. Ingénue
11. Binary Sea

sufjan-stevens-1351309324

Szintén Amerikából és szintén sokadik albumával érkezik Sufjan Stevens, aki a 2010-es The Age of Adz óta tartotta takaréklángon saját projektjét. Bár 2012-ben, Silver & Gold néven kolosszális, ötlemezes karácsonyi anyagot produkált (a 2006-os, ugyanennyi albumot felölelő Songs for Christmas folytatásaként), illetve a Sisyphus néven futó, Son Luxszal és Serengetivel közös hiphop kollaboráció tagjaként zenélt, Stevens eddig ült a saját zenei babérjain. Március 30-án (Európában, 31-én az USA-ban) azonban jön a Carrie & Lowell, amely címét az énekes édesanyja és mostohaapja után kapta. A szintén 11 számot magába foglaló lemez „életről és halálról, szerelemről és veszteségről, valamint arról szól, hogy mennyit küzd a művész azzal, hogy megértse a szerelem szépségét és rútságát.” A Carrie & Lowell Sufjan Stevens visszatalálása a folk gyökereihez, és olyan együttműködőkkel készült, mint Casey Foubert, Laura Veirs, Nedelle Torrisi, Sean Carey, Ben Lester és Thomas Bartlett.

Már albumelőzetes is van:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ilyen lesz a borító:

sufjan

És a dallista:

1. Death With Dignity
2.  Should Have Known Better
3. All of Me Wants All of You
4.  Drawn to the Blood
5. Fourth of July
6. The Only Thing
7. Carrie & Lowell
8. Eugene
9. John My Beloved
10. No Shade in the Shadow of the Cross
11. Blue Bucket of Gold

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás