Avatar photo
2018.09.28., 12:42

„Most mélyebbre ástunk magunkban” – Interjú a Margaret Island tagjaival, Lábas Vikivel és Füstös Bálinttal

Lassan öt éve annak, hogy a Füstös Bálint, Lábas Viki és Törőcsik Kristóf alkotta Margaret Island felbukkant a hazai zenei palettán, és elvarázsolta közönségét a népzenei elemekkel átszőtt dalaival. A különleges hangzásvilág mellett a zenekar egyik motívuma a papírhajó lett, a szeptember 10-én megjelent III. nagylemezével pedig teljesen új vizekre evezett. Az album megszületéséről, az együttes ars poeticájáról, a „slow” és a csend fontosságáról, valamint jövőbeli tervekről Bálinttal és Vikivel beszélgettünk.

 
 

Azt meséltétek egy interjútokban, hogy kihívások és eddig ismeretlen utak elé akartátok állítani magatokat az új dalok készítésekor. Mi inspirált titeket ebben?

Bálint: Már az első két albumnál kialakult egy metódusa a munkánknak, és ebből a komfortzónából szerettük volna kimozdítani magunkat, hiszen mindig is kerestük az új irányokat. Nem úgy akartunk hozzáfogni, hogy egy Margaret Island-lemezt csinálunk – kíváncsiak voltunk, mi az, ami belőlünk jön. Ez volt az kezdő lökés.

Viki: Igen, ráadásul nagyon sokszínű társaság a miénk, ezért szerettük volna a nyitottságunkat (ami kellett ahhoz, hogy el tudjuk fogadni egymást, és együtt tudjunk működni) a közönség felé is kommunikálni. Ezzel érhető el, hogy megmutassuk, mennyire színes a világ és benne az emberek. Azt is be akartuk bizonyítani, hogy nem csak egy oldala van a zenekarunknak.

Nem jó, ha beskatulyáznak minket – csak hallgassák a dalainkat, az üzeneteket és a gondolatainkat!

Bálint: Ugyanez a szövegvilágra is igaz. Úgy érzem, most mélyebbre ástunk magunkban.

 
 

Azt is hozzátettétek, hogy ezúttal szétszedtétek magatokat, és újra összeraktátok: ebből lett egészen hasonló a korábbiakhoz, de néhány teljesen eltérő irány is. Mik azok a dolgok, amelyeket mindenképpen meg akartatok őrizni a korábbi lemezekből, és melyik az az új vonal, amit folytatni szeretnétek a jövőben is?

Viki: Megőrizzük azt az alap gondolkodást, értékrendet, ami eddig is megvolt. A szövegközpontúság továbbra is megmaradt, és meg is fog maradni, ahogyan az is, hogy adni szeretnénk az embereknek: azt a sok fényt, amit kapunk tőlük, vissza szeretnénk forgatni a produkciónkba.

Bálint: Amit legjobban tovább tudunk vinni, az a kísérletező kedv. Az elektronikus zenében nagyon szabadon kezelik a hangszereket és a hangszíneket, ezt mi az előző lemezeinken kevésbé használtuk. Szerintem ez az, amit folytatunk majd főként a jövőben, hogy bátran hozzá merünk nyúlni az alapanyagokhoz.

Viki: Belém ez az album kicsit zabszemet ültetett, folytatnám ezt a metódust. Abszolút azt érzem, hogy megint valaminek az elején vagyunk. Hihetetlenül izgalmas, mert nem tudom, hogy mi sülhet még ki belőle, és hogy belőlünk még mit hoz ki. Az albumkészítés legelején tényleg szétszedtük magunkat, és nem is tudtunk ezzel hirtelen mit kezdeni.

Úgy gondolom, hogy ez az alkotási folyamat működni fog tovább nálunk, mert ez helyezi az embert egy olyan, komfortzónán kívüli állapotba, ahol csak történnek a dolgok, és úgy érzi, hogy ki tud billenni, de helyre is tud állni. A kettő közötti állapotot nehéz megtalálni.

Bálint: Elindultunk valamerre, de nem érezzük azt, hogy megérkeztünk volna. Ez egy útkeresős lemez. Zeneileg eklektikus, de mégis egységes tudott maradni, mert összefűzi egy gondolati szál.

 
 

Bálint, azt mondtad, hogy az Útravaló című dal tulajdonképpen az ars poeticátok, arra utal, hogy az elmúlt években szinte elszaladt mellettetek a nyár, fel sem tudtátok fogni – idén pedig szerettétek volna tudatosabban megélni. Hogy sikerült ez a fesztiválszezon ilyen tekintetben?

Bálint: Szerintem jól alakult. Fesztiválszezon közben is meg tudtuk élni, ha egy koncert jól sikerült, és azt is, hogy összeért a csapat. Borzasztóan hálásak voltunk egész nyáron azért, hogy milyen színpadokon játszhatunk, és mennyi ember kíváncsi a zenénkre.

Viki: Még év elején, talán a Hóvirág készítése közben realizálódott bennünk, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy ilyen zenészek, csapattagok vesznek körül minket, és hogy ők mennyire lelkesen csinálják ezt az egészet.

Úgy voltunk vele, hogyha mi jól érezzük magunkat ebben az egészben, akkor jó eséllyel mindenki más is, és együtt meg tudunk oldani mindent. De ez tényleg csak úgy érhető el, ha élvezzük azt, amit csinálunk.

Erről nagyon nehéz Magyarországon beszélni, mert sajnos túl sokan élik robot üzemmódban az életüket, a munkájukat vagy szeretik, vagy nem… Ebbe mi is belecsúsztunk egy kicsit, de végül sikerült átfordítanunk magunkban, és így tényleg a gondolataink határozzák meg az adott napot a nehézségek ellenére. Tehát ez egy nagyon jó tanulópénz volt számunkra emberileg is és szakmailag is. Csináljuk és élvezzük, amíg lehet!

 
 

A „slow” mozgalom egyre népszerűbb manapság, és rengetegen csatlakoznak hozzá. Mi lenne a tanácsotok a zenekaroknak? Hogy lehet lelassítani ebben a szakmában?

Viki: Kristóf és én talán úgy fejlődtünk sokat, hogy elkezdtünk egy külső füllel beszélgetni ezekről a problémáinkról, segítséget kérni, hogyan lehet ezeket feldolgozni. Bálinttal karöltve trenírozzuk magunkat agyban bizonyos helyzetekre. Borzasztóan nehéz ezt átfordítani, én például hangulatember vagyok, és néha nem egyszerű magamat átprogramozni, hogy mosolyogjak a legrosszabb napomon is. Ez is egy folyamatnak az eleje.

Bálint: Szerintem az is számít, hogy igazán megismertük egymást, és azt, hogyan működik a magyar zeneipar. Például az első két évben meg kellett tanulnunk nemet mondani, hogy lehetetlen mindent elvállalni, hiszen a végén egyes apró dolgok miatt az igazán fontosak vesznek el. Igazán megismertük egymást, és érezzük, hogy mikor van szüksége csendre a másiknak, és azt is, ha ott kell lennünk mellette. Kiépült a feltétlen bizalom egymás között, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt ilyen egységben tudjuk csinálni.

Viki:

Van egy tényleg elcsépelt dolog, amit még mindig nem csinálnak sokan rendesen: a kommunikáció. Közöttünk nagyjából már gördülékenyen megy, de mindig van hova fejlődni. Fontos, hogy beszéljünk mindenről, mert ameddig nem tesszük meg, addig nem lesz változás.

Ez eleinte nagyon nehéz volt nekünk is. De az egyik új dalunk például pont arról szól, mennyire fontos néha a csend…

Bálint: Rengeteget vagyunk együtt, sokkal többet, mint a családunkkal, szeretteinkkel. Viszont mindannyian érzékeny, művész emberek vagyunk, így szükségünk van egy kis egyedüllétre is, ezt meg kell találni.

 
 

A Margaret Islanddal tulajdonképpen összefonódott az örömzenélés fogalma. Azt meséltétek, hogy több dal (például a Hóvirág) dühből született, Kristóf pedig említette, hogy a Kikeletkor számára egy fájdalmas dal, többször megkönnyezte. Ez egyfajta paradox helyzet. Hogy élitek meg ezt a kettősséget?

Viki: Szerintem ezt ketté kell választani. Az egyik oldal az, hogy egy dal milyen érzelemvilágból táplálkozik, amikor megírja a szerző, a másik pedig mikor közvetíti. Azért kötik hozzánk az örömzenét, mert amikor a színpadon vagyunk, akkor mi tényleg repesünk a boldogságtól, hogy ott lehetünk. Akármennyire is fájdalmas dolgokból született egy dal, amikor előadjuk, akkor ugyanúgy jön az energia, mert egyszerűen nem tudunk nem mosolyogni, amikor zenélünk.

Bálint: Úgy gondolom, hogy a szerzés, az alkotás is egyfajta terápia, segít abban, hogy azokat az élményeket, amik minket érnek, feldolgozzuk, és ezáltal mire megszületik egy dal, már túl is vagyunk ezeken az érzéseken. Így át is fordul bennünk ez az egész, mert örülünk, hogy ezt megtapasztaltuk, ezzel is többek vagyunk. Szerintem nagyon fontos, hogy mindenkinek legyenek pozitív és negatív élményei, mert ezekből tudunk dolgozni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kedvenc dalt biztosan nehéz lenne választani a lemezről, hisz mind a ti „gyermeketek”. De melyik volt az, ami a legnagyobb kihívást okozta számotokra?

Viki: A Hóvirág született meg legnehezebben, 13 verziója volt.

Bálint: Olyan szempontból is kihívásnak számított, hogy ez volt az első dal, ami elkészült – ekkor még teljesen az útkeresési fázisban voltunk.

Viki: Én borzasztóan szeretem Kristóf dalát, mert szerintem nagyon jó, hogy rá tudtuk bírni, hogy a második és a harmadik albumon is legyen olyan felvétel, amit ő énekel. Örülök, hogy a fiúk is egyre bátrabbak, kezdenek vokálozni, előbb-utóbb mindenki rá fog csatlakozni az éneklésre – nekem ez szívügyem.

Bálint: Nagyon sok dalötletből dolgoztunk, és voltak olyanok is, amelyek végül nem kerültek rá a lemezre, mert úgy éreztük, hogy most nem tudjuk befejezni. Például a Végtelen is billegett, hogy rajta lesz-e vagy sem az albumon. Utolsó próbaként raktuk bele a modulálós részt, behívtunk egy a fúvós szekciót, és összeállt a szöveg is – nagyon örülök, hogy nem maradt a fiókban.

 
 

A Végtelen egyik sora az alábbi: „bárcsak tudnám, merre tartunk, a célt szavak mögé képzelem.” – Ti milyen célt, célokat képzeltetek magatok elé a közeljövőre?

Bálint: Nagyon sok tervünk van, jövőre lesz ötéves a zenekar. Ennek kapcsán készülünk sok különleges dologgal, de ez egyelőre még maradjon meglepetés! Mindig is keressük azokat az eseményeket, helyszíneket, dolgokat, amelyek egy kicsit kimozdítanak minket a fesztivál/klubkoncert körforgásból.

Viki: Nemrég beszélgettünk a kiadóval és a csapatunkkal, 2020-ig nagyjából megvannak a tervek, mit szeretnénk.

Bálint: Az a legfontosabb, hogy szeretnénk továbbvinni azt a lendületet, ami most hajt minket előre a dalszerzésben és a koncerteken. Nem tervezünk jövőre új lemezt kiadni, mégis szeretnénk alkotni, mert talán pont ilyenkor lehet a legjobban, legkötetlenebbül dolgozni: amikor nincs határidő.

A lemez utolsó sora találóan: „Van még remény.” Mit gondoltok, összefoglalható ebben a mondatban az album üzenete? Mi az az útravaló, amit szeretnétek, ha továbbvinnének magukkal azok, akik meghallgatják?

Viki: Talán ez, vagy pedig hogy „a végtelent magadhoz mérd”. Azt a dühöt, a keseredettséget, a jobb iránti vágyat, ahogy elkezdtük a lemezt a Hóvirággal, befejeztük a reménnyel. Mi továbbra is pozitívak vagyunk, úgy gondoljuk, sok munkával és kitartással – meg némi szerencsével – el lehet érni dolgokat.

Ezt természetesen nem könnyű megfogalmazni, mert nem járunk csukott szemmel, és látom én is az arcokat az utcán: a megkeseredettséget és a frusztráltságot, ami engem is zavar. Szerettük volna megmutatni, hogy ha nyitottak vagyunk egymásra, szeretjük egymást, akkor ebből még kisülhet valami jó. De ehhez minden egyes ember szükséges.

Nekünk az elmúlt négy év után ez esik a legjobban, hogy a zenénk (amit mi csinálunk, ahogy élünk), az összehozza az embereket. Ez borzasztóan fontos, és erre nagyon büszkék vagyunk. Úgyhogy… Még van remény! (mosolyog)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Margaret Island október 7-én lemezbemutató körútra indul, a dátumokat megtalálhatjátok a zenekar közösségi oldalán!

Fotók: Vidus Móni
Helyszín: Hygge Budapest

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás