Megérkezett a Kasabian „legegyszerűbb” lemeze

Avatar photo
2017.05.8., 12:10

Hároméves pihenő után új albummal tért vissza a Kasabian. A For Crying Out Loud a leicesteri banda hatodik stúdióalbuma, melyről a zenekar dalszerző-gitáros-énekese, Sergio Pizzorno már a stúdiómunkák során is ódákat zengett.

via Kasabian Facebook

A Kasabian mindenese ugyanis annak idején nem kevesebbet állított a készülő lemezről, minthogy a zenekar történetének legjobb számai lesznek majd hallhatók a most debütáló korongon.

Aki csak egy kicsit is foglalkozott a Kasabian munkásságával, az tudja, hogy a zenekar annyira törekszik az egyediségre, hogy sosem ismétli önmagát, azaz nem találni két azonos hangzású albumot a diszkográfiájukban. Így persze egészen a mai napig nem igen tudtuk, mire is számítsunk az új album kapcsán.

Pizzorno ugyan nemcsak egekig magasztalta már születése pillanatában az albumot, de azt is elmondta, hogy a 2014-es, erősen elektronikus hangzásban kalandozó – mellesleg pedig vegyes fogadtatásban részesülő –  48:13 ellentétét készítik saját házi stúdiójában: egy egyszerű albumon dolgoztak, telis-tele gitárcentrikus dalokkal.

Az új irányvonal egy kis szeletébe már belekóstolhattunk a You’re Love With a Psycho című kislemezzel, melyhez klip is készült, nem is akármilyen: a bolondok házában őrültködő zenekar Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című klasszikusa előtt tiszteleg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A most megjelent lemezről egyébként még érdemes tudni, hogy a teljes anyag mindössze hat hét alatt állt össze, és inkább az utómunkálatok, a finomítgatások igényeltek hosszabb időt.

De nem elég fülhallgatóval a fejünkön elmerülni a gitárriffek tengerében, feltétlenül figyeljünk a dalszövegekre is, mert a kvartett igen büszke valamennyi szám szövegére, tehát könnyen előfordulhat, hogy valami világmegváltó dologra bukkanunk majd a For Crying Out Loud valamely dalában.

A fiúk augusztusban egyébként ismét birtokba veszik a Hajógyári-szigetet, úgyhogy addig tessék sűrűn forgatni a korongot, mert a tizenkét számból biztosan lesz egy-kettő, amit elhoznak a Sziget Fesztiválra is.

Számlista:

I’ll Ray (The King)
You’re in Love with a Psycho
Twentyfourseven
Good Fight
Wasted
Comeback Kid
The Party Never Ends
Are You Looking For Action?
All Through the Night
Sixteen Blocks
Bless This Acid House
Put your Life on It

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás