SEMMI – Itt az Elefánt ötödik nagylemeze

Avatar photo
2024.05.12., 23:40

Az Elefánt legfrissebb SEMMI című nagylemeze az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar „megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt – pont, ahogy a semmi.

Nemrégiben a Van Harag című zaklatott hangvételű dallal, és a hozzá készült felkavaró videoklippel vezette fel új nagylemezét az Elefánt. Ez azonban valóban egy ízelítő volt a most megjelenő, tizenegy dalos albumról, amin egyszerre jelennek meg a ‘90-es évek post-punk és stoner hatásai, a mélabús, andalító dallamok és a szintetizátor minden mennyiségben. Mindez valahogy mégis olyan formában, hogy a sokféleség egy kerek egészet alkot – ebben segítségükre volt producerük, Dexter.

A most megjelenő SEMMI névválasztása sem véletlen, kapcsolatban áll ugyanis a korábbi, Minden című lemezzel, illetve vannak olyan dalpárok – például a Kösz és a Bocs vagy a Nincs harag és a Van Harag –, amelyek témájukban alkotnak egységet, sőt, kiegészítik egymást.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nem csak zeneileg, de dalszövegek tekintetében is változatos a SEMMI, ami olyan témákat feszeget, ami mindannyiunkat foglalkoztat, magunkban sokat merengünk rajta, de valahogy mégis nehezünkre esik beszélni róla.

„Kevésbe a hétköznapok, és sokkal inkább az egzisztenciális jellegű kérdésekkel foglalkozunk, annak filozófiai értelmében. Ilyen például a halál vagy a semmi – én szeretem körbejárni ezeket a témákat, és van ezzel kapcsolatban mondanivalóm is. Mi nem arról mesélünk, hogy mi történik velünk vagy körülöttünk, sokkal inkább arról, mi zajlik le a fejünkben.”

– osztotta meg velünk Szendrői Csaba a zenekar frontembere.

Fotó: Tihanyi Anna

A semmit ráadásul nem csak zeneileg és mondanivaló tekintetében boncolgatják, hanem Tihanyi Anna fotográfus segítségével vizuálisan is megjelenítik. A koncepcióról így mesél:

„Az alapvető választóvonal a termékeny, vagyis a pozitív semmi, és a mindent elpusztító semmi között alakult ki. Az alapötlet a szoba volt egy térben (van is a lemezen egy ilyen című dal), ebben próbáltam meg elhelyezni a zenekart, és köréjük különböző elemeket használni. Én általában amúgy is terekben gondolkodom, itt pedig szerettünk volna egy semmihez nem kapcsolódó, »lebegő«, az ürességet ellensúlyozó teret kialakítani. Egy közös alkotói pillanatot kerestünk, ahol a csendet, a káoszban lévő nyugalmat tudjuk kifejezni.”

Ezzel tehát egy új fejezet kezdődik az Elefánt életében, aminek első állomása június 7-én lesz a Budapest Parkban, ahol bemutatják a bemutathatatlant, vagyis a SEMMI-t, amelynek dalait itt hallhatja majd a közönség először élőben.

Facebook event ›

Elefánt Hivatalos | Facebook | Instagram

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás