„Nem vagyunk már gyerekek” – Esti Kornél-interjú
Április 24-én a We Are Rockstars és az Amber Smith társaságában mutatja be harmadik nagylemezét az Esti Kornél a nemrégiben felújított Akvárium Klubban. A Ne Félj című korong megjelenésének apropóján beszélgettünk a zenekar gitárosával és főbb szövegírójával, Lázár Domokossal a szürke magyar valóságról, az elégedettség érzéséről, illetve az énekescsere hatásáról is.
A héten mutatjátok be harmadik nagylemezeteket. A Ne félj mind a dalok szövegeiben, mind hangulatában olyan, mintha kicsit jobban belétek ivódott volna az a bizonyos szürke magyar valóság; süllyedő hajóról, unalomról meg a rohadt esőről énekeltek, sőt, a Tátott szájjal című dal – pártatlanul – a rendszert bírálja. Mi ennek az oka?
Szerintem mióta a zenekar létezik, fellelhető az általad említett „szürke magyar valóság” a szövegekben, bár abban van valami, hogy ezen a lemezen a korábbiakhoz képest több ilyen jellegű szám van. Ennek egyrészt nyilván az az egyik oka, hogy itt élünk, itt dolgozunk a nagy magyar valóságban és nem egy mesterséges burokban, másrészt pedig nem vagyunk már gyerekek és annyira fiatalok sem, hogy mi ebből az egész közéletből akár tudatos, akár öntudattalan módon kívül maradjunk. Igazából én nem is nagyon tudom, hogy egy alkotó ember mi másból is meríthetné művei témáját, mint a saját közegéből, a saját élményeiből, tapasztalásaiból. Szóval számomra az, hogy mi az általunk tapasztalt magyar valóságról is szólunk a dalainkban, tök természetes és magától értetődő.
Ha bármit változtathatnátok a világban, mi lenne az?
Na, ez egy eléggé hosszú lista lenne, de talán semmi nem olyan veszélyes, mint az a fajta ember, aki buta, de közben iszonyatosan nagy öntudattal bír.
Ha ezt az attribútumkombót meg lehetne valahogy szüntetni, akkor talán a többi zavaró dolog is magától csillapodna.
Az, hogy többen más zenekarokban is tevékenykedtek párhuzamosan, szerintetek hatással van az Esti Kornélra is? Mondhatni, hogy érettebbek lettetek?
Nekem ugye a Pegazusok Nem Léteznek a másik zenekarom, ami kb. másfél éve működik az Esti Kornéllal párhuzamosan. Mivel más emberek alkotják, más energiák mozgatják mind a kreatív, mind a színpadi részét, de azért az alap mindkét bandánál ugyanaz: jó dalokat kell írni, fel kell venni, ha erre van lehetőség, és a lehető legjobb minőségben elő kell tudni adni élőben is. Na és persze az is fontos, hogy örömet okozzon, nyilván ez a legfontosabb. A többi dolog, mint hogy milyen a stílus, milyen a hangszerelés (a Pegazusok az sokkal minimalisztikusabb, visszafogottabb zene, az Esti Kornél pedig azért egy agresszívebb, klasszikus értelemben vett rockzene), másodlagos. Egyébként én nagyon sokat tanulok a Pegazusokból, például hogy mennyire sokat tud dobni egy zenekaron, ha a vizuál, a jó értelemben vett outfit is egységes és koncepciózus. Ebben Eszter zseniális, és én ennél az Esti Kornél-lemeznél nagyon próbáltam arra figyelni, illetve nemcsak én, hanem mindenki – persze a saját lehetőségeinkhez mérten -, hogy legyen valami fajta egység a lemezzel kapcsolatos külső megjelenésben is (a lemezborító, a közösségi felületek, a promóképek egységessége). Erre korábban szinte egyáltalán nem figyeltünk.
Az új tagok (Bodor Áron – ének, billentyű, illetve Horváth Kristóf – gitár) jelenléte mennyiben változtatott a dalszerzés folyamatán?
A srácok érkezése komoly lendületet adott a dalszerzésnek, Áron és Kristóf is meghatározóan kiveszik a részüket a kreatív dolgokból. Áron komplett dalt és szövegeket is hozott már, Kristófnak pedig többek közt a lemez címadó dalának gitártémáját köszönhetjük, ami nélkül valószínűleg meg sem született volna a Ne félj.
Szerintem egy zenekar akkor működik jól, ha a kreatív energiáit a közösséget alkotó emberek együtt alakítják, és ez nincs mesterségesen lefojtva csak azért, mert egyes emberek aktívabbak a dalszerzésben.
Nálunk mindenki hozhat témákat, nincsen leosztva, hogy „te csak egy zenész vagy, te meg a zseniális alkotó”. Egyébként ami nekem iszonyatosan feltűnő ennél a lemeznél, az az, hogy a tesóm, vagyis a dobosunk, Ágoston mennyire kinyílt, mint kreatív ember. Egy csomó dalnak ő hozta a zenei alapját, rengeteget agyalt a hangszerelésen, szerintem például az ő alkotói személyiségére ez a váltás különösen jó hatással volt.
Az albumon egyetlen olyan dal van, aminek a szövegét egészében Áron írta, és pont ez a lemez legpozitívabb hangvételű, elégedettséget sejtető szerzeménye. Láttok a két dolog közt valamiféle összefüggést?
Áron szerintem nagyon különleges kisugárzással bír, már amikor az „énekesválogatáson” először együtt zenéltünk, éreztem benne egyfajta kettősséget. Van a személyiségének egy nagyon pozitív, életigenlő oldala, mindemellett egy drámai, introvertáltabb, ha úgy tetszik, melankolikus vonulata. Nyilván ez a fajta kettősség majdnem minden embernél megvan, de az szerintem kifejezetten ritka, hogy mindezt valaki az énekhangjával is ki tudja fejezni. Többek között azért is döntöttünk Áron mellett másfél éve, mert éreztük, hogy ő többféleképpen is tudja a hangját használni, vagyis amiatt nem kell majd magunkat pl. a dalírásban korlátozni, hogy ez meg az a hangulat „nem az ő világa”. Számomra a Téren című dal – amit amúgy egy az egyben Áron hozott – abszolút magában hordozza e két előbb említett „világot”.
Ha már az elégedettségnél tartunk, a szövegekből érződik, hogy a világgal nem vagytok teljesen kibékülve. Viszont mi a helyzet a zenéléssel? Például az új lemezzel mennyire vagytok elégedettek?
Eléggé maximalista vagyok, nagyon ritkán tudok 100%-ig elégedett lenni azokkal a dolgokkal, amikhez közöm van. Ezt a lemezt most eléggé sokat hallgatom, ami számomra biztató jel, mert nem igazán tudom magunkat hallgatni azután, hogy megjelent egy anyag. A hangzással most egészen elégedett vagyok, nagyon sok ember segített, hogy egy harmadik lemezhez méltó „sound”-ot adhassunk ennek a 10 dalnak. Külön szeretném említeni a Pannónia Stúdiót és az ott dolgozó embereket, akik a legnagyobb profik szerintem Magyarországon, álomtechnikával és iszonyú segítőkészséggel. Nagyon örülök, hogy ismét velük tudtunk dolgozni, az a minőség, amit ők tudnak biztosítani, az egy ilyen fajta sűrűn hangszerelt, nagy dinamikájú rockzenénél nagyon sokat hozzá tud adni ahhoz, hogy a dalok ereje tényleg kijöjjön.
A lemez ugyan csak most került nyilvánosságra, de korábban már négy dalt (Ne félj, Tátott szájjal, Téren és Ti a rosszak, mi a jók) is hallhattunk a korongról. Úgy érzitek, hogy szükségszerű az, hogy a közönségetek akár már a lemezbemutató koncerten veletek tudja énekelni a szövegeket, vagy ez ennyire nem tudatos?
Ennyire ez tényleg nem tudatos. Egyszerűen van bennünk egy olyan érzés, hogy ha valami olyat hozunk létre, amit jónak tartunk, akkor azt szeretnénk minél hamarabb megmutatni az embereknek. Az persze fontos dolog, hogy a közönség minél hamarabb hozzájusson az új dalokhoz, és a koncerteken már velünk együtt nyomhassák a szövegeket. Épp emiatt is gondoltuk úgy, hogy az új lemezt a hivatalos megjelenés előtt pár napig ingyen letölthetővé tesszük.
A lemez első dalában, a Ti a rosszak, mi a jók címűben a tomboló közönség hangja is szerephez jut néhány taktus erejéig. Ez az ötlet honnan jött?
Ennek a dalnak eléggé jól skandálható szerintem a refrénje, ráadásul a szövegben eleve benne van, hogy ezt egy tömeg zengi, így az előző budapesti koncertünkön megtanítottuk gyorsan az embereknek ezt a két, nem túl bonyolult sort, és az egészet rögzítettük. Szépen hozzá lehetett keverni a zenéhez, és egyébként is tök jó dolog, hogy ők is szerepelnek ilyen formában a lemezen.
Amellett, hogy az Esti Kornélnál kifejezetten fontosak a dalszövegek, a harmadik nagylemeznél mintha kicsit jobban előtérbe került volna a gitár is. Ezt ti is így érzitek, illetve ennek mi az oka?
Igen, most hogy mondod, van benne valami. Azért is lehet ez így, mert a Kristóf teljes értékű gitárosként szállt be a zenekarba, és noha az előző lemezünkön is már sok dalban szerepelt három gitár, mivel az előző énekesünk, Pisti is gitározott, most még inkább ráfeküdtünk a gitárszólamok pontos kitalálására. Muszáj is egy kicsit jobban belemerülni ebbe, mert három gitár iszonyatosan nagy káosz tud okozni, főleg, ha mindenki a többiektől függetlenül játszik és kedvére szólózgat.
Ebben egyébként a Radiohead a követendő példa, ott a három gitárt úgy használják, mintha különböző fajtájú hangszerek lennének, soha nem oltják ki egymást az egyes szólamok.
Nemrégiben a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál reklámjához is készítettetek egy rövid gitárjátékot. Hogy tetszett ez a feladat? El tudnátok képzelni, hogy a jövőben is készítsetek reklám- vagy esetleg filmzenét?
Ez egy érdekes történet, ugyanis a Titanic reklámzene nem felkérés alapján született, hanem a szervezők találtak rá erre az egyébként új lemezre szánt, de aztán be nem fejezett dalrészletre. Úgy volt, hogy rákerül a Ne féljre, de nem írtunk rá szöveget és éneket, szóval külön örültünk, hogy így is kaphatott publicitást, nem is akármilyen környezetben. Ha jól tudom, a nagyobb budapesti művészmozikban heteken át minden film előtt lement egyszer-kétszer, ami nekünk nagyon jó reklám és óriási megtiszteltetés volt.
Amúgy én el tudnám képzelni, hogy zenét írjunk valami komolyabb témájú filmhez, érdekes kihívás lenne, mert ilyesmit még sosem csináltunk. Mondjuk valami Tarantinóhoz egy jó nagy Esti Kornél-zúzást el tudnék képzelni.
A lemezbemutató Facebook-eseménye itt.
Interjú: Biczó Andrea
