„Nincsenek jó koncertek, csak jó hokimeccsek” – Karin Park-interjú

Avatar photo
2013.10.20., 20:30

A svéd származású, ám szárnyait inkább Norvégiában bontogató Karin Park zavarba ejtően apró forrónadrágban, testvére, David Park pedig Slayeres pólóban állt ki péntek este az A38 Hajó színpadára, hogy néhol hátborzongatóan tökéletes koncerttel kápráztassák el a végül szép számban összegyűlt közönséget. A fellépés előtt beszélgettünk a jégkirálynő álarcát viselő, ám a valóságban roppant kedves és jókedélyű Karinnal a karrierjében beállt változásról, a testvérével folytatott veszekedésekről, illetve arról is, hogyan birkózott meg a rák gondolatával.


karin

Idén már láttunk téged koncerten a prágai Electronic Beats Fesztiválon, és elképesztő volt! Emlékszel még rá?

Igen, persze, tényleg lenyűgöző volt, főleg mert akkor jártam először Prágában. Most pedig először vagyok Budapesten, és ez is izgalommal tölt el, hiszen ilyenkor az embernek fogalma sincs, mire számíthat. Egyébként az is fantasztikus volt, hogy Prágában megnézhettem Lana Del Rey koncertjét.

Találkoztál is vele?

Igen, elbűvölő teremtés.

Ha megnézzük a diszkográfiádat, két részre lehet osztani: az Ashes To Gold előtti poposabb vonal, majd azután elektro, szinti vezérelte zene. Mi okozta a változást?

Az első album készítésekor nem igazán gondolkoztam a dolgokon, csak megragadtam a kis akusztikus gitáromat, és játszottam, ami jött. A második lemez után viszont elgondolkodtam, és rájöttem, hogy olyan zenét akarok csinálni, ami sokkal közelebb áll hozzám, amit én magam is szeretek, olyat, amilyet én is szívesen megvásárolnék a polcomra. Nem ismertem igazán elektro-producereket, de mindig is szerettem a Depeche Mode-ot, a Cure-t, a Kraftwerket. Ilyesmi irányba kívántam elindulni, azt akartam, hogy sokkal több energia legyen a zenémben, hogy tombolhassak a színpadon. Aztán eltelt 3 év, elkészült az Ashes To Gold, és úgy éreztem, hogy megcsináltam, amit akartam.

A koncerteken sem igazán játszol az első két albumról. Ezeket szeretnéd magad mögött hagyni, elfeledkezni róluk?

Jelenleg jobban szeretek az utóbbi lemezeimről dalokat játszani, mert ez az a zene, amiben jól érzem magam, ami illik hozzám. Talán később majd ez is változik. Van például az első albumon egy dal, amit imádok, Stockholm Snow a címe, és az egyik első számom volt. Szóval azt hiszem, csak egy kis időre van szükségem, hogy ezeket is a helyükre tegyem. A múltam részei, és nem akarok róluk megfeledkezni vagy letagadni őket. Például pont tegnap hallgattam meg egy dalt a második albumról, és egészen ki voltam békülve vele!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És miután bekövetkezett ez a váltás, éreztél erre valamiféle reakciót kívülről, például a közönség felől?

Igen, sok hallgatót vesztettem el Norvégiában, ott már nem túl sokan szeretik a zenémet, nincs nagy rajongói tábora az elektronikus zenének arrafelé. Az első két lemezem nagyon mainstream volt, rengetegen ismerték és szerették, ahhoz képest jelentősen kisebb a mostani közönségem.

Ez egyébként furcsa számomra, mert mindig úgy képzeltem, a skandináv országokban valahogy nyitottabbak az „alternatív” zenékre. De akkor mi a helyzet pontosan?

Norvégia nagyon kicsi ország, ahol kevés az ember. És bár van egy egészen erős elektronikus színterünk, az igazság az, hogy míg korábban országszerte bárhol felléphettem, most már csak a nagyvárosokban érdemes koncerteznem.

Ezért töltesz mostanában egyre több időt Angliában?

Igazság szerint az összes többi európai országban több időt töltök. (nevet) De igen, valóban Londonban élek, mert különféle producerekkel és zenészekkel dolgozom épp együtt, és ott rengeteg a lehetőség.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy egy nap ráébredtél arra, hogy az életnek sötét oldala is van. Hogy kell ezt elképzelni, volt esetleg valami konkrét kiváltó ok?

A szüleim keresztényként neveltek fel, és csak idővel jöttem rá, hogy vannak rossz dolgok, amikről gyerekkoromban sosem beszéltünk. Tudod, mindig abban a hitben éltem, hogy minden rendben lesz, mindenkit, aki rosszat tesz, majd démonok visznek el, és elnyerik a méltó büntetésüket. Talán akkor változott meg bennem először valami, mikor azt mondták, méhrákom van. Megkérdeztem, hogy túl fogom-e élni, de csak annyit mondtak, hogy nem tudják, menjek vissza a kórházba további vizsgálatokra. Először persze nagyon szomorú lettem a gondolattól, hogy akár meg is halhatok, aztán rájöttem, hogy ez talán nem is olyan rossz dolog, hiszen már rengeteg dolgot elértem az életben. Sajnos előfordul, hogy valaki fiatalon hal meg. De aztán azt mondták, korai stádiumban vagyok, és túl fogom élni. Viszont megváltozott bennem valami: a halál többé nem ijesztett meg. Az emberek rengeteg dologtól félnek, de rájöttem, hogy a rossz dolgok, még ha nem is válnak a hasznodra, olyan nagy károkat sem okoznak feltétlenül. Azóta azt hiszem, sokkal kevésbé félek dolgoktól. Vannak, amikről az emberek nem szeretnek beszélni, mert kényelmetlenül érzik magukat miatta. Pedig fontos, hogy az életnek sötét oldala is van, nem jó, ha csak a szép dolgokat látjuk, és persze az sem, ha csak a rosszakat. Mindkettőre szükség van.

Térjünk vissza a zenéhez! A testvéreddel turnézol, de Karin Parkra mégis szólóprojektként tekintesz?

Igen, Karin Park alapvetően egy szólóprojekt, de a testvérem nélkül nagyon nehéz lenne. Rendesen kiveszi a részét a dolgokból, nagyon nagy segítség számomra már 10 éve. Karin Park én vagyok, de fontos szerepet játszik benne.

És könnyebb vagy nehezebb, hogy pont a testvéreddel osztozol ezen?

Ma a repülőn én akartam az ablak mellé ülni, de neki szólt oda a jegye, és nem engedte, hogy elfoglaljam. Azt mondta, csak akkor ülhetek oda, ha cserébe odaadom a párnámat, ez nem volt szép tőle! (nevet) De ezektől a mindennapi testvéri veszekedésektől eltekintve jó, hogy ő van mellettem.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha megnézem Karin Parkot, a vizuál, a zene, a színpadi mozgás nagyon összhangban van egymással. Ilyen pontosan kitalálod a részleteket, vagy csak önmagad adod, és ez a végeredmény?

Azt hiszem, amit a közönség lát, az én vagyok. Néha azért persze gondolkozok dolgokon, de ez főleg a vizualitásra érvényes, szeretem, ha a megjelenésem letisztult, ha egyértelműbbé teszi, amit ki akarok fejezni. De ezt leszámítva abszolút magamat adom.

Nemrégiben dalszerzőként is kipróbáltad magad, te írtad Margaret Berger Eurovíziós dalát. De miért nem te énekelted?

Nem éreztem volna jól magam egy olyan közegben, ahol az emberek talán megszeretnek amiatt a dal miatt, de a többi zeném nem érdekelné őket. Utálom azokat a koncerteket, ahol a közönség javarészt csak egy számot vár, és a többire nem is figyel oda. Másrészt nem éreztem volna magam otthonosan abban az arénában, szóval ha megkértek volna, akkor sem vállalom. Annyi helyen érzem magam jobban, ráadásul Margaret is jobban illett a képbe.

De ez volt Norvégia történetének legjobb eredménye a versenyen, büszke vagy rá?

Igen, persze, nagyon büszke vagyok!

Korábban kipróbáltad magad modellként és színésznőként is. Gondolod, hogy ez hozzájárult a színpadi jelenlétedhez, például magabiztosabban mozogsz a színpadon?

Azt hiszem ez inkább pont fordítva volt. Mivel egész életemben a színpadon voltam, tudtam, hogyan kell viselkedni a kamera előtt, milyen szögből nézek ki a legjobban. A zene egyébként a részem, nem is tudok nélküle mit kezdeni, például ha nem szól semmi, akkor fogalmam sincs, mit kezdjek magammal, de ha beraknak valami jó dalt, rögtön jobban megy a pózolás is. (nevet)

Ha a zene ennyire szerves része az életednek, mennyire követed nyomon az újdonságokat? Mi volt az utolsó lemez, amit vásároltál?

Azt kell mondjam, nem vagyok nagyon képben a mai zenékkel. Sok zenét ismerek, de ezek nem feltétlenül mostaniak. De a legutóbbi lemez, amit megvettem, az Kavinskyé volt, nagyon menő, amit csinál. A jelenlegi kedvencem az Odd Look című dal, a Weeknddel közös száma. Először kicsit szkeptikus voltam, de később rájöttem, hogy egészen megkedveltem, mostanra pedig imádom! (nevet)

És mi volt a legjobb koncert, amit idén láttál?

Huhh… (svédül odaszól Davidnek) David azt mondja, nincsenek jó koncertek, csak jó hokimeccsek (nevet). Furcsa, de nekem se jut egy sem az eszembe, ritkán ragad magával tényleg egy fellépés. (hosszasan gondolkodik) Láttam én egyáltalán bármilyen jó koncertet idén?! De decemberben megyek egy Death In June-koncertre Londonban. Korábban már láttam őket Koppenhágában, és nagyon jók voltak, szóval most is hasonlóra számítok!

Interjú: Biczó Andrea
Fotók: Hering András

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás