PREMIER! Szédülés, horzsolások, teljes boldogság – Megjelent a TENGER első lemeze
Egy szólóprojekt kiteljesedéseként saját bevallásuk szerint fényeket keresnek a sötétben a TENGER tagjai – aki szívesen tart velük az erdőbe, az otthon érezheti magát közöttük. Érzelemdús, súlyos, de mégis könnyed dallamokkal operál debütáló lemezén a budapesti négyesfogat (Kun Dóri – ének, gitár; Demény Gergő – gitár; Hlavaty Tamás [Afgán] – dob, Pesti Mátyás – basszusgitár), akikkel megalakulásról, szekrényben rögzített dalokról és szuperképességekről is beszélgettünk. Az interjú végén pedig először nálunk hallhatjátok bemutatkozó lemezüket, a Glowingot!
Honnan ismeritek egymást, honnan jött az ötlet, hogy együtt zenekart alapítsatok?
Kun Dóri: Gergő, a gitárosunk kb. hat éve lejött egy akusztikus koncertemre, és megkérdezte, van-e kedvem próbálni egy zenekarral. Ez volt szombaton, a következő kedden már le is mentünk a pincébe, és megismertem Matyit, a basszusgitárosunkat, és a Nunki Bay Starshipben doboló Huszár Ákost. Az a közös próbálkozás nem volt hosszú életű, de Matyi és én sosem hagytuk abba a közös zenélést. Általában a kanapéján sírtuk el bánatunkat, sokat ettünk, pár percig utáltuk magunkat közösen, majd nekiláttunk, és kifulladásig játszottunk. A saját szólólemezeim sem születtek volna meg nélküle. Amikor Afgán, a dobosunk csatlakozott hozzánk, teljesen új dimenziók nyíltak meg, és valahol éreztük, hogy már csak Gergőre van szükségünk a kiteljesedéshez.
Úgy gyülekeztünk, mint a szereplők egy láncmesében. Mindig jön egy karakter, és mondják a többiek, hogy gyere te is, menjünk együtt. Aztán szépen együtt mendegélnek. (mosolyog) Amikor elkezdtünk négyesben együtt játszani, olyan érzés volt, mintha minden a helyére került volna, és azóta is mindig olyan érzés, ha játszunk.
Demény Gergő: Emlékszem, amikor Dóri megmutatta nekem az első próbafelvételeiket, akkor azt gondoltam magamban, hogy “úristen, de jó lenne ennek a része lenni”. Persze ezt neki akkor nem mondtam, de amikor később hívott, hogy mi lenne, ha én is beszállnék, nagyon boldog voltam. És persze azóta is az vagyok.
Hlavaty Tomi (Afgán): Én előtte rock/metál formációkban doboltam, de titkon mindig olyan zenekarra vágytam, amibe nemcsak az energiámat, hanem a lelkem is bele tudom tenni. Dóri személyes hangvételű akusztikus dalai jóval korábban szíven ütöttek, minthogy egyáltalán felmerült volna, hogy együtt zenéljünk, ezért iszonyatosan örültem, amikor Matyi mondta, hogy jó lenne együtt kiengedni a csendes dalokban megbújó szörnyeteget.
Hogyan kapcsolódik a TENGER a kundóri-projekthez?
K. D.: Olyan, mintha a közös zenélés a szólóprojekt kiteljesedése lenne. Mintha minden, ami azelőtt történt, ebbe az irányba mutatna.
És szerintem nagyon szép, hogy onnan indultam, hogy mindent teljesen egyedül csináltam, és most milyen szép közösség alakult ki a szomorú, magányos dalok körül. Miközben azóta bőven születtek új, már együtt írt számok is, amelyekben már szélesebb érzelmi spektrumon mozgunk.
Ki mivel foglalkozik a zenélés mellett, mit lehet tudni a tagokról, kinek mi a szuperképessége?
K. D.: Mindannyian egy-egy munkahelyről áhítozunk nap mint nap a próbaterem felé, egyedül én imádom a hivatásomat. Óvoda- és drámapedagógus vagyok. Matyi szuperképessége az, hogy hihetetlenül jó barát, és sziklaszilárdan tartja össze a közösségünket. A kezében van a hangzás, hangszereket mikrofonoz, lemezt kever, fényképet szerkeszt… Szokta mondani, hogy mindenhez is ért, néha már-már el is hisszük neki. Gergő meg mindenkit megért, mindenkivel egyetért, és mindig lesünk, hogy megfogja a gitárt, és azonnal képes a sztratoszférába küldeni bármelyik dalt. Ráadásul az első videónkat is ő vágta össze, nagyon büszkék vagyunk rá. Afgán pedig hihetetlen nagy motivátor, és nagyon jól összefog minket (zeneileg is), akkor is tud lelket önteni belénk, amikor padlón vagyunk. Sokszor ő a józan hang a ricsajban, nem hagyja, hogy lacafacázzunk. Szóval így vagyunk mi együtt.
H. T.:
Én úgy szoktam fogalmazni, hogy Dóri az ősforrás, Matyi a karmester, Geri a szív, én pedig a lendület. Egyesített erőinkből így lett a „poszt-rock kapitánya”.
Mit kell tudni a Hear Me Calling című bemutatkozó dalotok születéséről? Ez is egy kundóri-dal volt eredetileg? Ha igen, mennyiben más ez, mint az eredeti?
K. D.: Igen, eredetileg ez egy szólódalom volt. A Hear Me Calling jól modellezi, hogy indultunk el, mert eleinte kicsit olyanok voltak a próbáink, mintha az én régi cuccaimat hangosabban eljátszanánk. Aztán jöttek a szép díszítő ötletek, amelyekkel gazdagabb lett a hangzás, aztán megörültünk, hogy de jó együtt megszólalni, és felbátorodtunk, teljesen kiforgattuk a dalokat. Feldolgozásból inkább átdolgozás lett.
D. G.: Én szeretek erre a dalra úgy gondolni, mint egy megszólításra. A címéből és a mondanivalójából adódóan is. “Sziasztok, itt vagyunk, és most elmesélünk nektek valamit!“ érzésem van tőle – ebbe mindent beleraktunk, amik mi vagyunk.
Vannak-e még a lemezen olyan dalok, amik már megjelentek a kundóri-projekt neve alatt?
K. D.: Hajaj! De nem bírtuk ki, hogy új, teljesen közösen megírt dal is kerüljön közéjük.
D. G.: Jó volt Dóri dalai mentén elindulni, és megtalálni a zenekar közös hangját. Minden és mindenki egybeforrt a folyamat alatt. A végére ugyanúgy a magunkénak éreztük Dóri átdolgozásait, mint a közösen nulláról megírt dalainkat.
H. T.: Dóri dalai nyilván teljes értékű szerzemények, de amikor elkezdtük belehallani a többi hangszert, úgy is tökéletesen működtek, mint vázlatok, amikben megvan a kiteljesedés lehetősége.
Nem vettünk el semmit, csak aláhúztunk és kiszíneztünk dolgokat, és arra is jó volt ez a folyamat, hogy a tabula rasa (tiszta lappal indított) TENGER-dalokat már pontosan tudtuk, hogy kell vízre ereszteni.
Mennyire tartottátok saját kézben a felvételeket?
K. D.: Nagyon pontos elképzelésünk volt arról, hogy mit szeretnénk, és hát van nekünk egy Matyink, aki nemcsak a hangokhoz ért, hanem a hangok rögzítéséhez és rendszerezéséhez is. A dobot és a mankó sávokat egy jó akusztikájú keszthelyi nyaralóban vettük fel három nap alatt. Estére kidőltünk, mint a kutyák a kutyaiskola után, de nagyon jó érzés volt.
Nagy kérdés volt, hogy az éneket hol vegyük fel, aztán rájöttünk, hogy az anyukám ruhásszekrénye Jászberényben tökéletes lesz.
Beraktuk a mikrofont, behúztuk az ajtót, Matyi benyomta a gombot, anyukám főzött, én meg énekeltem. Két nap alatt megvolt az összes dal. Afgán még le is látogatott hozzánk, ami nem csak a hangulatban volt segítség.
K. D.: A keverés nagyrészt Matyi nyakába szakadt, és türelmesen, koncentrálva figyelt, amikor próbáltuk a magunk naiv nyelvén elmagyarázni, milyen térben, milyen effektekkel képzeljük el a hangszerünket. Hihetetlenül csodálatos, amikor azt kérem tőle, hogy szeretném, ha itt úgy szakítana a gitár, mintha a saját akasztásomra állnék sorba, és ezt azonnal megérti, pár gombnyomás, és már úgy is szól.
D. G.: Matyi itt tényleg egy gigászi projektet vitt el a vállán. Viszont nekem személy szerint is ez volt a leghosszabb stúdiómunkám. Ráadásul ezt még haza is vittem, és ott is dolgoztam rajta tovább. Sok gitársáv home office-ban készült.
H. T.: Teljesen más élmény, mint amit eddig stúdióban tapasztaltunk. Nagyobb felelősség és kockázatvállalás, ugyanakkor sokkal nagyobb kontroll és eufóriaérzés a végén, amikor kitettük a pontot az utolsó akkord végére. Matyi szokta mondani, hogy a keverést nem lehet befejezni, csak abbahagyni, de most mindannyian úgy éreztük, hogy ezt befejeztük.
Hallgassátok meg a TENGER bemutatkozó lemezét, a Glowingot!
