Midem: döntőbe került Yonderboi projektje

Avatar photo
2013.01.22., 10:17

A Vodafone tavaly kora ősszel két héten keresztül gyűjtötte modernizált hálózatán keresztül Magyarország minden régiójából azokat a kültérről vagy beltérről, bármiből vagy bármi által keltett hangokat, melyek mindenki számára érdekesek, ugyanakkor hazánkra is jellemzőek voltak. A beküldött anyagokból aztán maga Yonderboi válogatta ki a leginspirálóbbakat, és állította össze belőlük az ország dalát, mely egy látványos fényfestés keretében debütált szeptember 22-én.

Nem ez az első elismerése a Vodafone 3G hálózatán keresztül megszületett projektnek, hiszen a Zsámbéki Romtemplomban megvalósult Yonderboi koncertről készült film a Kreatív által szervezett Arany LolliPOP versenyen az „Események” kategóriában harmadik lett.

A január 26. és 29. között Cannes-ban megrendezett Midem zenei konferencián, vásáron és versenyen a Vodafone Hangtérkép is bemutatkozhat majd, ahol a vendégművész közreműködésével készített marketing kampány kategóriában a legesélyesebbek között szerepel.

A szekcióban francia, indiai, japán és amerikai ügynökségek és vállalatok is megméretik magukat a többek között a BMG, a Coca Cola, a Nike, a DDB, a Sony Music Entertainment, a Warner Music Group és a Live Nation képviselőiből álló zsűri előtt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás