Avatar photo
2018.01.24., 21:08

„Minden alkotónak van egy belső magja, amit valami iránti szenvedély táplál” – OHNODY-interjú

Hegyi Dóri eddig is csak a hazai popzene legkiemelkedőbb és legigényesebb produktumaihoz adta a nevét, hiszen a székesfehérvári lány a mïus mellett a Belauval és iamyankkal közösen is készített zenét, most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy meztelenre vetkőztetett lelkét egy saját koncept-EP, a Nude formájában tárja a nagyvilág elé. A szólóanyag OHNODY művésznév alatt jelent meg, és a négy szám majd’ tíz év alatt nyerte el végleges formáját. A dalokat az énekesnő korábbi munkáira is jellemző borongós melankólia hatja át, de vajon mennyiben más a zenekaros kollaborációkból kiszakadva alkotni? Többek között erről beszélgettünk Dórival.

Artwork: OHNODY | Fotó: Halász Jácint

Többször említetted már, hogy elsősorban negatív élmények és sötét hangulatok inspirálnak. Szerinted általában a művészetek és az önkifejezés bármilyen formájára igaz, hogyha a csalódásokból és saját bánatunkból merítünk ihletet, akkor sokkal mélyebb és őszintébb végeredmény születik, amivel többen tudnak azonosulni? Vagy ez inkább csak egy periódus, és a jövőben esetleg majd a boldog élményeid fogják inspirálni a zenéd?

Szubjektív, hogy ki mit tart őszintének vagy mélynek. Engem mindig is a sötét és kifordított művészeti alkotások, könyvek és filmek érdekeltek, inspiráltak. Szerintem minden alkotónak van egy belső magja, amit valami iránti szenvedély táplál. Ha célba érek, elképzelhető, hogy megváltozik ez bennem, de ezt nem tudhatom előre.

Ezt a négyszámos EP-t konkrét élethelyzetek ihlették, vagy csak hangulatokat, érzelmeket szerettél volna zenei formába önteni? A történetnek te vagy az írója és a főszereplője, vagy inkább csak a narrátora? Vagyis mennyire érzed személyesnek a dalokat?

Van olyan szám, amit konkrét események ihlettek, amik érzéseket váltottak ki belőlem, de van olyan is, amit a barátnőimmel való beszélgetésekből hoztam össze. Minden esetben én vagyok a mesélő, de mindenki főszereplő, akit már értek szerelmi csalódások.

A legtöbb szövegemben erős a képiség, de próbálok úgy írni, hogy a lehető legtöbben nemtől függetlenül tudjanak hozzám és a zenémhez kapcsolódni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A dalszövegtől és az abból adódó hangulati elemektől elszakadva milyen zenék inspiráltak, amikor a számokat írtad? Előbb volt szöveg, ami hozta magával a hangzást és hangszerelést, vagy a zene alakította a mondanivalót?

Az egyes dalok megírása között elég sok idő telt el. Ezért van az, hogy az első (a számok kronológiai sorrendben visszafelé szerepelnek a lemezen), a Willow Tree már teljesen más hangulatú, mint a többi. Ettől függetlenül az örök szerelmem Bon Iver. Mindent imádok, amit csinál, és nem bírok magammal, ha meghallom énekelni.
Úgy ülök le írni, hogy van egy érzés bennem, amit muszáj kiadnom magamból. Először elkezdek imprózni gitáron vagy zongorán, aztán ráénekelek valamit, és a hasznos szövegrészleteket megtartom, majd ezeket illesztem a felvett énekre. Így próbálom megtartani az ösztönösséget.  

Szerinted mennyire műfajhoz kötött az, hogy milyen zene működik magyarul, és mi az, ahol szinte csak angol nyelvű szöveg képzelhető el? Te gondoltál valaha arra, hogy magyar dalokat írj?

Vannak kötöttebb nyelvek, mint például a magyar is, de szerintem bármilyen zenei alapra rá lehet húzni bármilyen nyelvű szöveget. Az más kérdés, hogy egy adott kultúra ezzel mennyire tud azonosulni. Nemrég kezdtem el magyar nyelvű dalokat is szerezni. Sokan nem értik az angol szövegeimet, és nagyon zavar, hogy nem tudom átadni, amit szeretnék.

Artwork: OHNODY | Fotó: Halász Jácint

Mennyiben más/jobb/rosszabb szólóban kihozni anyagot, mint zenekarral vagy más előadókkal kollaborálni? Ez a fajta „meztelenség” több félelemmel jár, vagy felszabadít?

Más, mert nem csak annyi a dolgom, hogy szöveget és énekdallamot írok. Jobb, mert több terem van kísérletezni. Rosszabb, mert jobban szeretek közösségen belül alkotni.

Felszabadít, mert a végén úgyis mások számára is hallgathatóvá teszem a dalaimat, ami egy idő után azt fogja eredményezni, hogy már nem lesz bennem félelem.

Hogy érzed, női előadóként, különösen szólóban milyen nehézségekkel kell szembenézned, és látsz-e bármiféle változást a zenei karriered kezdetéhez képest?

Szerintem addig, amíg őszinte és önazonos az, amit csinálok, a legtöbb nehézség idővel áthidalható lesz. A mïuson kívül már nem vállalok kollaborációkat, úgyhogy lényegesen kevesebb a történés. Bár ez biztos változni fog, ha több saját anyagom pörög majd. Lett egy fix online hallgatóságom, akik amúgy nagyon szuperek, úgyhogy ezúton is szeretném nekik megköszönni a biztatást.

Maradva a női előadóknál, kik azok a hazai és külföldi nők a szakmában, akikre felnézel, és akiknek a leginkább értékeled a munkásságát?

Nagy hiányosságom, hogy magyar zenében nem vagyok annyira otthon, de Sena Dagadu és Jónás Vera a válaszom. Én állóvíz vagyok, ők meg vadvíz. Szeretem nézni őket, miközben énekelnek. Rengeteg energia szabadul fel, amikor a színpadon állnak. Külföldről viszont túl sokat is tudnék mondani, régieket és újakat, különböző korokból és műfajokból. Kettőre szűkítve viszont Sinéad O’ Connor és Björk.

Mik a terveid az EP megjelenését követően? Van esetleg valami álomhelyszín, -projekt vagy -kollaboráció, amit szeretnél idén megvalósítani?

Elkezdek dolgozni az albumon, szeretnék kihozni egy magyar nyelvű kislemezt nemsokára, szeretnék valahogyan kikerülni a brit piacra, ilyesmik… Éppen az a legnagyobb projektem, hogy csodás legyen az első élő koncertem, amely egyébként február 23-án lesz a Brody Studios-ban. Írjátok fel a dátumot!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Nude beharangozó számához, a Waterhez még novemberben videoklip is készült, a teljes anyagot pedig meghallgathatjátok a Bandcampen. Az EP a Théque Records gondozásában jelenik meg: a budapesti székhelyű, ám közel sem csak fővárosi fókuszú független kiadót Álmos Gergő zenei producer és Ligosztajeva Annamari filmes szakember álmodta és valósította meg. Céljuk, hogy a kelet-európai régió elektronikus zenei színterének, valamint vizuális kultúrájának újdonságait, képviselőit, kiemelt szereplőit és tehetségeit egymással összekapcsolják, és bemutassák a közönségnek. A Théque Records csapata egy olyan multikulturális hálózatban gondolkodik, ahol az alkotók és a különböző platformok adottak, az összekötésben, tervezésben, valamint a megvalósításban pedig ők tudnak segítséget nyújtani. A kiadó 2018 januárjában OHNODY,mïus és a lengyel Jóga (őket itt mutattuk be) zenekarokkal indult, de hamarosan más projektek is becsatlakoznak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

OHNODY a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás