Phenom’enális elszámolás: 5 új zene, amivel még tartozol ennek a hétnek

Avatar photo
2018.05.28., 14:10

A héten inkább szomorú popkultúrális hírekről olvashattunk sajnos, ugyanis megszűnik Andy Warhol Interview magazinja, ami már 50 éve vizsgálja Manhattan popkultúráját, és elhuny a pop-art egyik utolsó művésze, Robert Indiana. Viszont a szomorúság helyett koncentráljunk inkább a jókedvre, ugyanis a napokban is jelentek meg szuper újdonságok, mi pedig össze is szedtünk nektek 5 új zenét, amivel még tartozol ennek a hétnek!

Azealia Banks – Anna Wintour

Érdekesen alakul eddig Azealia Banks karrierje. 2011-ben mutatkozott be a 212 című dallal, amivel instant befutott, majd első lemezét 2014-ben jelentette meg Broke with Expensive Taste címmel. Azealia spiritusza eddig is magával ragadta az embert, de ezután szinte csak botrányairól lehetett hallani, illetve arról, hogy kivel akasztja össze a bajszát épp (volt már problémája a Stone Roses-zal, Rita Orával, legutóbb pedig Cardi B kapcsán nem tetszett neki valami). Most viszont a döngetős, kemény hip-hop helyett egy meglepően felszabadult popdalt mutat be nekünk, amiben Azealia nem csak szövegel, de énektudását is megvillogtatja, és határozottan jobban tetszik nekünk, mint mindenféle kinyilatkoztatásokat tenni különböző előadóknak címezve, baromságokról. Második albuma, a Fantasea II: The Second Wave júniusban jelenik meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A$AP Rocky ft. Frank Ocean – Purity

A$AP Rocky harmadik anyagát, a Testinget érintettük már egy elszámolás alkalmával, akkor a Moby közreműködésével elkészített ASAP Forevert mutattuk be egy igen művészi klippel együtt. Azóta megjelent a Testing, mi pedig kiválasztottuk egyik kedvenc darabunkat róla, a Frank Oceannel közösen felvett Purity-t. A négy perces számot két részre is lehet osztani: egy R&B-s részre Ocean énekével és egy csendesebb részre, ahol A$AP Rocky rappelését hallhatjuk Lauryn Hill I Gotta Find Peace of Mind-jából samplingelt akusztikus gitárral.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Paul Weller – Aspects

Tizennegyedik szólólemezére készül Nagy-Britannia egyik igazi zenei ikonja, Paul Weller. A hetvenes években vált ismertté a Jam frontembereként, amit olyan dalok tettek naggyá, mint a Down in the Tube Station at Midnight vagy a That’s Entertainment. A nyolcvanas években tovább folytatta a sikereket a Style Councillal, ami már inkább a pop, soul, jazz műfajokkal kísérletezett. A ’The Modfather’ becenevet is megkapó zenész, a ’90-es években kezdte el visszafogott, a britpop időszakának fősodrású zenéihez passzoló szólókarrierjét, de legjobb időszakát az utóbbi néhány évben élte, ugyanis mintha újjászületett volna: a 2008-as 22 Dreams óta lep meg minket azzal, hogy folyamatosan kísérletezik új hangzásokkal, és rend szerint ez pazarul működik nála. Az Aspects esetében viszont dobja a kísérletezést és a 60. születésnapján megjelentetve egy gyönyörű, akusztikus, vonósok által kísért felvétellel vezeti fel a True Meanings című albumát

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Wooden Shjips – Already Gone

Az amerikai kísérletező-pszichedelikus zenekar, a Wooden Shjips V. címmel jelentette meg ötödik lemezét Az Already Gone egy klipet is kapott, amiben az énekest láthatjuk bringázni, zeneboltban jammelni, ami elég jól visszaadja a szám felszabadult, nyugodt eufóriáját, pehelykönnyű kései-tavaszi gondtalan pszichedéliájával.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

AYA – Daughter

Végezetül pedig bemutatunk egy új testvér-duót Angliából, az AYA-t. Eddig két felvételt hallhattunk tőlük, a Heal Me Now és az AYA címűt, amik nagyon belassult és sötét hangulatú szerzemények voltak sok elektronikával, kettejük vokáljára kihegyezve. A Daughter viszont az eddig hallott legígéretesebb és legfülbemászóbb ezek közül, minimális dobgéppel, zongorával és az egyből megfogó, dallamos vokáljukkal összehozva egy igazi szomorkás, bólogatós dal.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás