Már jó ideje nehéz feladatunk van, amikor a töménytelen mennyiségű zenetermésből próbáljuk kiválasztani a legzamatosabbakat. Az előző évekhez hasonlóan idén is sorra vettük azokat a lemezeket, amikre szívesen ráharapunk majd jövőre is, amik emlékezetesek maradtak számunkra az elmúlt (majdnem) 365 napból. Akad köztük közönségkedvenc, személyes favorit, és persze olyan is, akitől az egész szakma összepisilte magát.
Beirut: No No No
Az amerikai indie-folk zenekar immár ötödik albumát adta ki idén szeptemberben, a kilenc dalt tartalmazó No No No most is hozza az együttes által megszokott egyedi hangzásvilágot. Santa Fe, Nantes, Venice, Bratislava… Ezek után vajon most a világ melyik pontjára visznek el Zach Condonék?
Legfontosabb dalok: No No No, Gibraltar, So Allowed
Björk: Vulnicura
A sokoldalú izlandi énekesnő három év után adott ki új lemezt, ami a tervek szerint márciusban debütált volna, azonban néhány dal kiszivárgott, így az iTuneson hamarabb lett elérhető a Vulnicura címet viselő lemez teljes egészében. Björkből pedig előjött az antropológus és kitárulkozott: lemezét a szakításának, az elválásának, és az anyaságnak szentelte. A sebgyógyítás egyébként tökéletesre sikerült, bár Björktől már minden jöhet, mellényúlni nem tud, főleg, hogy olyan segítségei voltak, mint a venezuelai Alejandro Ghersi, azaz Arca és a The Haxan Cloak.
Legfontosabb dalok: Stonemilker, Lionsong, Mouth Mantra
Blur: The Magic Whip
Ez A Visszatérő Lemez, amit még nagyon sok britpop együttes szeretne a magáénak tudni. Az album Damon Albarn és Graham Coxon megsavanyodott viszonyának keserédes, de ugyanakkor pörgős és optimista lezárása, az ázsiai beütés meg kifejezetten jót tett az albumnak, méltón illik az együttes katalógusába.
Legfontosabb dalok: My Terracotta Heart, Ghost Ship
Courtney Barnett: Sometimes I Sit And Think And Sometimes I Just Sit
Ha a női előadók spektrumának egyik végén a világ tökéletes hangú és tökéletes hajú Beyoncé-i állnak, ott egyértelműen a kócos és kedvesen szakadt Courtney Barnett a másik pólus. Az ausztrál lány nem veszi túl komolyan magát és az életet, ettől lesznek a számai erőlködéstől mentesek és bájosak, szövegei pedig üdítően eltérnek a pop-indie-folk-rock univerzum sztenderd szeretlek/nem szeretlek és az imádom az életet/utálok mindenkit alaptémáitól, és mégis olyan kérdéseket érintenek, melyek nagyon is foglalkoztatják a húszas-harmincas generációt.
Legfontosabb dalok: Pedestrian at Best, History Eraser, Depreston
Deerhunter: Fading Frontier
Ahhoz, hogy egy zenekar igazán sikeres tudjon lenni, elengedhetetlenek a fülbemászó dalok. Hát a Fading Frontieren van pár. A zenekar munkájának meglett a gyümölcse, hiszen az NME kikiáltotta az év albumának, és más kritikák is csak jót írtak róla. Szerintünk is ott a helye az év legjobbjai között, szimplán azért, mert tökéletes az év végi filozofálásokhoz. Reméljük, láthatjuk őket a Szigeten!
Legfontosabb dalok: Living My Life, Breaker
East India Youth: Culture of Volume
William Doyle egyszemélyes projektje már első albumával, a Total Strife Foreverrel Mercury Prize-jelölést érdemelt ki, majd az XL Recordingshoz szerződve alig várt többet egy évnél a folytatásra. A Culture of Volume egyszerre elektronikus zenei katarzis és igényes popalbum, melankolikus kalandozás a könnyed és okos zenei taktusok világában, amelynek összességéről az idei kedvenc lemezeink között sem feledkezünk meg.
Legfontosabb dalok: End Results, Manner Of Words, Carousel
Empress Of: Me
Az amerikai Lorely Rodriguez énekes-dalszerző debütalbuma – ahogy azt címe is sugallja – egy brutális részletességgel megfestett önarckép, ami csak pont annyira elvont, hogy még épp viszonylag könnyen befogadható legyen. Tökéletes poplemez egy kis kedves excentrikussággal fűszerezve.
Legfontosabb dalok: Standard, Water Water, Need Myself
Father John Misty: I Love You, Honeybear
Joshua Tilmann, vagy közismertebb nevén Father John Misty a 2012-es Fear Fun után folytatja pszichedelikus idegenvezetését a kábítószerekkel is kiszínezett elméjében, szürrealisztikus, szókimondó, ugyanakkor elgondolkodtató és megbotránkoztatóan rádióbarát módon. Le a kalappal.
Legfontosabb dalok: Bored In The USA, Nothing Good Ever Happens At The Goddamn Thirsty Crow
Florence + the Machine: How Big, How Blue, How Beautiful
A How Big, How Blue, How Beautiful négy év csend után jelent meg, így nem csoda, hogy az év egyik legjobban várt lemeze volt, a magyar közönség pedig a szigetes koncertjükön első kézből hallgathatta meg a friss albumot. Florence Welch személyes mondanivalóit ezúttal – saját elmondása szerint – optimistább köntösbe bújtatta: „az új album sokkal inkább arról szól, hogy újratanulom, hogyan kell élni és szeretni a világban”.
Legfontosabb dalok: How Big, How Blue, How Beautiful, Ship to Wreck, What Kind Of Man
Foals: What Went Down
Az augusztus végén megjelent legújabb Foals-lemez mögött az Arctic Monkeys producere áll, így nem csoda, hogy eddigi legsikeresebb albumukról van szó. A banda karaktere azonban nem került beolvasztásra a hírnév érdekében: a tőlük megszokott egyedi hangzás intuitív improvizációkkal, alternatív, karcos zabolátlansággal párosult.
Legfontosabb dalok: What Went Down, Mountain at My Gates, Birch Tree
Grimes: Art Angels
2015 egyik legjobban várt női poplemeze Claire Boucher albuma volt, aki hátrahagyva a hipszter szomorkodást és finnyáskodást, úgy csinálta meg az Art Angelst, hogy végül egyetlen szám sem lett a lemezen, ami unalmas vagy idegesítő lenne. Az Ableton Live szoftverrel rögzített dalok szórakoztató gyűjteménye lett az eurodance, koreai és japán pop, szintipop, R&B hangzásoknak, ami populáris fordulatával egy a mainstreamből még mindig szerencsésen kilógó popsztárt húzott fel. Egy tökéletes világban így szólnának a slágerek.
Legfontosabb dalok: Flesh Without Blood, Realiti, California
Jamie XX: In Colour
Jamie Smith első önálló nagylemeze a The xx után idén a kritikusok egyik kedvence lett: egyedülállóan pulzáló ritmusa, szinte költői szövegei, melankolikus, mégis friss hangzása valódi újdonságként robbant be, bebizonyítva, hogy Jamie, bár sokat köszönhet nekik, együttese nélkül is megállja a helyét.
Legfontosabb dalok: Loud Places, Gosh, Sleep Sound
Kendrick Lamar: To Pimp a Butterfly
A kaliforniai rapper tulajdonképpen tarolt minden fontosabb média év végi listáján. A már év óta ünnepelt művész nem fél szembemenni akár saját közegének íratlan szabályaival sem, mindezt pedig okosan, átgondolva teszi úgy, hogy kiszámíthatóság helyett pont izgalmas meglepetések várják a To Pimp A Butterfly hallgatóit.
Legfontosabb dalok: King Kunta, Alright, I
Kurt Vile: b’lieve i’m goin down…
Kurt Vile kicsit folkosabbra vette a témát a tavalyelőtti Wakin on a Pretty Daze-hez képest a bendzsók hozzáadásával és a reverb lejjebb vételével, viszont megtartotta az elszállósabb témáit, és ezzel egy időben sokkal több humort és még több fülbemászó dallamot csempészett a számaiba. Igazi kis esti zene.
Legfontosabb dalok: Wheelhouse, All in a Daze Work
Laura Marling: Short Movie
Lemezről lemezre meglepődhetünk azon, hogy a még mindig csak 25 éves Laura Marling ereiben micsoda írói véna csörgedezik. Ötödik stúdióalbumával egy kissé gyorsabb, gitárorientáltabb – mondhatni dögösebb – hangzást teremtett meg, ami egy folyamatosan megújulni tudó előadótól talán nem is olyan meglepő, mégis kellemes, szívmelengető és érdekes hallgatnivaló.
Legfontosabb dalok: Gurdjieff’s Daughter, I Feel Your Love, Short Movie
Mac DeMarco: Another One
Macky fiú nem tétlenkedett a Salad Days sikerének babérjain, hanem vett egy csinos kis házat a Hudson folyó partján, majd az album utolsó számában meg is adta a címét, hogy a rajongóit megvendégelhesse egy kávéra. Ezzel egyidőben kibővítette hangzásvilágát sok billentyűvel meg még több melankolikus szöveggel,és egy kellemes egyveleget hozott létre az Another One-ban.
Legfontosabb dalok: A Heart Like Hers, Without Me
Mumford & Sons: Wilder Mind
A folk-rock nagyágyúi harmadszorra sem hibáztak: a Mumford & Sons idén adta ki harmadik lemezét, a Wilder Mindot, amellyel ismét ugyanúgy lenyűgözték a közönséget, mint korábbi albumaikkal. Bár a folkos hangzásuk a múlté, és az eddig meghatározónak számító bendzsó és nagybőgő is hiányzik a hangszerrepertoárból, a pop-rockosabb műfaj egyáltalán nem csökkentette zenéjük értékét.
Legfontosabb dalok: Believe, Wilder Mind, Ditmas
Neon Indian: VEGA INTL. Night School
Alan Palomo 2009-ben, a chillwave hullámain futott be Neon Indian nevű pszichedelikus indietronica projektjével. 2011-ben már a new wave felé kalandozott, majd hosszú csend következett. A 27 éves zenész idén egy, az éjszakai klubéletről írt funkos, new wave-es tánclemezzel tért vissza, ami az elszállós bemutatkozáshoz képest már határozottabban a nyolcvanas évek szintis new wave pophangzása felé mozdult. A recept nem változott, csak még jobban mozogtunk rá.
Legfontosabb dalok: Annie, Slumlord, 61 Cygni Ave
New Order: Music Complete
Az elektronikus zene és a new wave irányzatának fúziójával a New Order a nyolcvanas évek egyik legnagyobb hatású és kritikusok által is üdvözölt zenekara volt. Legutoljára 2013-ban adtak ki lemezt Lost Sirens címmel, azóta az együttes többi tagjának megromlott a viszonya Peter Hook basszusgitárossal, aki ezen a lemezen ebből kifolyólag már nem is játszott. A hangzást illetően 2015-ben egyetlen céljuk volt: egy tökéletes tánczenés lemezt akarnak felvenni, megmutatva gyökereiket, modern témákat is bevállalva. Minden sikerült – ráadásul tökre hitelesen.
Legfontosabb dalok: Restless, Tutti Frutti, Plastic
Noel Gallagher’s High Flying Birds: Chasing Yesterday
Szólókarrierje óta a fellegekben jár Noel Gallagher, és ez legutóbbi albumán is érezhető. A Chasing Yesterday azért az egyik legjobb anyag, amit a britpop királya valaha kiadott a kezéből, mert érezhető az albumon a fejlődés – még így 48 évesen is -, mivel felmérte azt, hogy 2015-ben nem elég egy rock’n roll albumot csinálni. Bár a Ballad of the Mighty I-on és az In the Heat of the Momenten nagyon érezhető egy popos irány, ettől függetlenül azért rárakott az albumra egy befejezetlen Oasis-számot.
Legfontosabb dalok: In the Heat of the Moment, Riverman, The Dying of the Light
Of Monsters And Men: Beneath The Skin
Nanna Bryndís Hilmarsdóttir – melyik ismert zenekar büszkélkedhet ilyen menő nevű frontemberrel? Az Of Monsters And Men a 2011-es My Head Is An Animal után végre új lemezzel jelentkezett, az idén júniusban megjelent Beneath The Skin 13 dala pedig mind egy izlandi álomvilágba repíti minden hallgatóját.
Legfontosabb dalok: Crystals, Empire, Thousand Eyes
Shamir: Ratchet
A mindössze 20 éves Shamir Bailey-t már tavaly a BBC Sound Of 2015 nagy reménységeinek névsorán és a PHENOM’TOP 2014: A VISSZAPILLANTÓ listánkon is csupa pozitív kritikával illettük, ő pedig megcsinálta, amit kell: debütáló lemezébe az év legtöbb boldog életigenlését tömörítette figyelemreméltó egyéniségével, önmaga felvállalásával egy tökéletlen dívaként.
Legfontosabb dalok: On The Regular, Darker, Call It Off
Sufjan Stevens: Carrie & Lowell
Leginkább varázslatként definiálható, amikor egy dal egészen a lélekig képes hatolni, az meg egyenesen csoda, ha valaki újra és újra képes ilyen hatást elérni. Sufjan Stevens, az évezred egyik legkarizmatikusabb dalszerzője idén minden eddiginél személyesebb és erőteljesebb anyagot adott ki, melynek dalai azért érintik meg a hallgatót, mert az alkotó saját lelkét teríti ki az asztalra. A nemrégiben elhunyt édesanyjának és mostohaapjának dedikált Carrie & Lowell számain keresztül a zenész nem éppen gondtalan gyerekkorának bánatát nyíltan meséli el, és ezen az őszinte kitárulkozáson keresztül szabadul meg a vállára nehezedő fájdalomtól. Mindezt a megszokott finom, letisztult zenei köntösben, amely már önmagában kiemelkedővé tenné ezt a szívszorító albumot.
Legfontosabb dalok: Should have Known Better, The Only Thing, Death with Dignity
Tame Impala: Currents
A Tame Impala már jó pár éve az ausztrál kontinens kedvenc exporttermékei közé tartozik, idei harmadik albumukkal, a Currentsszel pedig tényleg meghódították az egész bolygót. Az előző két album karcosabb gitárpszichedéliája is fantasztikus volt, de Kevin Parker zsenialitását fémjelzi, hogy az új anyag szintis elektronikája is tökéletesen működik, ráadásul képes volt megőrizni a zenekarra jellemző, néhol ringató, néhol magával sodró hallucinációhangzást, így a konzervatívabb psych-rock hívők is kénytelenek elismerni, hogy ez a banda legjobban sikerült lemeze. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a Tame Impala idén két végtelenül menő videót is összehozott, már nem is kérdés, miért ők nyerték meg 2015-öt.
Legfontosabb dalok: Let It Happen, ‘Cause I’m A Man, Eventually
The Maccabees: Marks To Prove It
A The Maccabees (akikkel a Szigeten interjúztunk is) idén hozta ki negyedik albumát, a Marks To Prove Itet, amellyel először kúszott fel a brit lemezeladási listák élére. Sötét tónusokkal megfestett hangmomentumokkal, változatos tempójú dallamfutamokkal és eddig kevésbé használt hangszerekkel (mint pl. trombita) megfűszerezett, összeérett album ez, amely ismét a zenei köztudat aktív részesévé tette a brit zenekart.
Legfontosabb dalok: Spit It Out, Marks To Prove It, Slow Sun
Összaállította:
Berke Regina, Biczó Andrea, Csóka Ági, Hering András, Kovács Márta, Mihályi Dávid, Tóth András, Varju Kitti
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.