PREMIER! Karin Ann új dalában a társadalom képmutatásáról és a normák elutasításáról is énekel

Avatar photo
2021.02.19., 9:57

Kevesebb mint egy éve jelent meg Karin Ann első kislemeze, aki már nemzetközi szinten is egyre sikeresebb. A fiatal tehetség nagyon rövid idő alatt hívta fel magára a figyelmet, olyan neves felületeken szerepelt, mint a New York Times, a német Bild Magazin vagy az MTV. Első turnéját a lengyel Sanah-val indítja (amint a járványhelyzet lehetővé teszi), amelyre már minden jegy elfogyott, most pedig a harmadik dala debütál nálunk babyboy címmel.

 
 

Az új dalnak is Matt Schwartz (Yungblud, Massive Attack) volt a producere, Tomi Popovic-csal karöltve. Karin Ann ebben a dalban is a fiatalsággal kapcsolatos érzéseit, tapasztalatait adja ki magából. A szerzemény egy párbeszéd metaforája – erről így mesélt:

A szövegben maga a babyboy szimbolizálja a társadalmunkat. Ő egy lánnyal beszélget, aki a változtatásokra és tettre kész fiatalságot személyesíti meg. Ez a tizenéves lány boldogtalan a társadalom képmutatásával és a kisebbségek jogait érintő visszaélésekkel. A refrénben azt próbáltam megfogalmazni, hogy a fiataloknak nem feltétlen kell alkalmazkodniuk azokhoz a normákhoz, amiket több száz évvel ezelőtt fogalmaztak meg. A társadalmunk fejlődik, ami természetesen a normák változásával járhat nemi, szexuális vagy faji kérdésekben is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A fiatal énekesnő 2021-re tervezi első nemzetközi turnéját, ha a vírusszituáció lehetővé teszi. A debütáló EP-je pedig még tavasszal megjelenik meg a Brainzone kiadó gondozásában, amely a Z generációs problémákat, a társadalmi egyenlőtlenség kérdéseit feszegeti.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás