Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Kaiser Vivi

Avatar photo
2019.09.27., 19:29

Míg tavalyelőtt nosztalgiáztam, tavaly pedig inkább az újdonságokat kutattam, addig az idei nyaram legkedvesebb dalait a személyes inspirációk és a meghatározó élmények adták, illetve az a tudat, hogy szeretem, ha van valami fix pont az életemben. Mivel idén ezt a fix pontot leginkább a lejátszási listámra tudtam csak kiterjeszteni, így maradtam a régi, jól bevált kedvenceimnél, akiknek a jelentős része szerencsére éppen idén rukkolt elő valami újdonsággal.

Rammstein – Deutschland

A Rammstein esetében nem újdonság a pofátlan, a provokatív vagy a szuggesztív jelzők használata, amelyek jelen világunk afférjainak objektívén át szemlélve igazán mélyre hatolnak. A zenekar kilencedik, cím nélküli nagylemezének húzódala és egyben személyes kedvencem a Deutschland, amely az átlagosnál is jobban kiverte a biztosítékot a sátánista zenét kiáltók körében, hiszen a dal a német történelmet egészen konkrétan az erőszakkal azonosítja. Én azért nagyon várom a banda tallini koncertjét, biztosan pokolian jó ez a szám élőben is!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The Beatles – Here Comes The Sun

Idén nyáron az Abbey Road Studios környékén is tengettem a napjaimat az Abbey Road című lemez ötvenedik évfordulójának évében, így adott volt az újjáéledt The Beatles-mániám, illetve az a felismerésem, hogy nekem igenis George Harrison a kedvenc bandatagom! A dalszerzői munkássága tekintetében (is) méltatlanul háttérbe szoruló szóló gitáros egyik legjobban megkomponált balladája és egyben a sok Lennon–McCartney szerzeményen felülemelkedve az Abbey Road lemez csúcsdala a Here Comes the Sun, amely még a felhős Londont is képes napfénybe borítani. Ennek a számnak pedig mától végre klipje is van!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Catfish and the Bottlemen – Overlap

Tavasszal jött ki az észak-walesi zenekar The Balance című albuma, amelyről már első hallgatáskor tudtam, hogy a nyári listám oszlopos tagja lesz. A tizenegy szám közül az abszolút kedvencem a „legindie-rockosabb” dal, az Overlap, amely egyrészt elég erősen visszahozza a tizenéves, britpop és indie-rock zenéért fanatikusan rajongó énemet, másrészt reménnyel is eltölt, hogy vannak még olyan jó kis bandák, amelyek bátran és ügyesen követik ezen stílusok zenei hagyományait.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fran Palermo – Jeopardy

A FOMO című film a budapesti éjszakai élet színes, féktelen és olykor veszélyes elegyét kíséri figyelemmel, amely a rendező, Hartung Attila debütálása mellett a Henri Gonzo vezette zenekar első filmzenei mérföldköve is. A Jeopardy dallamszinten nem sok újdonságot tartogat, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó dal. Mindössze arról van szó, hogy a szám tökéletesen illeszkedik a Fran Palermo-féle életérzésbe, amit én nagyon szeretek, és minden egyes koncerten át is élek. A dalhoz forgatott klip pedig több aspektusból is érdekes. Egyrészt a videó sztoriját Hartung álmodta meg, másrészt a teljes videót a Budapest Park különböző, intuitív helyszínein vették fel. Ha a FOMO-tól azt fogjuk kapni, amit a főcímzene ígér, már megérte beülni a moziba.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Liam Gallagher – Why Me? Why Not.

Liam Gallagher második szólólemeze, a Why Me? Why not. (amelynek egy-egy daláról itt és itt írtunk) az As You Were gitárcentrikus britpop vonalát viszi tovább, azonban ezen a korongon minden egyes dalt Liam szerzett. A már kislemezként is nagyot menő Shockwave mellett az LP címadó dala a legerősebb, már csak a The Beatles-áthallás miatt is: a fiatalabb Gallagher ugyanis két John Lennon-rajz irigylésre méltó birtokosa: a zenész a Why me? címet viselő rajzot egy kiállításon vette, míg a Why not. nevet kapó alkotást Yoko Ono ajándékozta Liamnek. Akinek az előző albumról bejött az All My People és az Universal Gleam, ezt a dalt is imádni fogja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Iggy Pop – Do Not Go Gentle Into That Good Night

Nem érzem magamat méltónak arra, hogy Iggy Popról bármilyen kritikát is írjak (az életművéről viszont itt áll egy átfogó írás), elég annyi hozzá, hogy ha el kellene képzelnem Istent, azt hiszem, Iggy Popként képzelném el, mínusz a drogok, a pia meg a balhék persze. Szóval miután átéltem életem eddigi legtökéletesebb koncertjét a Budapest Parkban, nem sokkal azután kijött Iggy utolsó utáni nagylemeze, amelynek minden egyes jazzes, swinges, szimfonikus, balladisztikus dala egy kincs. Irodalmárként a szívem leginkább Dylan Thomas csodálatos versének – Do Not Go Gentle Into That Good Night – feldolgozása felé húz, amely az irodalom és a zene hátborzongató és gyönyörű  elegyét mintázza alig több mint másfél percben. Ha életetekben csak egy verset hallgattok meg, akkor ez legyen az!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The Anahit – When He Lays You Down

A Csányi Rita szólóprojektjeként indult The Anahit, ahogy az énekesnő fogalmaz: „pillanatmegörőkítő, minimál elektronika”, ami tulajdonképpen teljes mértékben le is fedi a zenekar második albumát. Az Addicted Rita személyes problémáin keresztül olyan, a modern világ által kreált gondokra hívja fel a figyelmet, mint az elmagányosodás, a bántalmazó kapcsolatban élés vagy az éjszakai életmód függőségei. Konceptalbum lévén érdemes sorrendben végighallgatni a dalokat, és külön figyelmet fordítani a When He Lays You Down című számra, amely egy olyan – valószínűleg már mindenki által megírt – levelet dolgoz fel, amelyet sosem küldtünk el a címzettnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The 1975 – People

Egy örökkévalóságnak ható, turnébuszban történő aszalódás, egy 16 éves svéd diáklány polgári engedetlensége és egy nagyon dühös énekes kellett a The 1975 legújabb számához, amely a banda jövő év februárjában megjelenő Notes on a Conditional Form beharangozó kislemeze is. A People (amely az egyik phenom’enális elszámolásunkban már szerepelt) zenei világa alapvetően a nu metal és a punk határán lavíroz, ugyanakkor a legendás emo korszak riffjeit is eléggé érzem a teljes két perc negyven másodpercen. Ez utóbbi stílus érzését nyilván maga a dalszöveg is magával vonzza, amely mondjuk sokkal inkább kényes és súlyos, világunk előrevetített pusztulását hozó témákat boncolgat, mintsem személyes életfájdalmakat, az emo stílus sötét zenei világa mindenesetre jól áll a szövegnek. De ha mindez nem lenne elég erős közeg, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a People a klímakatasztrófa ellen harcba szólító Greta Thunberg szövege köré épült az alabamai abortusz törvény elfogadásának napján.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bob Dylan – Every Grain of Sand

Martin Scorsese Rolling Thunder Revue: A Bob Dylan Story című dokumentumfilmje újjáélesztette a Bob Dylan iránti rajongásom, amely nem merült ki a legnépszerűbb dalok végigpörgetésében. Ráakadtam több olyan rejtett kincsre is, mint amilyen az Every Grain of Sand is, amely Dylan hullámzó karrierjének éppen az egyik legkritikusabb időszakában született. A dal a Shot of Love című lemezen szerepel, melynek sok száma valóban felejthető. De ott van ez a dal is, amely nyilván a zseniális szöveg miatt is fontos, hiszen nem hagy kétséget afelől, hogy Dylan még rosszabb napjain is kiváló szövegíró, másrészt nem lehet elvonatkoztatni a kései Leonard Cohen-féle hangzás előszelétől sem, na meg persze attól sem, hogy ez a szerzemény az előjele annak, hogy Dylan előbb vagy utóbb, de magára talál majd.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Allah Las – Polar Onion

Nem telhet el úgy nyár, hogy ne pörögjön egy kis Allah Las. A régi nagy kedvenceim mellett – amelyeket általában egy klímamentes, negyven éves Ikarus buszon aszalódva hallgatok, csak hogy meglegyen a tengerparti forróság feelingje – a kaliforniai napsütés hatására végre sorra születtek az új kislemezek is. Csóka Ági szerzőkollégámnak az In the Air ragadt be, én pedig a Polar Onionnel jártam hasonlóan. Ez a szám egyébként tökéletesen illeszkedik a nosztalgiahullámomba is: a Polar Oniont hallgatva egy olyan gyerekkorba térek vissza, ahol ahogy Simon Márton mondja: „nyár van, és minden oké”. És noha az Allah Las három éve éppen júliusban repített el az örök napsütés hazájába, nem kételkedem, hogy az októberi budapesti koncertjén hasonlóan forró lesz majd a hangulat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás