PREMIER! Norbert Kristof lélekmelengető nosztalgiautazásra visz a feldolgozásalbumával
A régi, jól ismert dolgok és helyek, a nosztalgia és a múltba való visszatekintés meghitt menedékek a valóság elől még akkor is, amikor a világ nagyjából megszokott üzemmódban operál, és különösen akkor, amikor sem a jelen, sem a jövő nem kínál ilyen otthonos és kényelmes mentális óvóhelyeket. Ebben a furcsa és kiszámíthatatlan időszakban hatványozottan jó érzés a megszokott és szeretett dolgokhoz fordulni, legyen szó családi receptekről, gyerekkori filmélményekről vagy a tinikor legemlékezetesebb slágereiről, melyek léleksimogató gyógyszerként működnek a legszorongatóbb időkben is. Norbert Kristof ennek apropóján összeszedte a 2004 és 2016 között készült feldolgozásait, melyek nemcsak ismerős dallamokkal, hanem azok puhább és melankolikusabb verzióival is segítenek kizárni a külvilág zajait. A Covers című albumot nálunk hallhatjátok először teljes egészében.
A Covers feldolgozásai nemcsak kollektív nosztalgiaérzést váltanak ki, hanem egy személyes múltba tekintés állomásai is. A lemez számai egy bő évtizedes korszakot ölelnek fel, és ez a bő évtized is több, más hangulatok és események által fémjelzett időszakból áll össze, melyekről a zenész mesélt személyesen.
2004-es korszak
A legelső szólólemezem felvétele 2004-ben, egy belvárosi pincében kialakított stúdióban zajlott, amit épp akkor építettek csak fel. Én voltam az első kuncsaft, úgymond körém építették fel a stúdiót, miközben ott ültem egy széken, és gitároztam meg énekeltem. A Smashing Pumpkins-tól a 1979 volt egész tinédzserkorom egyik nagy kedvence, amit mindig meg akartam csinálni feldolgozásban. A Depeche Mode-tól a Here Is The House-t gondoltam újra, az akkori barátnőmnek csináltam ajándékba, mert nagyon szerette ezt a számot.
2005-ös korszak
2005 nyarán nagyban készültem arra, hogy kiköltözzek Londonba, és úgy gondoltam, hogy a 2004-es lemezem túl kommersz lett, ezért akartam csinálni valamit, ami nagyon „alter” és nagyon fura. Haveroktól kölcsönkértem mindenféle fura eszközt, négysávos kazettás magnót, fura dobgépet, ezeréves gyerekszintit, és belőttem egy hetet, amikor semmi mással nem fogok foglalkozni, csak a dalok felvételével. Próbáltam a gyerekkori eurodisco és alter kedvenceimre fókuszálni. Az egyik dalban vendégszerepel egy akkori haverom, aki Drezik néven futott. Most sajnos már egyáltalán nem tudom, mi lehet vele, de remélem, zenél még, mert nagyon tehetséges ember volt.
2011-es korszak
Ebben az időszakban vettem fel az America című szólólemezem, illetve az American Mercury nevű zenekart is ekkor kezdtük el csinálni. A Never Gonna Give You Up abból a gondolatból indult, hogy csinálok egy Marilyn Manson-os számot. Utólag kicsit fura lett, de valamiért ezt a dalt szokták a legjobban szeretni. Anno még a Petőfi Rádió is játszotta, szóval gondoltam, érdemes ezzel a dallal kezdeni a lemezt. A Real Hero is egy másik közönségkedvenc. A Right Here Waitinget pedig egy akkor épp elkallódó barátnőmnek vettem fel, hogy bár utazgat a világban, és nem tudjuk, mi legyen a kapcsolatunkkal, de azért jöjjön vissza, mert hiányzik.
2015-ös korszak, 1. rész
Amikor túl voltam a Magic Mountains című lemezem felvételein, úgy döntöttem, hogy elnézek Brightonba, és ott töltöttem négy hónapot. Szereztem kint egy régi laptopot, meg vittem még itthonról gitárt, hangkártyát, mikrofont, és amint befészkeltem a szobába, ahol otthon éreztem magam, elkezdtem demókat felvenni. Semmi célom nem volt velük, csak az, hogy valahogy kizenéljem magamból a bizonytalanságot és zavart, ami épp körülvett akkoriban. Pár alkalommal volt szerencsém élőben is játszani kint, és nem is adtam elő saját számokat, csak feldolgozásokat. Angliában ennek megvan a maga kultúrája, hogy pubokban zenészek egy gitárral nyomják a talpalávalót, és mindenki bulizik rá. Próbáltam erre én is rákapcsolódni a magam módján, és ennek lett az eredménye a Bananarama– és a My Chemical Romance-feldolgozás. Mindkettő teljesen másmilyen felfogásból készült, mint az eredeti, nagyon zajosak és furák a felvételek, de én nagyon szeretem őket.
2015-ös korszak, 2. rész
Brightonból karácsony tájékán hazatérve beleérkeztem a nagy semmibe, se meló, se nő, se zenekar, se semmi. Úgy döntöttem, haverokkal belefogok valami projektbe, amiből az lett, hogy folytattam a feldolgozásosdit, csak most mindegyik feldolgozásszámhoz meginvitáltam egy havert is, aminek egy James-, egy Linkin Park– és egy Pet Shop Boys-cover lett az eredménye.
2016-os korszak
Amikor 2016 tavaszán elkezdtem felvenni a The Last Good Man on Earth című albumomat, és elkészültem az Earth című számommal, akkor kitaláltam, hogy milyen jó lenne úgy kihozni ezt a dalt single-ként, mint ami a ’90-es években volt divat, hogy van egy “sláger”, ami az első szám a lemezen, és van egy “B oldal”, ami sokszor egy teljesen különböző, oda nem illő furaság volt, de emiatt volt épp nagyon szerethető és érdekes (legalábbis nekem). Szóval a „sláger” után rá akartam tolni ezt a Judes Priest-újragondolást, de akkoriban a feldolgozásokat még nem nagyon lehetett feltöltögetni Spotify-ra, így letettem róla. Egyébként magára a dalra nagyon büszke vagyok, szinte semmi köze nincs az eredetihez, de mégis abból lett, és szerintem nagyon mély és csoda lett a végeredmény.
A Covers mától Spotify-on és az összes szokásos streamingplatformon elérhető, nálunk pedig alább hallgathatjátok meg!
