Ólafur Arnalds
re:member
Ólafur Arnalds egyike a legismertebb kortárs modern klasszikus előadóknak, aki rengeteget tett azért, hogy ez a műfaj széles körben is ismertté és népszerűvé váljon. Az izlandi zeneszerző útját ma már telt házas koncertterek fémjelzik (tavaly ősszel nálunk is megtöltötte a Müpa nagytermét), amely egyrészt az eddig is folyamatosan minőségi lemezekkel épített hírnévnek, másrészt a 2018-as, re:member című albumának köszönhető. Nekünk is mesélt a Stratus rendszeréről, amely új hanganyaga megszületésében alappillérnek számított: ebben két zongora az Arnalds által megszólaltatott központi zongora hangjaira reagálva szólal meg egy szoftver vezérlése mellett (ennek bemutatásához egy videót is készített). A billentyűk tehát sokszorozva hallhatóak e technológiának köszönhetően, de emellett az elmaradhatatlan vonósnégyes és a különböző effektezések sem maradnak el (sőt, az unfoldban SOHN vokálja is simogatja a hallójáratokat). Az összhangzás azért nem változott radikálisan, de Arnalds hallhatóan beleadott mindent a re:memberbe, hogy ezt az albumot tekintsük az egyik leggrandiózusabb munkájának. És valóban az is.
Kulcsdal: partial