Morcheeba-koncert Budapesten – NYERJ JEGYET!

Avatar photo
2013.11.11., 22:50

Minden jegy elkelt az augusztus közepén bejelentett Morcheeba-koncertre, de a szervezők egy új helyszínt jelentettek be, ahol még több rajongó hallgathatja majd élőben az angol zenekart. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Morcheeba budapesti koncertjének új helyszíne pedig a Petőfi Csarnok. Az elmúlt napokban azonban már ide is minden jegy elkelt, erre pedig a legtökéletesebb megoldás, ha megnyered!

A nyereményjáték lezárult!


A MORCHEEBA

A brit Morcheeba lassan fennállásának huszadik évfordulójához érkezik. A ’90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (DJ Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben trip hopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható popzene irányába húzó zenekart.

Meg is lett az eredménye, hiszen Big Calm című második nagylemezük az Egyesült Királyságban és Franciaországban is platina minősítést ért el. A sikerszéria a következő lemezzel is folytatódott, erre került fel a világszerte nagy áttörést hozó Rome Wasn’t Built In a Day, melyet a mai napig a legnagyobb slágerek között tartanak számon. Eddigi hét nagylemezükből pedig több mint ötmillió példány fogyott el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Morcheeba a downtempo pionírjainak számított a kezdetektől fogva, és sohasem féltek veszélyes vizekre evezni, és új, korábban ismeretlen terepeket felfedezni.

Sikerükhöz nagyban hozzájárult, hogy míg a lemezjátszók és a hangszerek mögött igazi zsenik állnak, addig a keverőpulton innen egy bájos, karakteres és bársonyos hangú énekesnő teszi még különlegesebbé az élményt, amely igazán az élő fellépések során teljesedik ki.

Skye Edwards 2002-es kiválása után két lemez jelent meg, köztük a kritikusok által is elismert Dive Deep, amin olyan slágerek kaptak helyet, mint a kissé country-beütésű, végtelen nyugalmat árasztó Enjoy The Ride. És bár az együttes Skye nélkül, különböző vendégénekesek segítségével is egyben tudott maradni, a rajongók legnagyobb örömére a fekete bőrű énekesnő 2010-ben újult erővel állt a Morcheeba élére, és készítette el hetedik stúdiólemezét, amelyről Paul Goldfrey (aki a lemez producere is volt egyben) a következőképp nyilatkozott:

„Ez az az album, amit a Big Calm után készítenünk kellett volna. De muszáj volt kicsit ismeretlen helyekre kalandoznunk, hogy aztán visszatérhessünk a gyökereinkhez.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És valóban úgy tűnik, hogy a Morcheeba végre révbe ért, így mind a rajongók, mind a kritikusok tűkön ülve várják az együttes Head Up High névre keresztelt nyolcadik nagylemezét, amelynek minden esélye megvan arra, hogy nemcsak a zenekar mesterművévé váljon, hanem a popzene történetében is fajsúlyos szerephez jusson.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A magyar közönség pedig élőben is meghallgathatja az új dalokat 2013. december 10-én a Petőfi Csarnokban.

Mit kell tenned ahhoz, hogy tiéd lehessen a páros belépő*?
1. – Lájkold ezt az ajánlót
2. – Lájkold a magazin Facebook-oldalát
3. – Lájkold a magazin kiadójának, a SuperLab Productions Facebook-oldalát
4. – Írd le alább kommentbe (vagy taggeld) – Kit vinnél magaddal?

* 1 db páros belépőt sorsolunk ki.
** A nyereményjáték 2013. november 11. (hétfő) – november 22. (péntek, 12.00) között tart, a nyertest ezután értesítjük, és egyeztetünk a jegyek átvételéről.

A  korábban megváltott jegyek az új helyszínre is érvényesek.

Event: www.facebook.com/events/137927103083364
Web: www.morcheeba.co.uk
Jegyárak: 5900 / 6500 Ft

SOLD OUT! – A koncertre minden jegy elkelt.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás