Rise Against a Dürerben

Avatar photo
2010.06.20., 12:18
A kevéssel az ezredforduló előtt alakult chicagoi punk zenekart sokaknak nem kell bemutatni. A zenekar első két lemezét a NOFX-es Mike Fat kiadójánál jelentette meg, majd nagykiadós szerződést nyomtak a kezükbe, aminek nem tudtak ellenállni.
Így született meg a sorban harmadik és negyedik nagylemezük, melyek egyaránt aranylemezek lettek és sok ezer rajongót állítottak a zenekar mellé. ‘Appeal To Reason‘ című utolsó LP-jükkel végleg helyet foglaltak a nagyok közt a punkrock világ élmezőnyében. Érdekesség, hogy a zenekar tagjai mind vegetáriánus/vegán életmódot élnek és aktív tagjai a PETA-nak. Sokan szimpatizálnak dalszövegeikbe rejtett intelligens üzeneteikkel.

Jó hír a zenekar rajongóinak, hogy már csak egyet kell aludniuk a Rise Against zenekar várva várt budapesti bulijáig, rossz hír azonban, hogy a koncertre minden jegy elkelt. Tehát 2010. június 21-én a zenekar telt házra számíthat, a nézők pedig egy valószínűsíthetően jó koncertre egy olyan bandától, akik ugyan tavaly már jártak Budapesten –

Mikor legutóbb Európában jártunk, volt szerencsénk meglátogatni Budapestet, de még sosem játszhattunk ott. Idén minden megváltozik, ugyanis június 21-én lenyomjuk első budapesti bulinkat a Dürer Kertben. Ott találkozunk!

-, de még nem nyílt lehetőségük arra, hogy zenélhessenek a magyar fiataloknak.

Az előzenekar a budapesti Semmi Komoly lesz, a koncert után pedig Dj Karel rockdiszkójára mulathatnak a jelenlévők hajnalig.

Szerző: cutewheniscream

Címkék:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás