„Múltban gyökerező, de előremutató építkezés” – A Puma Danger és az újhullámos psych-rock

Avatar photo
2015.11.6., 11:21

Kétség sem férhet hozzá, hogy a 21. század a laptopról gyártott zenék aranykora, de az elektronika töretlen térnyerése mellett a gitárzene is állja az idő viharát, és mindig képes megújulni. A rockzenén belül pedig a pszichedelikus rock az egyike azon műfajoknak, melyek pár évtizednyi hibernáció után ismét virágzanak, és ami ennél is lényegesebb, a Woodstock-generáció nosztalgiázó zenerajongóin túl a fiatal korosztályhoz is elérnek.

A hatvanas, hetvenes vagy akár nyolcvanas évek rockzenei hagyományait felélesztő és modern elemekkel megfűszerező zenekarok, mint például a Tame Impala, a Temples, a The Black Angels és számtalan más banda új életre keltette az irányzatot, és ehhez a mozgalomhoz csatlakozik most már egyre több magyar zenekar, mint például a már komoly rajongótáborral rendelkező Middlemist Red és a múlt héten első albumát megjelentető Puma Danger is.

12200601_10208173184308760_497518250_n

A Cina Niccoló, Hédl Áron, Juhász Mihály és Korb Géza alkotta négyes tavaly nyáron kezdett együtt muzsikálni, és a kezdeti lendülettel villámgyorsan fel is vettek egy EP-t, a Glass Echoes & Cozy Cabanast, és villámgyorsan meg is nyerték a KERET blog Kikeltető nevű tehetségkutatóját. A négyük különböző zenei világából összegyúrt hangzás remek ötvözete a négy fal között félhomályban merengős pszichedéliának és a vadregényes tájakon motorral száguldós, karcosabb stonernek és desert rocknak, és egyszerre borús és élénk színfoltja a magyar zenei palettának. A fent említett műfajokat azonban nem elég leporolni, új köntösbe is kell öltöztetni, hogy az ezredvég gyermekei is magukénak érezhessék.

Arról, hogy mennyiben szakadt el a hatvanas/hetvenes évek tradícióitól a pszichedelikus rock ezen új hulláma, és hogy miért is örvend újból ekkora népszerűségnek a műfaj, így vélekednek a fiúk:

Alapvetően a világ teljesen megváltozott azóta, a zene pedig jellemzően a művészek reflekciója az őket körülvevő világra. A ’60-as években nyersebb és zsigeribb volt a pszichedelikus rock, és persze az akkor széles körben elterjedt droghasználat is hatással volt a zenére. A mai hullámban is érezhető egy hasonló szellemiség, de szerintünk sokkal több hatás érte a mai generációt az elmúlt ötven évben, fejlődött a technológia, elérhetőbbé váltak az eszközök, és bátrabban merítenek az emberek más műfajokból. A stílus továbbvitelének kulcsa szerintünk a nyitottság és a tudatosság. Kísérletezni kell új hangzásokkal, új dalszerkezetekkel, vagy más stílusok elemeit beépíteni a zenébe. Össze kell hangolni a zenét, a képeket, a videót és a dalok dramaturgiáját, és ezt egy komplett, egységes audiovizális élménnyé gyúrni. A virágzás oka pedig talán pont ez, hogy a fiatalok között egyre többen nyitottabbak ezekre a nem szokványos megoldásokra, és igénylik ezt a tudatos múltban gyökerező, de előremutató építkezést.

12204845_10208173182388712_1666337176_n

A Puma Danger-hangzás is a zenei építőjáték és a műfaji fúzió által jött létre valamennyi tag kreatív inputjával. A fiúk, sok amatőr zenekarral ellentétben erre az alkotói munkára és tudatosságra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Mindannyian imádunk a zenével foglalkozni, legyen szó bármelyik részfolyamatról. Persze vannak olyan mozzanatok, amik kedvesebbek egy-egy tag számára. Gitárosunk, Géza például a dalírást, a potméterek csavargatását szereti a leginkább. Összességében azt mondhatjuk, hogy a kreatív alkotói háttérmunkát nagyon élvezzük, de egyértelműen a koncertek adják azt az érzelmi töltetet, ami továbbviszi a zenekart.

12201046_10208173204349261_805453573_n

Koncertből pedig bőven akadt idén: a zenekar júliusban a kaliforniai pszichedéliában utazó Moon Duo előzenekaraként lépett fel, október elején pedig a Run Over Dogs zenekarral közösen végiggurultak egy A38-as koncerttel indító, kilencállomásos, kéthetes Európa-turnén, ahol sok pozitív visszajelzést is kaptak.

A kedvenc állomásunk Chelmsford volt, ott volt a legjobb a dinamika a zenekaron belül és a közönség felé egyaránt. Egy kis klubban játszottunk, de a terem szinte teljesen megtelt, talán ott sikerült a legjobban kapcsolatot teremteni a hallgatósággal. A pláne, hogy megdicsért minket az Abbey Road hangmérnöke is. Ami a nyitottságot illeti, talán Németországban éreztük leginkább azt, hogy kíváncsiak ránk az emberek, és ha jól emlékszünk, ott gyűlt össze a legnagyobb közönség is. Úgy éreztük, ott még mindig szívesen fizetnek az emberek az élőzenéért. Azért mindig is a hazai közönségnek a legjobb játszani, itthon már kialakult egy viszonylag jól működő kommunikáció a követőink és köztünk, a koncertjeinkre is egyre többen járnak.

12204509_10208173182348711_137026272_n

Fotók: Kránicz Richárd

A zenekar háza táján tehát rendesen felpörögtek az események, és a bemutatkozó EP-jük megjelenése után mindössze egy évvel, múlt hét csütörtökön a nagyérdemű elé tárták a tíz számos nagylemezt, a Sun Pitchert, egy nappal később pedig el is játszották az anyagot egy lemezbemutató koncerten a Kuplungban.

Ha lehetünk őszinték, nagyon féltünk, hogy ilyen rövid idő alatt sikerülhet-e összehozni egyáltalán egy emberi fogyasztásra alkalmas anyagot, de legnagyobb örömünkre mindent időben befejeztünk, és a visszajelzések alapján nagyon pozitív a fogadtatása a lemeznek. A múlt heti lemezbemutató pedig életünk élménye volt. Hatalmas köszönhet utólag is mindenkinek, aki ott volt.

A banda sűrű szezonon van túl, de a koncertekkel, turnéval és lemezmegjelenéssel megpakolt hónapokat maguk mögött tudva sem vonulnak hosszú csendespihenőre.

Az idei ősszel leginkább a zenekar háza táján akarunk rendet tenni, a jövőben tudatosabban és proaktívabban akarjuk intézni a dolgainkat. Emellett mindenképpen szeretnénk egy klipet készíteni valamelyik új dalunkhoz, valamint a lehető legtöbb koncertet szervezni itthon a tavaszi szezonra. Hosszú távon a folyamatos fejlődés a célunk, szeretnénk új dalokat írni, új dolgokat kipróbálni, és feszegetni a határainkat. Ezt szó szerint is lehet venni, mivel mindenképpen szeretnénk ismét külföldre is ellátogatni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Puma Danger a világhálón: pumadangerband

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás