PREMIER! Több oldalról is feszegeti az éjszakai klubok világát a YEWO debütáló dala

Avatar photo
2020.05.6., 19:00

Első kislemezét mutatja be nálunk a YEWO zenekar. A Pink Cage az éjszakai klubokban dolgozó nők ellentmondásos életével foglalkozik.

A YEWO mostani formáját 2020 tavaszán nyerte el, pont a kijárási korlátozások idejére. A Rustic Shades-ből ismert Siposhegyi Zsolt és a számos projektben (többek közt Hungarian Rhapsody, Doors Emlékzenekar) résztvevő Takáts Máté már régóta tervezgették egy közös banda megalapítását. Csatlakozott hozzájuk Rózsa Zoltán (Evencare, Break to Chill) basszusgitáron és Kalmár Botond (Vulgar Sun) billentyűn. Rettentő sok dal és szöveg született, majd ezeket elkezdték felvenni. A stúdiózások idején több szerzemény is úgy nyerte el végső formáját, hogy a zenekari felállás még nem volt végleges. Máté és Zsolt színészként ismerték Plaszkó Bencét a Marble Mistből, akivel már szintén terveztek korábban közös projektet, de az csak most jött össze a YEWO keretein belül. Bence pedig hozta magával zenekartársát, Faragó-Kádár Antalt (Tony), aki örömmel ült be a dobok mögé.

 
 

A srácok így nyilatkoztak a zenekarról:

A már jó pár éve tartó vintage- és retróhullám ellenére a 60-as, 70-es és 80-as évek időszaka még mindig tele van olyan feltérképezetlen zenei elemekkel, amelyekhez hatalmas élvezet visszanyúlni. Ezeket megspékelve modern dallamokkal, beatekkel és hangzásokkal, beletéve saját gondolatainkat és mondanivalónkat, szeretnénk megmutatni, hogy mi jön belőlünk. YEWO egy képzeletbeli várost szimbolizál, ahova mindenkit szeretettel várunk, aki szabadságra, illetve gondtalanságra vágyik, és szeretne kicsit elszökni a mindennapokból!

A YEWO tagjai a karantén miatt felszabadult időnek köszönhetően a próbák helyett szeretnének az eddigi dalok megjelentetésére koncentrálni, így az elkövetkezendő időszakban több számot is meg fognak mutatni.

Elsőként itt a Pink Cage, amely egyben a zenekar genezise is. A dal demóját még 2018 októberében küldte el Máténak Zsolt, azzal a felkéréssel, hogy ezt gitáros-énekes duóként játsszák el a lányoknak egy pesti sztriptízbárban, melynek tulajdonosával és dolgozóival Zsolt akkoriban jó kapcsolatot ápolt. Máté rögtön írt is hozzá egy szöveget, és novemberben bevonultak a Nortyx Hangstúdióba, hogy Tóth Péterrel együtt összerakják a számnak az alapját.

 
 

A dal az éjszakai klubokban dolgozó nők ellentmondásos életével foglalkozik, és főként Siposhegyi Zsolt szakmabeliekkel való beszélgetésein alapul. Lévén, hogy a tervezett fellépésre magában az oroszlán barlangjában került volna sor, a szövegnek pozitív hangvégtelűnek kellett lennie, de Máté kötelességének érezte, hogy a szakma egyértelmű árnyoldalait is elrejtse a szövegben.

Takáts Máté így mesélt ennek kapcsán:

Ezeknek a lányoknak minden egyes kuncsafttal el kell hitetniük, hogy örömmel teszik velük, amit tesznek, ezért elengedhetetlen, hogy egy idő után önmagukkal is elhitessék ezt a hazugságot. Minden vendégnek egyenlő fogadtatásban kell részesülnie, és mégis különlegesnek kell érezzék magukat. Ez egészen biztosan rengeteg koncentrációba, valamint mérhetetlen mennyiségű fizikai és szellemi munkába is kerülhet nekik, és mindeközben kénytelenek teljesen kivetkőzni magukból. Természetesen nem vagyok nő, és nem dolgozom ilyen helyen, de színészként ezt csak úgy tudom elképzelni, mint a saját szakmám, csak feltekerve a tizenegyes fokozatra. Csak amíg rólam, mint előadóművészről a közönség tudja, hogy a színpadon egy szerepet játszom, addig ezeknél a lányoknál még a gyanúja sem merülhet fel, hogy amit csinálnak, azt nem teljes szívből teszik. Ideje volt, hogy valaki ilyen módon is énekeljen róluk, nekik, nem pedig csak mint egy eszközről, ami kielégíti a férfiak vágyait.

Azonban színházi elfoglaltságaik miatt a srácok végül kifutottak az időből, így a fellépés végül sosem valósult meg. De a dalszerzési munka nem állt meg, és végül ez a kollaboráció indította el azt a formációt, amit most YEWO-ként ismerhet meg a közönség.

Íme tehát az első kislemez, a Pink Cage!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás