Oldies but Goldies – Lush

Avatar photo
2011.12.31., 13:49
Ez alkalommal ismét egy olyan bandát veszünk alaposabban nagyító alá, amelyben az énekesnő hazai gyökerekkel rendelkezik. Miki Berenyiről van szó, aki a Lush nevű angol alternatív rock együttest alapította a ’80-as években, a banda pedig egészen az 1990-es évek végéig aktívan alkotott.
Miki Berenyi és Emma Anderson, a zenekar két hölgy tagja 14 évesen találkoztak először és már akkor eldöntötték, hogy mindenképpen zenével szeretnének foglalkozni. Miki 1988-ban társult a dobossal és a basszistával, de szerettek volna még valakit az énekesi posztra. Hirdetéseket adtak fel, mégsem sikerült senkit találniuk, végül úgy döntöttek, hogy Miki fog énekelni. A legelső albumukra elég sok időt kellett várni; 1992-ben jelent csak meg a Spooky címet viselő lemezük, bár már korábban kikiáltották őket a shoegaze műfaj kiemelkedő képviselőinek. Az albummal sorra jöttek a sikerek is, turnéztak Japánban és az USA-ban, játszottak a Glastonbury fesztiválon, a Lollapaloozán pedig az akkori szervező személyes kívánságára léptek fel. A második albumuknál (Split, 1994) azzal keltettek feltűnést, hogy a poptörténelemben először ők jelentettek meg egyszerre két kislemezdalt (Desire Lines, Hypocrite) egyazon napon.

Az időközben tagváltáson keresztül ment formáció ismét két évet várt a következő anyag kiadásával, az 1996-os Lovelife-on a Pulpból ismert Jarvis Cocker énekel együtt Mikivel a Ciao! című számban. A Single Girl és a Ladykillers talán a zenekar legismertebb slágerei, és a legnagyobb sikereket ezzel a koronggal érték el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Ladykillersnek már a címe is beszédes: a szám az egoista férfiakról szól, akik csak kihasználják a nőket és a kedvenc témájuk saját maguk. Miki szerint ezek a férfiak ostobák, és bár pontosan nem nevezte meg soha, hogy ki(k)re gondolt, amikor ez a dal született, több mint valószínű, hogy Liam Gallaghert (Oasis) illeti a jelző. Az énekes köztudottan kedvelte a zenekart – vagyis inkább annak hölgytagjait – Miki azonban egy interjúban így nyilatkozott: „Valószínűleg minden lányhoz ugyanígy viszonyul, aki bármiféle együttesben játszik.”
Gallagher egyszer megkörnyékezte a zenekar másik női tagját, Emmát is: mellé ült a zongorához, ám egy percig játszottak mindösszesen, amikor Liam megcsókolta őt és egyből a hotelszobájába invitálta. Ezek után jogosan gondolhatjuk, hogy ezen sorok ihletője ő volt:

So he talks for hours about his sensitive soul/ and his favorite subject is sex
I don’t think he even wanted it/but, Christ this guy’s too much

A zenekar karrierje a dobos halálának tragédiája miatt nem folytatódott tovább, és bár külöféle pletykák keringtek arról, hogy továbbra is zenélni fognak, 1998 februárjában hivatalosan is bejelentették feloszlásukat. Hiába a netes Bring Back Miki kampány, úgy tűnik, a Lush soha többé nem fog már koncertezni, így szerencsések azok, akik láthatták őket az 506 fellépésük valamelyikén.

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás