OFF! Fesztivál 3. nap
Az OFF második és harmadik napján láttuk, mi a következő lépcső a Scooter evolúciójában, brutális drone-doom maratont és csodálatos goth-folk énekesnőt, akiért ugyanannyira rajonganak a Game Of Thrones-rajongók és a Southern Lord értelmiségi metálarcai. Andrew W. K., Chelsea Wolfe és Thaw beszámoló.
Chelsea Wolfe élőben is lenyűgöző. Mondhatnánk akár a gót Lana Del Reynek vagy a folkosabb Zola Jesusnak, egyik sem fedi le teljesen azt a fajta teátrális érzelmességet, sebzett érzékenységet és lehengerlő erőt, ami hangjából és színpadi jelenlétéből árad. A Movie Screennel induló koncerten egy hegedűs, egy gitáros (aki az elektronikát is kezelte) és egy dobos kísérte az énekesnőt, és bár a koncert könnyen átcsúszhatott volna a monokróm borongósságba, mégsem így történt: az énekesnő a később érkező számokkal (Feral Love, We Hit A Wall, Kings, House Of Metal) is fenntartja a magába szippantó hangulatot. A zárószámra pedig már a korai PJ Harvey nyers gitárnyüstölése is kipattan, felérve egy fejberúgással. Hipnotikus.
A Thaw tagjai – az anonimitás mellett – valószínűleg a sajtóanyagban is beharangozott Sunn O))) drone-monolitjai mellett a Neurisos súlyos, de katarktikus post-metalját sem vetik meg, ez látszik a számokon is: a nyolc-kilenc percig is elnyújtott, széteffektezett riff-lebegtetéseket időről időre megtöri némi krákogó ének, súlyos crustos zúzás vagy épp kétlábdobos aprítás. Húsz pecig még szórakoztató a furcsa black-drone-crust-metál habarcs, utána viszont inkább a black metál legrémesebb pózait imitáló tagok kötik le a figyelmünket.
Ha a Scooter bevenné Steve Aokit is a buliba, vagy ha David Guetta magába tömne egy marék gyorsítót, majd bezárkózna egy japán hotelszobába és csak animéket nézne, meg is kapnánk Andrew W. K.-t. Zeneileg a produkció nem mutatott fel a happy hardcore – gabber zenéknél, némi klimpírozással megtoldva, dehát nem is ez a lényeg, hanem a show. A showman mellett csak maga a techno viking (vagy egy távoli leszármazottja) áll a színpadon, aki táncol, pólókat dobál a közönségbe és persze üvölti, hogy „ez itt most egy PARTY!” Az egész akár borzalmas is lehetne, de a lendület, a vállalt prosztóság és az őszinte öröm a zenészek arcán egyszerűen nem engedi, hogy kibújjunk életünk legszürreálisabb születésnapi partyja alól.
