„Nem tudtam megállni, hogy levetkőzzek, és hozzádörgöljem a meztelen testem az üléshez” – Xiu Xiu-interjú
A kilengéseket, zajt és mély érzelmi töltetet fogyasztható formákkal keresztező Xiu Xiu vitathatatlanul az új évezred egyik legkülönlegesebb zenekara. A lényegében Jamie Stewart egyszemélyes projektjeként működő banda már kilenc stúdióalbumot jelentetett meg, amelyek között csupán a sajátosan izgága hangulat, a nyughatatlan, műfajokon átívelő galoppozás és a sokszor nehezen emészthető kompozíciók jelentik a legfőbb kapcsolódási pontot. Felléptek már a Szigeten, az A38-on, az Akváriumban, múlt héten pedig a Gozsdu Manó közönségének mutatták be legújabb, Angel Guts című lemezüket. A koncert előtt beszélgettünk Jamie-vel a rothadó Los Angelesről, japán erotikus filmekről, Nina Simone-ról és a kreativitás határairól.
Többször is felléptetek már Budapesten, milyen emlékeid vannak az eddigi koncertjeitekről?
2010-ben egy hajó tetőteraszán léptünk fel (A38 – a szerk.), miközben lent épp motorostalálkozó volt. Az egyik ottani őr megpróbálta ellopni az egyik barátunk kameráját a szuper-atlétikus vetkőzős magánszáma alatt. A parton állt egy sor Harley Davidson – nem tudtam megállni, hogy levetkőzzek, és hozzádörgöljem a meztelen testem az üléshez.
A nevetek egy ázsiai filmből, a „Xiu Xiu: The Sent Down Girl”-ből jön, amiről azt nyilatkoztad, hogy a legdepressziósabb alkotás, amit valaha láttál. Miért gondolod így és miért az lett a zenekar neve, ami?
A film egy fiatal lányról szól, aki Kínában nő fel a kulturális forradalom idején, és mindig, amikor próbálja jobbá tenni az életét, az csak rosszabb lesz. A végén ő maga kéri, hogy öljék meg. Amikor először láttuk, mi is hasonlóképp éreztünk, ugyanez történt velünk is: próbáltunk változtatni, de mindig elbuktunk és meg akartunk halni.
Mondanád azt az Angel Guts: Red Classroomról, hogy egy Los Angeles-i album?
Számomra igen, de egyáltalán nem kell, sőt nem is szabad, hogy más számára is az legyen. Leginkább arról szól, hogy milyen egy szürreálisan veszélyes és rothadó helyen élni. Körbevesznek téged a drogok, a hajléktalanok, a bevándorlók, a furcsa szubkultúrák, van egy tó, amibe előszeretettel fojtják bele magukat a helybéliek, és szivárványszínű esernyők takarják el a napot. Én is elköltöztem onnan, amint lejárt a bérleti szerződésem – nem bírtam egy évnél tovább.
Az Angel Guts sajtóanyagában az áll, hogy ez a lemez jelenti a Xiu Xiu halálát. Tényleg gondolkodsz a feloszláson?
Én ilyet nem mondtam. De mindig gondolkodom a feloszláson, olyan, mintha az univerzum mindig adna rá nekünk egy újabb esélyt. Ha az új lemezünk, aminek most kezdtük a felvételeit, rossz lesz, nem adjuk ki. Így is elég szar zene van a világban.
Van az elmondottaknak valami köze ahhoz, hogy beismerted, hogy a zene okozza nagyon sok problémádat?
Nem, de egyszerre volt varázslatos és szomorú, hogy amikor a Xiu Xiu megalakult, a zene segített túllendülni a problémáimon, de manapság már inkább okozza azokat. Csak akkor fogunk feloszlani, ha úgy érezzük, hogy egy olyan albumot készítettünk, aminél tudnánk jobbat is. Túl sokkal tartozom a zenének ahhoz, hogy elkövessem azt a tiszteletlenséget, hogy nem hozom ki magamból a legtöbbet. Persze sokszor senki sem szereti azt a maximumot, amit kihozok magamból, de ez már nem rám tartozik.
Az albumot az azonos című japán erotikus inspirálta.
Megtetszett a film könyörtelen, romlott hozzáállása az erőszakhoz és a lealacsonyodáshoz. Nem egy túl jó film, de szeretem benne, hogy egyáltalán nem kér bocsánatot azért, ami benne történik.
Ráadásul az album felvételeinél csak analóg szintetizátorokat és dobokat használtatok.
Igen, azok szólnak a legjobban! Valamint nagyon kevés dologra képesek és az, hogy lelimitáljuk magunkat az 1970-es évek technológiájára, arra sarkal, hogy még kreatívabb legyél, olyan hangokat és textúrákat alkoss, amik eszedbe sem jutnának, ha sok lehetőséged lenne.
Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy ezen a turnén eljátszatok majd egy régi számot, amit még sosem adtatok elő élőben. Ez igaz?
Igen, a szám pedig az Ian Curtis Wishlist.
Hogyan jött a Nina Simone tribute-album (Nina) ötlete?
Épp a Swanssal turnéztam, mint előzenekar, amikor egy este életem talán legrosszabb koncertjét adtam. A fellépés előtti napon arról beszélgettünk Michael Girával (a Swans frontembere – a szerk.), hogy mennyire szeretjük Ninát. Ahogy ott álltam a backstage-ben, és hallgattam a Swanst, egyszerre éreztem magam borzalmasan hülyén és megalázottan, de úgy éreztem, nem akarom feladni. Ez az érzés pedig jól illet Ninához. Rengeteget tanultam tőle: hogy mindig szívből énekeljek, hogy nem baj az, ha kicsit őrültnek tűnök, hogyan legyek önmagam és hogyan csempésszem bele a politikát a dalokba. Ő egyszerűen érinthetetlen.
A Xiu Xiut leszámítva min dolgozol épp?
Egy Merzbow-val közös albumon, egy Vaginal Davisszel közös operán, illetve egy neoklasszikus fesztiválnak segítek egy ütősközpontú darab készítésében. Emellett producerkedem majd pár albumon, és tervben van pár olyan koncert, ahol a Xiu Xiu a Twin Peaks zenéjét játssza.
Interjú: Kollár Bálint
