Lelki küzdelmek és felkavaró érzelmek Solére új videós dalában

Avatar photo
2020.10.16., 10:40

Szigeti Zsófi, azaz Solére új szerzeménnyel tért vissza előző, nagy sikerű Köztünk Liliom című művészi klipje után. Ezúttal egy mély és súlyos témát boncolgat. A Hold meg én című alkotásának minden sora az ő lelki küzdelmeiről szól, a szöveget belső vívódásai ihlették, amelyek tavaly év végére csúcsosodtak ki, mikor borderline személyiségzavarral diagnosztizálták.

Fotó: Rédling Hanna

A dalszerző-énekesnő bátran vállalja történetét, sőt, szeretné kiadni magából az érzelmeit, hogy ezzel másoknak is segíthessen:

Sok évvel ezelőtt történt velem valami, ami a személyiségzavaromat okozta, azóta minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt kidolgozzam magamból. Amellett, hogy számomra hatalmas mérföldkő az, hogy ez az első dalom, amit száz százalékban terápiás jelleggel engedtem ki magamból, szeretném, ha okot adhatna sokaknak arra, hogy beszélgessünk. Kivel mi történt, mondjuk ki, ne féljünk tőle, és segítsünk egymásnak ahelyett, hogy bélyegeket ragasztgatnánk. Nem tabu az abúzus, a fájdalom, a küzdelmek, ezek sajnos szinte mindannyiunk életének részei. Bízom benne, hogy erőt adhat ez a dal azoknak, akik még mindig árnyékban bújtatják a történetüket.

A tehetséges előadó 2016-ban alapította első zenekarát Shaibo néven, amely az évek során szólóprodukcióvá formálódott, majd megkapta a Solére nevet. Azóta is sorra jelentkezik újabb, több réteghez szóló alkotásaival, elektronikus space-pop stílusban mozogva saját érzelmeit és emlékeit örökíti meg.

A legújabb dal, A Hold meg én klipjét Kocsis Bence rendezte, Kiss Péter operatőr és vágó valósította meg, a gyártásért pedig a Forward Production felelt. A videó főszereplői az SZFE diákjai: Rezes Dominika, Gombó Viola Lotti és Veszelovszki Janka.

Íme tehát A Hold meg én Solére-től!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Solére: Facebook | Instagram

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás