Avatar photo
2022.09.14., 13:00

„Óriási, hogy egy év alatt eljutottunk idáig” – Pandóra Projekt-interjú

Tavaly tavasszal mutatta be a PHENOM-on első videoklipjét a Major Dorci és Végh Janka vezette Pandóra Projekt, amely az azóta eltelt időszakban több fesztivált is megjárt, illetve fellépett a Budapest Parkban is. A duó mindeközben zenekarrá formálódótt, mi pedig a csapat utóbbi egy évéről beszélgettünk Major Dorcival.

 
 

A Kikeltetőn nyertetek egy különdíjat (a KERET Blog tehetségkutatója – a szerk.), amivel a Parkban felléphettetek idén nyáron. Mit hozott nektek ezen kívül a Kikeltető?

A Kikeltető része volt egy olyan őszi szakmai elismerés csokornak, ami az első löket volt számunkra. Megmutatta, hogy igen, amit csinálunk, azt csinálnunk kell. 2020 novemberében kezdtünk el együtt zenélni Jankával a karanténban, és utána 2021 áprilisában jött ki az első klipünk (amely nálunk debütált, ide kattintva meg is nézhetitek – a szerk.). Az első kis siker az volt, amikor az Öröm a zene tehetségkutatóban, a Szolnoki Gitármánia táborban megnyertünk egy különdíjat, és játszhattunk a Művészetek Völgyén. Erre felbuzdulva szinte minden létező szakmai tehetségkutatóra beadtuk a jelentkezést. A Kikeltető mellett még volt az NKA Induló és a Szabad a színpad, amit Beck Zoliék szerveztek. Hihetetlen volt, hogy novemberben két hét alatt kiderült, hogy mind a hármat megnyertük.

A Kikeltetőn nem nyertünk, hanem egy különdíjat kaptunk, de számunkra az volt a legnagyobb nyeremény, mert ennek hála zenélhettünk a Budapest Parkban is.

A Kikeltető arra nagyon jó volt, hogy megismerhettük a velünk egy hajóban evező zenésztársakat. Példál Hegedűs Józsival, vagy Süli Laurával azóta is tartjuk a kapcsolatot.

A kezdetekben a zenétek már-már túl népies volt, viszont a legutóbbi két számon, a virágról-virágrán és a hetvenkettesen már érződik egy hangzás tisztulás. Gondolok arra, hogy a népzene inkább hangsúlyos elemként tűnik fel, de egyébként már vannak torzított gitárok, meg kisebb rockos elemek mellette. Hogyan indultatok el ezen az úton, hogy most már inkább részelemként kezelitek a népzenét és nem fő csapásirányként?

Én hiszek abban ami bármilyen zenekarra, projektre, vagy akár üzletre igaz, hogy ha nem tudod egy mondatban összefoglalni azt, amit csinálsz, úgy, hogy az nagyot üssön, akkor nem is tudod igazán mit csinálsz. És nekünk az elején az első mondatunk az volt, hogy „mi egy inspiráló indie folk duó vagyunk”. Na, ez másfél év alatt, ha nem is teljesen, de tisztult, és egy kicsit átalakult. Az inspiráló indie-folk duóból lett egy olyan Pandóra Projekt zenekar, amely indie-pop zenét játszik, magyar népzenei elemekkel vegyítve, ősi népzenei motívumokból táplálkozva. Igazából soha nem volt célunk, hogy mi annyira népiesek legyünk mint mondjuk az Aurevoir., bár amúgy ők is nagyon vegyítik a dolgokat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mikor éreztétek először, hogy új irányba mozdultatok?

A virágról virágra egy határvonal, azt már a mostani producerünkkel, Hámori Mátéval készítettük. Nagyon örülök, hogy ez kifelé is hallatszik. Mi ezekből a népzenei elemekből táplálkozunk, ezek ott vannak a szövegeinkben, néha vokál témákban, viszont hangszerelésében, ha valaki ezt mondjuk egy rádióban meghallgatja, akkor nem azt mondja, hogy ez népdal, hanem kicsit felsejlik valami más is benne.

Igyekszünk azokat az elemeket, fülbemászó, dúdolható dallamokat kiemelni, amelyek ismerősek lehetnek népdalokból és a népzenében is megvannak.

Ezt az új, modernebb irányvonalat tervezitek a jövőben is tovább vinni?

Egyértelműen és remélem ez hallható is lesz. A dátum még számunkra is kérdéses, de következőnek a FOMO című dalunkat szeretnénk kihozni. Nagyon örülünk ennek, mivel még csak négy dalunk jelent meg, ezért azt a visszajelzést kaptuk már többször is, hogy a Kikeltetős felvételét szokták hallgatni, amely egy harminc perces koncert, saját dalokkal.

Amiatt is izgatottak vagyunk, hogy hamarosan ki fog jönni egy ugyanilyen élőfelvételes különlegesség a YouTube-on. Olyan számok szólnak majd meg, amelyek még nincsenek fent Spotifyon, vagy még nem jöttek ki hivatalosan.

A FOMO-val nem feltétlenül ezt a népies, inkább poposabb irányt, és ezt a mai, 2022-es mentalitást és zenei világot szeretnénk képviselni.

 
 

Izgalmas nyaratok volt sok fesztivál fellépéssel, és talán ennek a megkoronázása volt a Budapest Parkos koncert. Ezt ki lehet így mondani?

Igen is és nem is. Én inkább a koronának a Magyar Zene Házát mondanám augusztus 26-án, mert az volt a legutolsó nyári koncertünk a zenekarral. A Budapest Parknak volt egy olyan korona jellege, hogy több mint fél éve vártunk rá, készültünk rá, de annyira gyorsan történt minden, hogy szerintem nem is tudtuk felfogni. Főleg úgy, hogy az egy koncertekkel teli hét volt, különböző hangulatú helyszínekkel.

Csak azért érdekel, mert nem is annyira régen te és Janka még egy bárnak a szegletében tapssal és lábdobbantással zenéltetek öt embernek, most pedig felléptetek a Budapest Park nagyszínpadán előzenekarként. Hogy bírtátok ezt az egészen mozgalmas nyarat a Magyar Zene Házával, Művészetek Völgyével, és a többi fesztivállal?

Elfáradtunk mindketten benne, és nem tudtuk annyira megélni. Azt érzem, hogy elvesztettük a fókuszt sok esetben, és azt kérdezgettük magunktól, hogy most miért is csináljuk ezt az egészet? A Parkos koncertünk csodálatos volt, nagyon jó közönség fogadott minket. Óriási, hogy egy év alatt eljutottunk idáig, ráadásul a Margaret Islanddel, akiket imádunk. Viszont ott volt a Magyar Zene Háza, ahol gyönyörű környezetben tudtunk a sok nyári stressz és negativitás alól felszabadultan zenélni úgy, ahogy anno még ketten ott a sarokban csujjogattunk. Ha visszagondolok, ahogy már említettem, az én legjobb nyári koncertélményem a Magyar Zene Házában volt.

 
 

Miért a Magyar Zene Háza volt a legkiemelkedőbb élmény?

Azért, mert úgy éreztem, hogy mindannyian élveztük amit csináltunk a színpadon. Az is fontos így visszagondolva, hogy kevesebb dolog miatt kellett aggódnunk, ami a hangosítást illeti. (nevet)

Egyébként nagyon érdekes, de se Janka, se én nem tudjuk a menedzseri énünket kikapcsolni, ha a színpadon vagyunk.

Most néztem vissza a Parkos élő felvételt, és láttam, hogy a színpadról ránéztem vagy anyukámra, vagy az egyik barátnőmre, hogy ezt vedd fel kérlek videóra. Nyilván az én hibám, hogy nem tudom ilyenkor ezt kikapcsolni. Mindketten control freakek vagyunk, és úgy szeretnénk irányítani, hogy van egy nagyon jó csapatunk fotóssal, turnémenedzserrel, producerrel. Lehet, hogy idővel könnyebb lesz, de nekünk még meg kell tanulnunk, hogy mi a mi feladatunk, mikor milyen szerepben vagyunk, ebből a szerepből ne lépjünk ki és ne is akarjunk átlépni egy másikba. Az is fontos, hogy ne tévedjünk el, hogy tudjuk miért csináljuk azt, amit csinálunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Júniusban a Kolorádón kezdődött ez a sűrű koncertes időszak, ami most fog lezárulni az Akváriumban egy teraszos akusztikus koncerttel. Mi a terv a jövőre nézve?

A lemezünk picit még várat magára, mert szeretnénk tényleg olyan dalokat kiadni a kezeinkből, amelyekkel meg vagyunk elégedve. Most ráállunk a stúdiózásra és arra, hogy a számokat tovább tisztítsuk, csiszoljuk. Jövő év elején várható az első Pandóra album, de egyelőre még a háttérben dolgozunk rajta.

A Pandóra Projekt szeptember 14-én az Akvárium Petőfi Teraszán lép fel egy akusztikus szettel, amire ingyenes a belépés. A Facebook-eseményért kattints IDE.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás