Ötödik születésnapját nemcsak nagykoncerttel, hanem egy új dallal is megünnepli a Margaret Island

Avatar photo
2019.09.22., 19:25

Szeptember 27-ei szülinapi nagykoncertjére rendhagyó meglepetéssel, egy új dallal készül közönségének a Margaret Island a Budapest Parkkal közösen. A Hagyd kint című számban ráadásul több ismert zenész is közreműködik, köztük olyanok, akik korábban egyáltalán nem dolgoztak még közösen a zenekarral.

Közös élményekből táplálkozva született meg a Margaret Island és a Budapest Park új dala, ami az élőzenei koncerteken átélt kiszakadás, felszabadultság pótolhatatlanságáról szól. “Az elképzelés onnan jött, hogy a Budapest Park is épp ugyanazon dolgozik nap mint nap, mint mi, hogy felejthetetlen emlékeket szerezzen a közönségének, így hamar megtaláltuk a közös kapcsot” – meséli Füstös Bálint, a zenekar gitárosa.

 
 

Minden koncertünk tulajdonképpen a valóságból való kiszakadás, egy olyan dimenzió, amiben kiengedhetjük a feszültséget, elfelejthetünk mindent, és csak a pillanatnak élhetünk” – teszi hozzá Törőcsik Kristóf, a csapat basszusgitárosa.

Az énekesnő, Lábas Viki elmondta:

Eddig is fontosnak tartottuk annak a hangsúlyozását, hogy meg kell élni a pillanatokat, és minél több élményt kell gyűjteni, amelyekre jó visszaemlékezni. Ez egy kimeríthetetlen téma. Ebben a dalban azt az életérzést próbáljuk megfogalmazni, amit együtt élhetünk át a közönségünkkel minden alkalommal a koncertek során, főleg a Parkban, ahol igazán rólunk szólhat egy teljes este.

Ráadásul a dal elkészülésének teljes folyamatát kamerákkal követték végig, így beleshetünk a zenekar és a Park közös műhelyébe a dalszövegírástól kezdve a hangszerelésen át egészen a stúdiózásig.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Hagyd kint tehát az élőzene varázsát, annak összekovácsoló erejét adja vissza egy, a Margaret Islandtől talán kicsit szokatlanabb, karcos stílusban. Külön ízt ad a három vendégénekes is, akik szintén évek óta visszajáró fellépők a Parkban: Járai Márk (Halott Pénz), Papp Szabi (Supernem) és Zentai Márk (Mörk) adta a hangját ahhoz, hogy a végeredmény egy dalba zárt koncertélmény lehessen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A dal élőben először a szeptember 27-i nagykoncerten lesz hallható, amelynek Facebook-eseményét itt találjátok.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás