Régi írott cédé és hajnali erkélyen merengés is inspirálta GLORIA első remix EP-jét

Avatar photo
2022.10.29., 14:00

GLORIA WRD címet viselő kislemeze már eredeti formájában is izgalmas volt, a projekt mögött álló Dányi Krisztina énekes-dalszerző-multiinstrumentalista azonban csavart még egyet a dalokon: három producer közreműködésével most készült belőle egy remix EP, amely a TPR címet kapta.

„Remixkiadványt készíteni egyébként is műfaji követelmény, viszont számomra is jó visszacsatolást ad, amikor látom, hogy más producerek mit kezdenek a dalaimmal”

– mondja Dányi Krisztina.

Az EP érdekessége, hogy Krisztina eddig még sosem dolgozott együtt a remixeket készítő producerekkel, sőt, korábban csak egyiküket ismerte személyesen. A WRD future garage / footwork remixén dolgozó iamyankkel az imPro Schoolban találkozott, ahol yank oktatóként tevékenykedik.

„Bevallom, a saját verzióm elkészítésekor volt bennem egyfajta szándék is: annyira azonosítottak az utóbbi években az ambienttel, hogy szerettem volna ezzel egy kicsit szembemenni. Ehhez jött hozzá, hogy a munka közben megtaláltam a kocsiban egy régi CD-s táskát, benne egy 6-7 évvel ezelőtti dj setem trackjeivel (vicces belegondolni hogy CD-ket írogattam ki akkor még), amin teljesen váratlanul volt jó pár footwork / juke banger, amiről teljesen meg is feledkeztem és imádtam. Így egy ponton beugrott, hogy ha már amúgy is éreztem valamiféle kettősséget az eredeti dalban, legyen meg ez a remixben is: a future garage finomsága, puhasága egy ponton forduljon át a footwork szikárságába és onnan vissza”

– mesél iamyank az alkotói folyamatról.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A TPR ambient remixét készítő Gryllus Ábris korábbi munkásságára (Yvein Monq, Uffalo Steez) ellenben éppen az előbbi lüktetőbb, footworkos hangzás volt jellemző – Krisztina szerint mintha szerepet cserélt volna a két zeneszerző ezen a kiadványon. Gryllus az utóbbi időben teljesen alámerült a konceptuális ambient világába, ami hosszabb, az ő szavával élve kontemplatívabb formátumokban is jól érvényesül. A TPR-ben egy szövegrészlet fogta meg a leginkább: ahányszor elhangzik a ‘One at a time’ a dalban, ő mindannyiszor kivágta belőle. Ezekből született a szőnyegszerű, újabb verzió, amely paradoxon is – hiszen ez a folyamatos ismétlődés teljesen szembemegy az alapként szolgáló szavak jelentésével.

A harmadik, SVN című dalt pedig LAU gondolta újra:

„Egy buli után, hajnalban kiültem az erkélyre, elindítottam egy egyszerűbb kick drumot és elkezdtem Kriszti vokálját rávagdosni az ütemre. Ebben teljesen elvesztem, de megérte: mire végeztem, már meg is volt, hogy melyik részeket kell szintikkel és dobgéppel újravenni. Sosem készítettem tracket ilyen gyorsan ezelőtt”

– meséli. Ő kifejezetten szeret remixeket készíteni, mert nagyon inspirálja az, hogy egy már meglévő tracket a saját képére formálhat, különösen, ha olyan dalról van szó, amiben már eleve van éneksáv is.

A TPR Remix EP-re tehát három nagyon különböző track került fel, és GLORIA szerint jól meg is férnek egymás mellett.

„Mindegyik nagyon más, mint ahogy én csináltam volna – már eleve ez nagyon tetszik. Szépségesek a textúrák mindenhol, nekem már szinte ASMR-élmény volt a TPR és a SVN szintiszőnyegeit hallgatni, meg a WRD intróját is. Az SVN bassline-ja és a WRD-ben levő drop pedig különösen közel állnak a szívemhez. Ezek experimentális remixek, és örülök, hogy mindhárom producerből ezt hozta ki az alapanyag”

– foglalja össze.

A TPR Remix EP elérhető minden digitális platformon; GLORIA-t pedig élőben is meghallgathatod december 9-én a Magyar Zene Házában, ahol egy különleges előadásban mutatja be nagylemezét. 

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás